Veszprém és környéke szállások, programok és látnivalók (Közép-Dunántúl)

Bemutatjuk Veszprém és környéke válogatott szálláshelyeit, program és látnivaló kínálatát. Programok, látnivalók 1 helyen az UtazzItthon.hu-n.

Központi fekvése és természeti gazdagsága történelmi, kulturális és gazdasági jelentőségét is megalapozta. A magyarság 1100 évvel ezelőtti honfoglalását követően kiemelkedő szerepet játszott az új államszervezet létrehozásában.
A római hódítók betelepítették az egész térséget, melynek emlékeit több településen megtalálták. Közülük a legjelentősebb a római kori villagazdaság maradványa Baláca-pusztán. A környék először I. István király uralkodása alatt indult fejlődésnek, amikor Veszprém vármegye számos kiváltságot élvezett. A török uralom alatt a települések nagy része elpusztult.
Veszprémben alakult meg az első magyar keresztény püspökség, a város később érseki székhely lett. Az államalapító Szent István király és felesége, Gizella királyné gyakran tartózkodott itt, ezért a megyeszékhely ma is viseli a „királynék városa” elnevezést. A többi településnek is történelmi szerepe volt Magyarország életében, például Pápa református iskolái, kollégiumai, élénk szellemi élete külön is kiemelhető. Rendkívül gazdag a műemlékállomány is, az országban Budapest után itt tartják nyilván a legtöbb, mintegy ezeregyszáz műemléket, továbbá közel harmincezer hektár az országos jelentőségű védett természeti terület.  
Területének nagyobb részét a vadregényes Bakony-hegység foglalja el, északon a Kisalföld termékeny síkságának széle határolja, délről a Balaton északi partja, nyugati részén pedig a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység ölelésében a Tapolcai-medence. A térségben számos német nemzetiségű népcsoport él, elsősorban a bakonyi településeken, de a szlovákok is megtalálhatók.
A nemzetiségi megoszlásnak történelmi okai vannak. A török dúlás után a XVIII. században betelepítéssel jöttek ide a németek és a szlovákok, akik kultúrájuk, szokásaik mellett új kézműipari ágakat is magukkal hoztak.
Nemzetközileg is elismert a térség kulturális és művészeti élete. Mindebben szerepet játszik az, hogy a magyar irodalmi-, képzőművészeti-, zenei- és tudományos élet elitje az év egy részét a Balaton északi partján, a Káli-medencében, illetve a Bakony és a Somló tájékán töltötte-tölti alkotó munkával. Érdemes felkeresni a gazdag forrásanyaggal bíró múzeumokat és az ország egyik legszebb színházát is a megyeszékhelyen.

Veszprém és környéke tájegység kiemelt városai

Eplény Eplény
Eplény a zirci medence és a veszprémi fennsík vízválasztóján fekvő település.
Hajmáskér Hajmáskér
Hajmáskér a középkor óta magyarok lakta község, amely Veszprémtõl 13, a Balatontól 12 kilométerre keletre, a Séd folyó völgyében, a 8-as fõút mellett terül el. Őslakói a honfoglaló hét törzs egyikéhez, a Kérhez tartoztak.
Pápa Pápa
Pápa a Bakony és a Kisalföld találkozásánál fekszik, Közép-Európa egyik legszebb, műemlékekben gazdag kisvárosa. A városképet meghatározó barokk Fő tér közepén áll a Fellner Jakab tervei alapján 1774-1786 között...
Sümeg Sümeg
Sümeg - amit a Balaton egyik kapujának is hívnak - csodás püspöki palotája ellenére nem errõl, hanem leginkább a sümegi várról híres. Itt található ugyanis a legjobb állapotban lévõ magyarországi vár,...
Veszprém Veszprém
Veszprém csendes, szemérmes város. Figyelni kell rá. Sokat kell sétálni utcáin, terein, hogy megértsük sajátos lelkületét. Hallgatni kell a harangzúgást, figyelni kell a falait, épületeit. Veszprém dombjai és völgyei,...
Zirc Zirc
400 méterrel a tenger szintje felett, a Bakony-hegység szívében már 1182-ben állt a cisztercita apátság temploma (Rákóczi tér 1.) - mai utódja a bazilika minor rangra emelt, kéttornyú ...
További települések: Ajka, Bakonybél, Bakonynána, Csesznek, Doba, Döbrönte, Herend, Jásd, Kislőd, Magyarpolány, Megyer, Öskü, Tés, Városlőd, Várpalota


Veszprém és környéke tájegység kiemelt látnivalói

Viadukt
Veszprém Műemlék
Központ: 1.5 km távolságra
Veszprémi Petőfi Színház
Veszprém Színház
Központ: 0.6 km távolságra
Sümegi Vár
Sümeg Vár és várrom
Központ: 0.4 km távolságra
Szélmalom Múzeum
Tés Műemlék
Központ: 97.2 km távolságra
Kerektemplom
Öskü Templom
Központ: 0.1 km távolságra
Pápai Gyógy- és Termálfürdő
Pápa Fürdő és strand
Központ: 0.5 km távolságra
Arborétum
Zirc Természeti érték
Központ: 0.5 km távolságra
Veszprém Aréna
Veszprém Aktív szabadidő és kalandpark
Központ: 2 km távolságra
Kékfestõ Múzeum
Pápa Múzeum
Központ: 0.3 km távolságra
Thury-vár
Várpalota Vár és várrom
Központ: 0.4 km távolságra
Cseszneki Vár
Csesznek Vár és várrom
Központ: 0.8 km távolságra
Barokk apátsági templom
Zirc Templom
Központ: 0.2 km távolságra
Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark
Veszprém Vadaspark és állatkert
Központ: 1.6 km távolságra
Gaja-patak
Természeti érték
Villa Medici Étterem
Veszprém Étterem
Központ: 1.7 km távolságra
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Veszprém és környéke tájegység kiemelt és aktuális csomagajánlatai

Hotel Villa Classica Pápa
Pünkösdi hétvége a barokk Pápán és környékén , Hotel Villa Classica - szállás Pápa
Már 13.300 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Oliva Panzió Veszprém
Pünkösdi wellness hétvége , Oliva Panzió - szállás Veszprém
Csak 12.900 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29

Hotel Kapitány Wellness Sümeg
Pünkösd a Hotel Kapitányban, Hotel Kapitány Wellness - szállás Sümeg
Már 16.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Bakony Hotel Bakonybél
Családi pünkösdi hosszú hétvége, Bakony Hotel - szállás Bakonybél
Csak 9.950 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Hotel Historia & Historante Veszprém
Veszprémi história, Hotel Historia & Historante - utazás Veszprém
Csak 11.100 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2010-10-25 - 2012-12-31

Oliva Panzió Veszprém
Akciós nyári félpanziós csomag, Oliva Panzió - utazás Veszprém
Csak 8.950 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-01

Hotel Kapitány Wellness Sümeg
Végvári napok, Hotel Kapitány Wellness - utazás Sümeg
Már 20.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-08-10 - 2012-08-12

Oliva Panzió Veszprém
Tavaszi ajánlat, Oliva Panzió - utazás Veszprém
Csak 8.950 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-03-01 - 2012-06-01
Betekints Hotel Veszprém
Családi csomag 6=7, Betekints Hotel - szállás Veszprém
Már 13.429 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-06 - 2012-12-23

Hotel Kapitány Wellness Sümeg
Sümegi nyár , Hotel Kapitány Wellness - szállás Sümeg
Már 12.900 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-07-08 - 2012-08-20

Hotel Kapitány Wellness Sümeg
Sümegi nyár , Hotel Kapitány Wellness - szállás Sümeg
Már 15.900 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-07-08 - 2012-08-20

Oliva Panzió Veszprém
Nyári csomag, Oliva Panzió - szállás Veszprém
Csak 7.580 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-01
Hotel Kapitány Wellness Sümeg
Akciós hétköznapok előfoglalási kedvezménnyel, Hotel Kapitány Wellness - utazás Sümeg
Már 9.900 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-06-22

Oliva Panzió Veszprém
Feltöltődés az Olivában, Oliva Panzió - utazás Veszprém
Csak 11.900 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-09 - 2012-12-31

Hotel Historia & Historante Veszprém
Veszprémi wellness historia, Hotel Historia & Historante - utazás Veszprém
Csak 12.100 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-01-03 - 2012-12-31

Betekints Hotel Veszprém
Wellness csomag, Betekints Hotel - utazás Veszprém
Már 16.050 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-20 - 2012-12-23

Veszprém és környéke tájegység szállások és szállásfoglalás

Betekints Hotel, Veszprém
Veszprém 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
Családi csomag 6=7
Már 13.429 Ft/fő/éj-től
Családi bicajos csomag
Már 15.200 Ft/fő/éj-től
Betekints hétvége
Már 14.950 Ft/fő/éj-től
Hasik Hotel, Döbrönte
Döbrönte 4 csillagos hotel
Wellness Bababarát Család- és gyerekbarát Lovas Sport és szabadidő turizmus
Pünkösdi Hasik királyság
Már 14.500 Ft/fő/éj-től
Tavaszi pihenés a Bakonyban
Már 13.975 Ft/fő/éj-től
Tavaszi pihenés a Bakonyban hétköznap
Már 12.475 Ft/fő/éj-től
Hotel Kapitány Wellness
Sümeg 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát
Új kenyér ünnepe
Már 20.967 Ft/fő/éj-től
Sümegi nyár
Már 12.900 Ft/fő/éj-től
Bakony Hotel
Bakonybél 3 csillagos hotel
Téli sport Üzleti Bababarát Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Lovas
Nyári csillagles a Bakonyban
Már 8.900 Ft/fő/éj-től
Nyári csillagles a Bakonyban
Már 8.010 Ft/fő/éj-től
Hotel Villa Classica, Pápa
Pápa 4 csillagos hotel
Városlátogató Bababarát
Kényeztető wellness pihenés
Már 14.995 Ft/fő/éj-től
Tavaszi feltöltődés barokk hangulatban
Már 8.990 Ft/fő/éj-től
Oliva Panzió, Veszprém
Veszprém panzió
Városlátogató Bababarát Bor- és gasztroturizmus
Akciós nyári félpanziós csomag
Csak 8.950 Ft/fő/éj
Feltöltődés az Olivában
Csak 11.900 Ft/fő/éj
Pünkösdi hosszú hétvége csomag
Csak 10.450 Ft/fő/éj
Villa Medici Hotel & Étterem
Veszprém 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
Hűsítő ajánlat
Már 16.100 Ft/fő/éj-től
Exkluzív hétvége
Már 17.425 Ft/fő/éj-től
A legjobb áron
Már 15.700 Ft/fő/éj-től
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső


Érvényesség:
-

Hány éjszakát szeretne eltölteni?
Maximum mennyit szán 1 fő-re?:
Hely:

Szállás típusok: 













Turisztika: 



















Csomagtípus: 
























Egyéb:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás (Pl. kutya bevihető)
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:

Veszprém és környéke kiemelt programjai

Nem található a keresési feltételnek megfelelő program!

Program kereső

Hely:

Program típusok: 
































Érvényesség:
-

 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Közép-Dunántúl további tájegységei
Aktuális programok
Hegyikerékpáros központ a Bakonyban - Bringaréna

Hegyikerékpáros közpon...

Eplény, Hírek

0.1 km távolságra a központtól

2012-05-08 - 2012-06-08

A Tánc Fesztiválja 2012

A Tánc Fesztiválja 2012

Veszprém, Kulturális

0 km távolságra a központtól

2012-05-22 - 2012-05-26

Gyermeknap a Veszprémi Állatkertben 2012

Gyermeknap a Veszprémi...

Veszprém, Helyi

1.7 km távolságra a központtól

2012-05-27 - 2012-05-27

XX. Cseszneki Nyár 2012

XX. Cseszneki Nyár 2012

Csesznek, Rendezvénysorozat

0.2 km távolságra a központtól

2012-04-30 - 2012-08-28

22. Pápai Nemzetközi Játékfesztivál 2012

22. Pápai Nemzetközi J...

Pápa, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-06-01 - 2012-06-03

Polányi Passió 2012

Polányi Passió 2012

Magyarpolány, Hagyományőrző

0 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-06-02

9. VeszprémFest 2012

9. VeszprémFest 2012

Veszprém, Fesztivál

0.9 km távolságra a központtól

2012-07-18 - 2012-07-21

Megyer Camp Fesztivál 2012

Megyer Camp Fesztivál ...

Megyer, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-08-17 - 2012-08-19

VI. Bakonybéli Nyármar...

Bakonybél, Helyi

0 km távolságra a központtól

2012-08-20 - 2012-08-20

Kiemelt Lastminute ajánlatok

Pünkösdi hosszú hétvége csomag (2-3 éj)

Oliva Panzió, Veszprém Oliva Panzió, Veszprém
Pünkösdi
2012-05-25 - 2012-05-28
Ár: Csak 10.450 Ft/fő/éj

Tavaszi feltöltődés barokk hangulatban (minimum 2 éj)

Hotel Villa Classica, Pápa Hotel Villa Classica, Pápa
Kedvezményes pihenés
2012-04-02 - 2012-05-30
Ár: Már 8.990 Ft/fő/éj-től

Betekints Pünkösd (2-3 éj)

Betekints Hotel, Veszprém Betekints Hotel, Veszprém
Pünkösdi
2012-05-25 - 2012-05-28
Ár: Már 16.200 Ft/fő/éj-től

Kiemelt tavaszi ajánlatok

Dupla kényeztetés (2 éj)

Villa Medici Hotel & Étterem Villa Medici Hotel & Étterem, Veszprém
Wellness
2011-02-08 - 2012-12-30
Ár: Már 19.925 Ft/fő/éj-től

Tavaszi pihenés a Bakonyban (2-3 éj)

Hasik Hotel, Döbrönte Hasik Hotel, Döbrönte
Kedvezményes pihenés
2012-03-04 - 2012-06-13
Ár: Már 13.975 Ft/fő/éj-től

Családi historia (minimum 2 éj)

Hotel Historia & Historante Hotel Historia & Historante, Veszprém
Családi kedvezmény
2011-01-03 - 2012-12-30
Ár: Csak 12.100 Ft/fő/éj

Kiemelt nyári ajánlatok

Családi bicajos csomag (minimum 2 éj)

Betekints Hotel, Veszprém Betekints Hotel, Veszprém
Sport és aktív pihenés
2012-04-05 - 2012-12-30
Ár: Már 15.200 Ft/fő/éj-től

Minden nap új élmény (4 éj)

Hotel Kapitány Wellness Hotel Kapitány Wellness, Sümeg
Wellness
2012-04-01 - 2012-12-22
Ár: Már 12.475 Ft/fő/éj-től

Augusztus 20. előfoglalási kedvezménnyel (3 éj)

Bakony Hotel Bakony Hotel, Bakonybél
Augusztus 20
2012-08-17 - 2012-08-19
Ár: Csak 9.000 Ft/fő/éj