Vas megye szállások, programok és látnivalók (Nyugat-Dunántúl)

Bemutatjuk Vas megye válogatott szálláshelyeit, program és látnivaló kínálatát. Programok, látnivalók 1 helyen az UtazzItthon.hu-n.

A szelíd harmónia nyugalmát érezheti a látogató Vas megyében barangolva. A lankák, a szabadság érzetét keltő rétek, a gyanta illatú erdők gyűrűjében található a vasi táj egyik ékessége, az Őrség.

Az Alpok nyúlványai mentén Kőszeghegyalja kínál különleges értékeket, szépségeket. A hegység tövében meghúzódó kis falvak egyedi hangulata késztet a csodálkozásra, a rég-és közelmúlt felidézésére. Ez a terület az Írottkő Natúrpark területe, a hely sok száz túrakedvelő célpontja: Cák védett pincesora, a terebélyes szelídgesztenyések, a velemi Szent Vid templom. A tájegység igazi ékessége a műemlékekben gazdag Kőszeg. Egyedi bája, jó bora, szíves vendéglátása igazi élményt nyújt.

A megye névadó települése Vasvár, nevét a korai Árpád- korban meglévő környékbeli kohókról kapta. A város közelében mintegy 8 kilométeren áthúzódó - átlagosan 7 méter magas- római sáncot nem az ókorban, hanem a magyar államalapítás környékén létesítették.
Vas megye székhelye, Szombathely, római kori város. Claudius császár alapította Colonia Claudia Savariensium, azaz Savaria néven i. sz. 50 körül. De ne csak a római korban gondolkodjunk, mert Berzsenyi Dániel, Weöres Sándor is vas megyei származású. A sárvári vár a XVI. században a hazai reformáció kulturális és vallási központja volt. Itt adták ki az első magyar nyelvű nyomtatott könyvet, a Sylvester János által fordított Új Testamentumot 1541-ben.

Vas megye tájegység kiemelt városai

Bük (Bükfürdő) Bük (Bükfürdő)
Bük város Vas megyében, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál található, klímája egész évben kellemes környezetet biztosít a kikapcsolódni, feltöltődni vágyóknak. Az osztrák határtól mindössze 15, Szombathelytől és Kőszegtől 25, Soprontól pedig 45 km-re fekszik a kiváló turisztikai infrastruktúrával rendelkező, mégis nyugodt, hagyományos falusi hangulatot árasztó település, amelynek lakói egész évben szeretettel várnak minden Látogatót.
Kőszeg Kőszeg
1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején, a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak...
Őriszentpéter Őriszentpéter
Szalafőről délkeleti irányba továbbhaladva érkezünk meg az Őrség központjaként számon tartott Őriszentpéterre. A település kilenc szerből áll, melyek: Városszer, Baksaszer, Alszer, Kovácsszer, Siskaszer, Templomszer, Keserűszer, Égésszer, Galambszer. Lakosságszáma ehhez...
Sárvár Sárvár
Sárvár, a nyugat-magyarországi régió dinamikusan fejlődő, tizenhatezer lakosú kisvárosa. Érdemes meglátogatni ezt a Vas megyében található Rába-völgyi települést. Sokarcú és sokszínű, gazdag múlttal rendelkező város. Több mint ezer esztendős...
Sárvár-Rábapaty Sárvár-Rábapaty
A település három kisközség: Alsópaty, Felsőpaty és Rábabogyoszló egyesítésével alakult ki.
Szentgotthárd Szentgotthárd
Közvetlenül az osztrák határ mentén, a szlovén határ közelében, az Alpok keleti nyúlványainak tövében, a Rába és a Lapincs összefolyásánál helyezkedik el Szentgotthárd. A települést III. Béla király...
Szombathely Szombathely
A Szombathelyen sétáló vendég joggal érezheti, hogy két évezred mai örököse, hiszen barangolása során személyesen átélheti a római kor és a modern, pezsgő élet összefonódását. A város utcáin sétálva...
További települések: Apátistvánfalva, Cák, Celldömölk, Csempeszkopács, Csepreg, Gyöngyösfalu, Hegyháthodász, Hegyhátszentjakab, Ispánk, Ják, Kercaszomor, Körmend, Kőszegdoroszló, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Pankasz, Szalafő, Szeleste, Szemenye, Vasvár, Velem, Velemér


Vas megye tájegység kiemelt látnivalói

Nádasdy-vár
Sárvár Vár és várrom
Központ: 0.2 km távolságra
Büki Gyógyfürdő
Bük (Bükfürdő) Fürdő és strand
Központ: 3.5 km távolságra
Agora Savaria
Szombathely Aktív szabadidő és kalandpark
Központ: 0.4 km távolságra
Árpádkori templom
Őriszentpéter Templom
Központ: 2.2 km távolságra
Sárvári Gyógyfürdő
Sárvár Fürdő és strand
Központ: 1.3 km távolságra
Ják, templom
Ják Templom
Központ: 0.5 km távolságra
Székesegyház
Szombathely Templom
Központ: 10.6 km távolságra
Jurisics-vár
Kőszeg Vár és várrom
Központ: 1.4 km távolságra
Holdfény Liget
Gyöngyösfalu Aktív szabadidő és kalandpark
Írottkő Natúrpark
Természeti érték
Hősök kapuja
Kőszeg Műemlék
Kámoni Arborétum
Szombathely Természeti érték
Központ: 2.5 km távolságra
Körmendi várkert
Körmend Park és kert
Batthyány kastély
Körmend Kastély
Rába-part
Körmend Természeti érték
Vas megye gasztronómiája, dödölle
Tájjellegű ételek és gasztronómia
Őrségi Nemzeti Park
Természeti érték
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Vas megye tájegység kiemelt és aktuális csomagajánlatai

Danubius Health Spa Resort Bük Bük (Bükfürdő)
Pünkösd Bükfürdőn, Danubius Health Spa Resort Bük - szállás Bük (Bükfürdő)
Már 16.600 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Hotel Piroska Bük (Bükfürdő)
Nyárköszöntő Pünkösd, Hotel Piroska - szállás Bük (Bükfürdő)
Már 11.967 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Danubius Health Spa Resort Sárvár Sárvár
Pünkösd Sárváron, Danubius Health Spa Resort Sárvár - szállás Sárvár
Csak 15.600 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Park Inn Sárvár Hotel Sárvár
Pünkösdi hétvége a Park Inn Sárvárban, Park Inn Sárvár Hotel - szállás Sárvár
Csak 19.175 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Greenfield Hotel Golf & Spa Bük (Bükfürdő)
Greenfield All Inclusive ellátás = félpanziós ár, Greenfield Hotel Golf & Spa - utazás Bük (Bükfürdő)
Már 13.800 Ft/fő/éj-től
A csomag all inclusivet tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-09 - 2012-05-25

Hotel Piroska Bük (Bükfürdő)
Tavaszi árzsongás, Hotel Piroska - utazás Bük (Bükfürdő)
Már 9.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-03-18 - 2012-06-01

Danubius Health Spa Resort Bük Bük (Bükfürdő)
Hajts a kedvezményre, foglalj előre 18-20% kedvezménnyel, Danubius Health Spa Resort Bük - utazás Bük (Bükfürdő)
Már 10.400 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-07-06 - 2012-11-01

Danubius Health Spa Resort Bük Bük (Bükfürdő)
Hajts a kedvezményre, foglalj előre 8-10% kedvezménnyel, Danubius Health Spa Resort Bük - utazás Bük (Bükfürdő)
Már 11.450 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-12 - 2012-11-01
Danubius Health Spa Resort Sárvár Sárvár
Nyári csobbanás (3=4), Danubius Health Spa Resort Sárvár - szállás Sárvár
Már 12.475 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-09-17

Hotel Piroska Bük (Bükfürdő)
Csobbanás a nyárba, Hotel Piroska - szállás Bük (Bükfürdő)
Már 7.984 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-02

Greenfield Hotel Golf & Spa Bük (Bükfürdő)
Merüljön el az all inclusive nyárban! 5=4 - előfoglalási kedvezménnyel, Greenfield Hotel Golf & Spa - szállás Bük (Bükfürdő)
Már 15.300 Ft/fő/éj-től
A csomag all inclusivet tartalmaz.
Érvényes: 2012-07-01 - 2012-09-01

Greenfield Hotel Golf & Spa Bük (Bükfürdő)
Bükfürdőn all inclusive nyaralunk előfoglalási kedvezménnyel, Greenfield Hotel Golf & Spa - szállás Bük (Bükfürdő)
Már 14.700 Ft/fő/éj-től
A csomag all inclusivet tartalmaz.
Érvényes: 2012-07-01 - 2012-09-01
Danubius Health Spa Resort Bük Bük (Bükfürdő)
Nyári csobbanás (3=4), Danubius Health Spa Resort Bük - utazás Bük (Bükfürdő)
Már 12.475 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-09-17

Hotel Piroska Bük (Bükfürdő)
Wellness hétköznapok, Hotel Piroska - utazás Bük (Bükfürdő)
Csak 10.950 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-12-23 - 2012-06-01

Danubius Health Spa Resort Sárvár Sárvár
Amit ma olcsóbban megtehet... 8-10% kedvezménnyel, Danubius Health Spa Resort Sárvár - utazás Sárvár
Már 11.000 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-12 - 2012-11-01

Greenfield Hotel Golf & Spa Bük (Bükfürdő)
Greenfield All Inclusive nyárcsalogató előfoglalási kedvezménnyel, Greenfield Hotel Golf & Spa - utazás Bük (Bükfürdő)
Már 17.910 Ft/fő/éj-től
A csomag all inclusivet tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-07-31

Vas megye tájegység szállások és szállásfoglalás

Danubius Health Spa Resort Sárvár
Sárvár 4 csillagos hotel
Wellness Gyógyüdülés
Pünkösd Sárváron
Csak 15.600 Ft/fő/éj
Nyári csobbanás (3=4)
Már 12.475 Ft/fő/éj-től
Greenfield Hotel Golf & Spa
Bük (Bükfürdő) 4 csillagos superior hotel
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Golf Exkluzív
Hotel Piroska - Wellness
Bük (Bükfürdő) 3 csillagos hotel
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Nyárköszöntő Pünkösd
Már 11.967 Ft/fő/éj-től
Tavaszi árzsongás
Már 9.950 Ft/fő/éj-től
Csobbanás a nyárba
Már 7.984 Ft/fő/éj-től
Danubius Health Spa Resort Bük
Bük (Bükfürdő) 4 csillagos hotel
Wellness Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Nyári csobbanás (3=4)
Már 12.475 Ft/fő/éj-től
Pünkösd Bükfürdőn
Már 16.600 Ft/fő/éj-től
Park Inn Sárvár Hotel - Szoba
Sárvár 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Spirit Hotel Thermal Spa*****
Sárvár 5 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát Exkluzív
Spirit tavaszi ébredés - hétvége
Csak 40.850 Ft/fő/éj
Spirit Kikelet - hétvégén
Csak 33.600 Ft/fő/éj
Pünkösd a Spirit-ben
Csak 38.700 Ft/fő/éj
GotthArt Wellness & Conference Hotel - Hotel külső
Szentgotthárd 4 csillagos superior hotel
Wellness Üzleti
Pünkösd az Őrségben
Már 14.600 Ft/fő/éj-től
Őrségi hétvégék
Már 14.800 Ft/fő/éj-től
Nyaralunk az Őrségben
Már 17.725 Ft/fő/éj-től
Hotel Caramell
Bük (Bükfürdő) 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Csillagok útján
Már 22.300 Ft/fő/éj-től
Májusi eső akciót ér!
Már 14.950 Ft/fő/éj-től
Hotel Viktória
Sárvár 3 csillagos hotel
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Nádasdy történelmi fesztivál napok
Már 8.450 Ft/fő/éj-től
Nyári csobbanás Sárváron
Már 9.283 Ft/fő/éj-től
Vakáció kezdet 3=4 + Wellness
Már 6.498 Ft/fő/éj-től
Hunguest Hotel Répce
Bük (Bükfürdő) 3 csillagos hotel
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Répce pihenés
Már 13.300 Ft/fő/éj-től
Nyári szünet
Már 11.600 Ft/fő/éj-től
Pünkösd
Már 15.300 Ft/fő/éj-től
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső


Érvényesség:
-

Hány éjszakát szeretne eltölteni?
Maximum mennyit szán 1 fő-re?:
Hely:

Szállás típusok: 













Turisztika: 



















Csomagtípus: 
























Egyéb:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás (Pl. kutya bevihető)
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:

Vas megye kiemelt programjai

Nem található a keresési feltételnek megfelelő program!

Program kereső

Hely:

Program típusok: 
































Érvényesség:
-

 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Aktuális programok
Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál 2012

Nemzetközi Fúvószeneka...

Sárvár, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-06-01 - 2012-06-03

Quadrille Európai Táncfesztivál 2012

Quadrille Európai Tánc...

Szombathely, Kulturális

0.4 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-25

Summer Jam 2012

Bük (Bükfürdő), Kulturális

3.3 km távolságra a központtól

2012-05-28 - 2012-09-09

Nádasdy Történelmi Fesztivál 2012

Nádasdy Történelmi Fes...

Sárvár, Hagyományőrző

0 km távolságra a központtól

2012-07-17 - 2012-07-22

Városi Gyermeknapi Forgatag 2012

Városi Gyermeknapi For...

Szombathely, Helyi

0.2 km távolságra a központtól

2012-05-26 - 2012-05-26

Pünkösd - Gyermeknap 2012

Pünkösd - Gyermeknap 2012

Bük (Bükfürdő), Helyi

3.3 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-28

Advent a Natúrparkban- 2012

Advent a Natúrparkban-...

Kőszeg, Ünnepi - Advent

0 km távolságra a központtól

2012-11-19 - 2012-12-21

Savária Történelmi Karnevál 2012

Savária Történelmi Kar...

Szombathely, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-08-24 - 2012-08-26

Családi nagyrendezvények az Agorával

Családi nagyrendezvény...

Szombathely, Gyermek és Családi

0 km távolságra a központtól

2012-01-23 - 2012-05-26

Kiemelt Lastminute ajánlatok

Greenfield All Inclusive Pünkösd (2 éj)

Greenfield Hotel Golf & Spa Greenfield Hotel Golf & Spa, Bük (Bükfürdő)
Pünkösdi
2012-05-25 - 2012-05-27
Ár: Már 21.510 Ft/fő/éj-től

Május a gyermekek hónapja (2 éj)

Hotel Piroska - Wellness Hotel Piroska, Bük (Bükfürdő)
Kedvezményes pihenés
2012-05-01 - 2012-05-31
Ár: Már 9.950 Ft/fő/éj-től

Pünkösd (2-3 éj)

Hotel Viktória Hotel Viktória, Sárvár
Pünkösdi
2012-05-25 - 2012-05-27
Ár: Már 7.950 Ft/fő/éj-től

Kiemelt tavaszi ajánlatok

Pünkösd az Őrségben (3-4 éj)

GotthArt Wellness & Conference Hotel - Hotel külső GotthArt Hotel, Szentgotthárd
Pünkösdi
2012-05-25 - 2012-05-27
Ár: Már 14.600 Ft/fő/éj-től

Pünkösd (3 éj)

Festetich Kastélyszálló és Zsuzsanna Hotel - Kastélyszálló Festetich Kastélyszálló és Zsuzsanna Hotel, Szeleste
Pünkösdi
2012-05-25 - 2012-05-27
Ár: Már 13.000 Ft/fő/éj-től

Harmónia napok (2 éj)

Hotel Caramell Hotel Caramell, Bük (Bükfürdő)
Wellness
2011-05-01 - 2012-12-28
Ár: Már 16.900 Ft/fő/éj-től

Kiemelt nyári ajánlatok

Tavaszi pezsgés a Park Inn Sárvárban (minimum 3 éj)

Park Inn Sárvár Hotel - Szoba Park Inn Sárvár Hotel, Sárvár
Kedvezményes pihenés
2012-04-01 - 2012-06-29
Ár: Már 17.700 Ft/fő/éj-től

Nádasdy történelmi fesztivál napok (2-3 éj)

Hotel Viktória Hotel Viktória, Sárvár
Kulturális
2012-07-20 - 2012-07-23
Ár: Már 8.450 Ft/fő/éj-től