A XIX. században élt, kétgenerációs nyúzófazekas család eredeti bútorzattal berendezett lakása és műhelye, általuk készített termékekkel.
A tájházat Országos Műemléki Felügyelőség 1975-ben népi műemlékké nyilvánította. 1977-1978-ban újították fel az Országos Műemléki Felügyelőség, a Közép-Tiszai Intéző Bizottság és a tiszafüredi Nagyközségi Tanács támogatásával. A ház a falu régi településmagvában épült. Ezt a falurészt a XIX. század elejétől a századfordulóig építették be zugos utcahálózattal, viszonylag nagy telkekkel és gazdasági udvarokkal.
A Malom utcai ház az utolsó, műemléki szempontból is értékes, pontosan azonosítható XIX. századi fazekasház, melynek lakói a Nyúzó-fazekasok voltak. Megvásárlásának és berendezésének az volt a célja, hogy eredeti környezetében mutassák be a félparaszti sorban élő fazekasmesterek élet- és munkakörülményeit, emléket állítva ezzel a híres tiszafüredi fazekasságnak.
A telek az idősebb Nyúzó Gáspár fiatalon elhúnyt első feleségéé, Kiss Juliannáé volt.
Tiszafüreden a házakat 1852-ben számokkal látták el. A mai Malom utca 12 ekkor a 195-ös számú ház volt. Itt született a fiatalabb Nyúzó Gáspár, az első házasságából
származó egyetlen gyermek, aki a házat a beltelekkel együtt örökölte. A lakóház építési idejét a XIX. század közepére, vastag falai, bélelt ablaknyílásai alapján még ennél korábbra, 1830 körülre is tehetjük. Építője Kiss Julianna apja lehetett, aki telkesjobbágy volt. Fenyődeszka borítású vértelkét későbbi átépítéssel kaphatta.
A családi emlékek a ház építési idejét nem őrizték meg, de a helyi hagyomány szerint 1830 körül Józsa Gyuri, a város országszerte ismert tréfás földesura itt osztott ki új telket jobbágyainak.
A fiatalabb Nyúzó-fazekas lánya, Ilona mindig úgy mesélte gyermekeinek, hogy ez nagyon öreg ház, minden testvére itt született. A bejáratnál levő, de 1990-ben kivágott nagy diófát pedig éppen az ő születése (1892) feletti örömében ültette az apja. Ugyancsak ő mesélte, hogy nagyapja, az idősebb fazekasmester is itt lakott, majd elöregedve, kiköltözött a szőlőbe.
A ház hagyományos alaprajzú, három osztatú (középen pitvar, két oldalán szoba és műhely), fával borított vértelekkel, kettős, klasszicista oszlopokkal épült, tetejét nád borítja. Szerkezeti rajza az évek során alig változott. A ház műhely felőli végén még egy helyiség volt, melyet a fazekasok raktárnak használtak, de 1950 körül megrongálódott és lebontották. A ház megvételekor, a ház előtti oszlopsor fölött egy közel 6 méter hosszú gerenda nyúlt túl, jelezve az épület egykori folytatására. Ez a házrész korábban kamra is lehetett.
A házba a pitvaron keresztül lehetett bemenni, mely korábban szabadkéményes volt A szabadkéményt 1919 előtt padlásolták le. A bejárattól balra a padlásfeljárót alakították ki. A pitvarból jobbra, az utca felé nyílt a szoba, két ablaka az utcára, egy pedig az udvarra nézett. A pitvarból balra a műhely nyílt. Ezt csak egy udvarra néző ablak világította meg. A műhely hátsó falán egy kis elhúzható ablak volt, itt adogatták ki az égetésre vagy raktározásra előkészített edényeket.
Mindkét helyiségben az átlagosnál nagyobb méretű szögletes sifonkemence volt, melyet a cserépedények szárításakor úgy használtak, hogy deszkapolcokkal építettek körbe. A kemencéket a pitvarból fűtötték. A szobai kemence még áll, ajtó melletti oldalán kis beépített tűzhelyet alakítottak ki. A műhely kemencéjét 1930 körül lebontották, itt csak a beépített tűzhely maradt meg. A lakást a Nyúzó-család több generáción át gondosan megőrzött bútordarabjaival rendezték be. Legrégibb darabja egy 1830 körül készült későbarokk almárium, mely az idősebb Nyúzó Gáspár édesanyjának, Orosz Máriának hozományához tartozott.
A másik két jeles bútordarab (a konyha korsólócája és a műhely tulipánosládája)
Kiss Julianna hozományához tartozva 1861-ben és 1862-ben készült. A láda tiszafüredi asztalosmunka, mely sötét alapszínű, két körmezőbe festett gránátalmás darab. Ugyancsak a műhelyben látható a kék-fekete márványozású, 1856-ban készült falitéka is. A bútorzat többi része - beleértve az egyéb lakberendezési tárgyakat is, - az ifjabb Nyúzó Gáspár, illetve lányának használati tárgyai. Ilyen az egyajtós szekrény, mely a fiatalabb fazekas feleségének hozományaként 1888-ban készült. A hozomány többi része is polgáribb jellegű volt, melyet az magyaráz, hogy a feleség, Kovács Ida módosabb birtokoscsaládból származott.
A szobai kemence sutján helyeztük el az ifjabb Nyúzó Gáspárné 1890-ben készült mosósulykát, a komód tetején lévő fazekasmunkákat a férje készítette. Felette családi fotók is láthatók.
A pitvar berendezése igen egyszerű. A bejárati ajtő bal oldalán az almárium, jobb oldalán a korsólóca áll, rajta mázas és mázolatlan korsók. A hátsó falon asztal, két oldalán szék, mellette házi készítésű polc, a stelázsi. Az asztal felett és a kemence nyílásainál a XIX.század végén készült füredi cseréptányérok, tálak.
A műhely berendezése rekonstrukció. A fazekaskorongot és a mellette lévő fazekasszerszámokat az 1886-1953 között élt Katona János használta. Polcon száradó egyszer égetett edényeit Szűcs Imre, a Népművészet Mestere még kezdő fazekasként adományozta a múzeum berendezéséhez.
A tulipánosláda mellett még családi darab az egyajtós kisszekrény, tetején az ifjabb Nyúzó 1905-ben készített lisztesbödönjével. Az asztalon lévő írókák egyike 1887-ben készült, tulajdonosa az egyik itt dolgozó fazekassegéd, Bozsó Lajos volt.
A házhoz tartozó nagy telekből két nyilasnyit (Tiszafüreden egy nyilas 100 négyszögöl) 1971-ben eladtak. A teleknek ezen a részén álltak a gazdasági melléképületek, ól, istálló, de itt volt - kis különálló épületben - az égetőkemence is. Erre a telekrészre új házat építettek, s a gazdasági rendeltetésű épületekkel együtt az égetőt is elbontották.
ikonnal bővítheti túráját.