Tatabánya és környéke szállások, programok és látnivalók (Közép-Dunántúl)

Bemutatjuk Tatabánya és környéke válogatott szálláshelyeit, program és látnivaló kínálatát. Programok, látnivalók 1 helyen az UtazzItthon.hu-n.

A tájegység az ország északnyugati részén található. A Dunántúli-középhegység vonulatai közül a Bakony, a Vértes- és a Velencei- hegység is érinti Számos nevezetesség, izgalmas látnivaló található itt.
Tatai vadászkastélyában pihente ki fáradalmait Luxemburgi Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás, a nagy reneszánsz király s itt rendezték be „birodalmukat" az Esterházyak. Európa egyik legfontosabb kereskedelmi és hadi útja itt vezetett Bécsből Budára. Itt védte Komáromot, a „hűséges várost" Klapka tábornok 1848/49-ben, a nagy európai forradalmak idején.
Folyamatosan tetten érhető a történelem és a természet találkozása.
Tatabányán, a Kő-hegyen magasodik Európa legnagyobb, 22 méteres madárszobra, a magyar honfoglalásra emlékeztető legendabeli Turul. Tatán, a barokk hangulatú történelmi kisvárosban építették föl Magyarország első angolparkját. Odébb, a védett Öreg-tó csillogó víztükrén tízezernyi vadlúd éjszakázik ősszel.
Európa nagy palotáihoz a dunaalmási kőfejtőből vitték évszázadokon át a vörös mészkövet. Komáromban van Európa egyik legnagyobb, 12000 ember által épített erődje, amely közel 40000 négyzetméteren terül el, továbbá itt található egy meleg vizű gyógyfürdő is. Bábolnán, az arab lótenyésztés „világfővárosában" született Imperiál, minden idők egyik legeredményesebb versenylova. Kocs, e Komárom-Esztergom megyei kis falu nevét iparosai egy minden addiginál gyorsabb közlekedési eszköz, a kocsi révén tették világszerte ismertté.
A térség számos kikapcsolódási lehetőséget is biztosít.
A Dunán kívül számos természetes és mesterséges, halakban gazdag tó kínál lehetőséget horgászásra. Sokat horgászparadicsomként tartanak számon. A tavak környéke általában jól kiépített, közeli szálláshelyek, éttermek teszik kellemesebbé a hosszabb idő eltöltését.
A vízi sportok szerelmesei is hódolhatnak hobbijuknak a megyében. A Dunán több lehetőség is kínálkozik a folyó és környezete felfedezésére. A tatai Öreg-tavon több évtizedes hagyománya van a vízi sportnak.
 
Ezer évvel ezelőtt őseink lóháton érkeztek a mai Magyarország területére. Napjainkban közel húsz lovardában és lovastanyán  várják a lovaglás szerelmeseit.
A hegyvidékek élővilága igen gazdag. A területükön élő szarvasok nagyra nőtt agancsaik gyakran nyertek díjat a vadászati trófeakiállításokon. A Vértesben sok vaddisznó is előfordul. Mesterséges és sikeres telepítés eredményeképpen kisebb számban megtalálható a muflon és dámvad is. A legnagyobb csigájú hazai muflon kost Gyarmatpusztán lőtték. Jelenleg állami területek és vadásztársaságok teremtik meg tagjaiknak és a vendégvadászoknak a vadászati lehetőségeket.

Tatabánya és környéke tájegység kiemelt városai

Komárom Komárom
A mai magyarországi Komárom évszázadokon keresztül kicsi jobbágyfalu, míg a Duna másik partján fekvő Komárom az ország egyik legjelentősebb és leggazdagabb városa volt. Így, a 19. század végéig az igazi...
Tata Tata
Tata a Gerecse-hegység lábánál, a Kisalföld keleti csücskében kedvező természeti környezetben épült fel. A XIX. századtól központi fekvése miatt- tizenegy településről vezet út a városba- róla nevezték el a környező községeket...
További települések: Bábolna, Kisbér, Neszmély, Oroszlány, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló


Tatabánya és környéke tájegység kiemelt látnivalói

Angolkert
Tata Park és kert
Központ: 0.4 km távolságra
Monostori erőd
Komárom Műemlék
Központ: 2 km távolságra
Turul emlékmű
Tatabánya Köztéri szobor
Központ: 1.7 km távolságra
Öreg-tó
Tata Természeti érték
Központ: 1.3 km távolságra
Kuny Domokos Megyei Múzeum ( Tata, Vár)
Tata Vár és várrom
Központ: 1 km távolságra
Agostyáni Arborétum
Tata Természeti érték
Központ: 4.7 km távolságra
Komáromi Gyógyfürdő
Komárom Fürdő és strand
Központ: 0.8 km távolságra
Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Bábolna Aktív szabadidő és kalandpark
Központ: 1.3 km távolságra
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Tatabánya és környéke tájegység kiemelt és aktuális csomagajánlatai

Hotel Kiss Tata
Pünkösd Tatán!, Hotel Kiss - szállás Tata
Csak 10.900 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-27 - 2012-05-28

Kincsem Wellness Hotel Kisbér
Pünkösd a Bakony alján, Kincsem Wellness Hotel - szállás Kisbér
Csak 9.800 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Hotel Kiss Tata
Wellness Hétvége a Hotel Kiss-ben Tatán!, Hotel Kiss - utazás Tata
Csak 10.600 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-27 - 2012-06-01

Kincsem Wellness Hotel Kisbér
Tavaszi wellness akció, Kincsem Wellness Hotel - utazás Kisbér
Csak 8.900 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-09 - 2012-06-03

Hotel Kiss Tata
Akciós családi nyaralás Tatán, Hotel Kiss - utazás Tata
Csak 10.900 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-03

Hotel Tulipán Komárom
2 éjszakás csomag, Hotel Tulipán - utazás Komárom
Már 6.500 Ft/fő/éj-től
A csomag reggelit tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-01 - 2013-01-01
Hotel Kiss Tata
Akciós családi nyaralás Tatán, Hotel Kiss - szállás Tata
Csak 10.300 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-03

Kincsem Wellness Hotel Kisbér
Nyári hűsítő wellness akció, Kincsem Wellness Hotel - szállás Kisbér
Már 9.800 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-03 - 2012-09-01

Hotel Forrás Komárom
6 éjszakát fizet, 7 éjszakát kap, Hotel Forrás - szállás Komárom
Már 9.643 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-01-02 - 2012-12-24

Kincsem Wellness Hotel Kisbér
Wellness hét a Bakony kapujában, Kincsem Wellness Hotel - szállás Kisbér
Már 10.833 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-03 - 2013-03-25
Hotel Forrás Komárom
Wellness napok a Forrás Hotelben, Hotel Forrás - utazás Komárom
Már 10.833 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-01-02 - 2012-12-24

Kincsem Wellness Hotel Kisbér
Nyári hűsítő wellness akció, Kincsem Wellness Hotel - utazás Kisbér
Már 9.800 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-03 - 2012-09-01

Kincsem Wellness Hotel Kisbér
Kisbéri hétvége, Kincsem Wellness Hotel - utazás Kisbér
Már 11.500 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-03 - 2013-03-23

Tatabánya és környéke tájegység szállások és szállásfoglalás

Hotel Kiss, Tata - első terasz
Tata 4 csillagos hotel
Wellness Városlátogató Család- és gyerekbarát Bor- és gasztroturizmus Vízközeli
Akciós családi nyaralás Tatán
Csak 10.900 Ft/fő/éj
Akciós családi nyaralás Tatán
Csak 10.300 Ft/fő/éj
Kincsem Wellness Hotel, Kisbér
Kisbér 3 csillagos hotel
Wellness Bababarát Család- és gyerekbarát
Tavaszi wellness akció
Csak 8.900 Ft/fő/éj
Nyári hűsítő wellness akció
Már 9.800 Ft/fő/éj-től
Pünkösd a Bakony alján
Csak 9.800 Ft/fő/éj
Hotel Corner, Komárom
Komárom 3 csillagos hotel
Üzleti Városlátogató Gyógyüdülés Olcsó
Hotel Forrás, Komárom
Komárom 3 csillagos hotel
Városlátogató Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Mézes napok a Forrás Hotelben
Már 11.625 Ft/fő/éj-től
Gyengéd kényeztetés
Már 10.950 Ft/fő/éj-től
6 éjszakát fizet, 7 éjszakát kap
Már 9.643 Ft/fő/éj-től
Hotel Tulipán***, Komárom
Komárom 3 csillagos hotel
Üzleti Városlátogató
2 éjszakás csomag
Már 6.500 Ft/fő/éj-től
3 éjszakás csomag
Már 6.967 Ft/fő/éj-től
Egyet fizet, kettőt jöhet
Csak 4.950 Ft/fő/éj
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső


Érvényesség:
-

Hány éjszakát szeretne eltölteni?
Maximum mennyit szán 1 fő-re?:
Hely:

Szállás típusok: 













Turisztika: 



















Csomagtípus: 
























Egyéb:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás (Pl. kutya bevihető)
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:
 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Aktuális programok
Nem található program.
Víz, Zene, Virág Fesztivál 2012

Víz, Zene, Virág Feszt...

Tata, Fesztivál

1.6 km távolságra a központtól

2012-06-29 - 2012-07-01

X. Országos Pékfesztivál 2012

X. Országos Pékfesztiv...

Komárom, Gasztronómiai

1.7 km távolságra a központtól

2012-07-07 - 2012-07-08

Tatai Tó- Futás- 2012

Tatai Tó- Futás- 2012

Tata, Sport

2767.1 km távolságra a központtól

2012-09-16 - 2012-09-16

13. Barokk Fesztivál

Tata, Kulturális

0.4 km távolságra a központtól

2012-08-21 - 2012-08-30

11. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

11. Nemzetközi Amerika...

Komárom, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-08-09 - 2012-08-12

Kiemelt tavaszi ajánlatok

Kincsem, Te édes (3 éj)

Kincsem Wellness Hotel, Kisbér Kincsem Wellness Hotel, Kisbér
Nászutas
2012-01-03 - 2013-03-23
Ár: Már 14.267 Ft/fő/éj-től

3 éjszakás csomag (3 éj)

Hotel Tulipán***, Komárom Hotel Tulipán, Komárom
Kedvezményes pihenés
2011-01-01 - 2012-12-30
Ár: Már 6.967 Ft/fő/éj-től

Gyengéd kényeztetés (2 éj)

Hotel Forrás, Komárom Hotel Forrás, Komárom
Kedvezményes pihenés
2011-01-02 - 2012-12-23
Ár: Már 10.950 Ft/fő/éj-től

Kiemelt nyári ajánlatok

Egyet fizet, kettőt jöhet (2 éj)

Hotel Tulipán***, Komárom Hotel Tulipán, Komárom
Kedvezményes pihenés
2012-01-11 - 2012-12-31
Ár: Csak 4.950 Ft/fő/éj

Nyári csobbanás – All Inclusive Light (minimum 2 éj)

Hotel Kiss, Tata - első terasz Hotel Kiss, Tata
Kedvezményes pihenés
2012-06-01 - 2012-09-02
Ár: Csak 17.600 Ft/fő/éj

Mézes napok a Forrás Hotelben (4 éj)

Hotel Forrás, Komárom Hotel Forrás, Komárom
Nászutas
2011-01-02 - 2012-12-23
Ár: Már 11.625 Ft/fő/éj-től