A középkori Magyarország koronázótemploma Székesfehérvár Királyi bazilikája
Az idő elfedi a múltat, napjaink településein modern vagy akár száz-kétszáz éves épületek között járva sokszor észre sem vesszük, vagy furcsa, oda nem illő foltnak érezzük és nem értjük a múlt egy-egy, hajdani nagyszerűségét nyomokban is alig őrző emlékét. A székesfehérváriak tudják és büszkék is rá, de a városba látogató idegen számára szinte hihetetlennek tűnhet, hogy a főtér keleti szélén, a püspökség telke mellett húzódó romterület a középkori Magyarország legfontosabb templomának, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi.
A templom alapítója maga az államalapító Szt. István volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig minden magyar királyt e falak között koronáztak meg. Az alapítón és fián, Szt. Imre hercegen kívül még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség nyugodott falai között.
Az épület jelentőségét bizonyítják nagy átépítései: újjáépült a XII. században, amikor István király 1083-ban történt szentté avatása után megkezdődtek a királyi temetkezések a templomban. Következő nagy átalakulása a XIV. században volt a fiágon kihalt Árpád-ház trónján Anjou Károly Róbert, az Árpádok nőági leszármazottja, nyilvánvalóan azzal is hangsúlyozni kívánta az államalapító dinasztiához fűződő kapcsolatát, hogy a tűzvészektől pusztított és valószínűleg már avittnak ítélt templomot újjáépíttette, és a XIII. században a királyi temetkezések szempontjából mellőzött templomot újra királyi temetkezőhellyé tette. Utódai 1543-ig, Luxemburgi Zsigmond kivételével mindannyian a koronázótemplomba temetkeztek.
Hunyadi Mátyás volt az az uralkodó, akit ugyan az ország nemességének nagy többsége emelt a trónra, de nem patinás, európai uralkodói házból származván a külföld és az ország lakossága előtt külsőségekkel, többek között jelentős építkezésekkel is kifejezésre kívánta juttatni rátermettségét és legitimitását a magyar trónon. A Szűz Mária-templom utolsó nagy átépítése, amelynek eredményeként az eredeti épület mintegy felével megnövekedve hatalmas, késő gótikus templommá vált, az ő nevéhez fűződik. Ennek a meg-megújuló épületnek a feladatai / pl. a koronázási ékszerek őrzése / változtak, de koronázótemplom volta végig fennállt. Ezt a rangját az államalapító sírja biztosította. A magyar szokásjog már az Árpád-kortól csak az államalapító sírját őrző székesfehérvári Szűz Mária-templomban történt koronázást tekintette érvényesnek. A sírhely, a szentté avatott uralkodó testereklyéi, az általa készíttetett és koronázási palásttá alakított miseruha képezték azt a látható és kézzelfogható Szent István-i örökséget, amelyben a középkor a szent király oltalmazó és segítő erejének megtestesítőit látta.
Az templom végső romlása tornyának 1601-ben bekövetkezett felrobbanásával kezdődött el. Építőkövei avárosfalak építőköveivé váltak, 1688-ban, a török hódoltság végén már csak a templom északi oldalán megmaradt kápolnák emlékeztettek a fényes épületre.
Az újjászerveződő ország nem talált jogfolytonosságot az egykori épülettel, így történhetett, hogy helyén új templomot nem emeltek. A templom mellett a középkorban működő papi testület alkotta Szűz Mária-prépostság még újjászületett, 1777-ben azonban megszűnt, hogy helyét a Mária Terézia királynő
alapította püspökségnek adja át. A koronázások színhelye a török hódoltság korának koronázótemploma, a pozsonyi Szt. Márton-templom maradt, majd 1867 után a budavári Nagyboldogasszony-templom, mai, ismertebb nevén a Mátyás-templom lett.
A templom maradványai a XIX. század második felében megindult ásatásokkal kezdtek a tudományos és közérdeklődés látókörébe kerülni. Az ásató, Henszlmann írásaiban mint székesfehérvári főtemplom, állami vagy királyi templom tűnik fel, alaprajzi sajátosságai miatt csak az első templomot nevezi bazilikának (Szent István bazilikájának). A XX. század elején ? 1900-ban ? Czobor Béla szóhasználata Henszlmannéhoz hasonló, koronázótemplomról, Szent István bazilikájáról beszél, de elvétve felbukkan a fehérvári bazilika megnevezés is. A királyi bazilika elnevezés az 1930-as években, Szent István halálának 900. évfordulójához kapcsolódó munkák során ásatások, a romkert kialakítása tapadt az épülethez és honosodott meg a köznyelvben és a szakirodalomban is. Dercsényi Dezső 1943-ban megjelent összefoglaló művének címe: A székesfehérvári királyi bazilika. Az elnevezés magában rejti az ásatással megismert alaprajzi sajátságot, a bazilikális elrendezést: hosszanti, háromhajós épület, középen a magasabbra kiemelkedő főhajóval. Utal azonban egy régi-régi szóhasználatra is. Szent István életének XI. század végén?XII. század elején keletkezett leírásaiban (a szent életét ismertető legendákban) a székesfehérvári templom a középkor általános szóhasználata szerint nem a latin ecclesia (egyház) néven szerepel, hanem basilica (bazilika) megjelöléssel. A bazilika szó csak az ókeresztény időkben utalt egy-egy templom fent ismertetett külső megjelenésére, később az épületnek és papságának pápai oklevéllel adományozott kiváltságokat és címet jelentett, mint ahogy napjainkban is. Szent István legendáinak bazilikája még nem ez az egyházjogilag bazilika rangra emelt épület. A legendaírók az épület előkelőségét és nagyszerűségét kívánták kifejezni. István "híres és hatalmas, csodálatos mívű bazilikát kezdett építeni" szól a legenda. A város szívében ez a romterületként váratlanul felsejlő múlt Szent István csodálatos mívű bazilikájára emlékeztet.
A XV. századi közfelfogás szerint, mely Kottanner Ilona emlékiratában maradt fenn, "a magyaroknak három törvényük van. Úgy hiszik, hogy bármelyiket hagyja teljesítetlenül valaki, az már nem törvényes király. Az első törvény úgy szól, hogy a királyt a Szent Koronával kell megkoronázni. A második, hogy az esztergomi érseknek kell megkoronáznia. A harmadik, hogy a koronázásnak Fehérvárott kell megtörténnie."
Korai írott forrásaink alapján valószínűnek látszik, hogy a királykoronázás ezen főbb szabályai már a XI. században is érvényesek voltak. A keresztény királyságot megalapító, 1083-ban szentté avatott és az "ideális király" vonásait magára öltő Szent István Fehérváron őrzött ereklyéinek, személyéhez kötődő esetenként csak ilyennek vélt, vagy az elveszett eredetit helyettesítő jelvényeknek, tárgyaknak a szertartásba való bevonása a kor felfogása szerint segítette a megválasztott
"kiváló lovag" misztikus átváltozását a jelképes és ünnepélyes események során "Isten kegyelméből való", szerencsésen uralkodó királlyá.
Az egyházi szertartás rekonstruálható mozzanatai: közfelkiáltás (választás), eskü, szentelés, felkenés, átöltöztetés, a kard átadása, koronázás, a jogar átadása, trónra ültetés. Ezek közül a Szent Koronával való koronázás vált a köztudatban a legfontosabbá, míg az itt állt királyi trónra a város nevének Székesfehérvárrá bővülése emlékeztet.
"Társa az országnak" királynéi koronázások a fehérvári bazilikában
Írott forrásaink csak a késő középkori királyné-koronázásokról maradtak fenn, ezekből a királyokéhoz hasonló, de annál külsőségeiben szerényebb szertartást ismerhetünk meg. Az ünnepi nagymise keretébe illesztett szertartást a veszprémi püspök kiváltsága volt celebrálni, aki a királynéi kancellária tisztségét is viselte. A koronázás egy-egy mozzanatában püspökök és a nádor segítettek. Szentelés, felkenés, átöltöztetés után a koronázás és a jogar átadása következett, közben rövid imával : "Vedd az ország koronáját, és tudd meg, hogy társa vagy az országnak, adj a népnek mindig megfelelő tanácsot, és mennél magasabbra emelkedsz, annál jobban szeresd és őrizd meg a szerénységet." Már a török hódítás árnyékában, 1539-ben koronáztak utoljára királynét Székesfehérváron: Jagelló Izabellát, Szapolyai János király feleségét.
A PRÉPOSTSÁG TEMPLOMA MINT TEMETKEZŐHELY
A középkori magyar királyok temetkezőhelyeit (Szekszárd, Tihany, Nagyvárad, Buda stb.) az írott források alapján ismerjük. A Székesfehérvár török kézre kerülése (1543) előtt elhunyt 37 királyunk közül 15 az itteni Szűz Mária-társaskáptalan templomában talált nyughelyet. Az első maga az alapító, I (Szent) István (?1038) volt. Kálmánt (?1116) követően még hat további Árpád-házi királyt (II. Béla 1141, II. Géza 1162, II. László 1163, IV. István 1165, III. Béla 1196 és III. László 1205) temettek el itt.
A XIV. században Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos, a következőben Albert (1439) és I. Mátyás (1490), végül a XVI. század első felében II. Ulászló (1516), II. Lajos (1526) és János (1540) temetkezett ide.
Az itt eltemetett királynékról, királyi gyermekekről csak elvétve tudósítanak a források, fontosságát tekintve messze kiemelkedik közülük Szent István fia, Szent Imre herceg (1031). Az ország előkelői közül néhányan az uralkodó különleges kegyéből kaphatták meg a bazilikában való temetkezés jogát: írott források tudósítanak Ozorai Pipo (1426) temesi ispán, id. Rozgonyi István (1439/40) fejéri ispán, Buzlai László (1481 után) lovászmester családi temetkezőhelyéről, sírkápolnájáról. Marcali Miklós (1413) és Stiborici Stibor (1414) erdélyi vajdák síremlékeinek töredékei is ismertek, Druget Fülöp (1327) nádornak pedig pecsétgyűrűje került elő a bazilika területén.
István királyt a prépostsági templom "közepén" temették el. Így mondja Hartvik püspök legendája. Az előkelő sírhely megválasztása a szentélyen kívül, a főhajó tengelyében az egykorú európai szokásokkal állt összhangban, és a templom alapítóját illette meg. A sírépítmény napvilágra került maradványai abban a tekintetben is igazolják Hartvik elbeszélését, hogy a királyt mély sírban temették el.
A sírhely nyugat felőli bővítése, többszörös átépítése a király 1083-as szentté avatásával, a neki szentelt oltár állításával, a Szent István kultusz terebélyesedésével kapcsolatos. Az ásatási leletek tanúsága szerint a Hartvik által említett fehér márvány koporsó nem azonos azzal a szarkofággal, amelyet a hagyomány Szent István nevéhez kapcsol. A szarkofág a prépostsági templom romjai közt került elő, római eredete, XI. századi átfaragása mindenképpen arra vall, hogy nagyon jelentős személy temetéséhez használták.
Belépő:
felnőttek: 600,-Ft, (csoportos 10 főtől: 500,-Ft/fő)
diák, nyugdíjas: 300,-Ft (csoportos 10 főtől: 200,-Ft/fő)
családi jegy (2 felnőtt +1 gyermektől): 1350,-Ft
ikonnal bővítheti túráját.
