Szilveszteri ajánlatokÉvindító téli akciókAkciókProgram keresőAjándékutalvány rendelésOnline jegyrendelés
Segíthetünk? + 36 1 239 1224 | + 36 20 20 48008

Szarvaskő várrom Szarvaskő - Szarvaskő vár

Térkép »

A meredek sziklaszirt tetején áll az ősi szarvaskői vár romja. A vár fölötti rész természetvédelmi terület. A falmaradvány kevés, de a gyönyörű kilátás miatt érdemes megtenni ezt a nem könnyű sétát.
A vár valamikor Eger elővára, tarisznyavára volt. (Az őrség egy hétre való elemózsiát kapott a tarisznyájába.) Keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, de az iratok alapján azt jól be lehet határolni, hogy 1261-1295 között építették az egri püspökök. A Szapolyai János által kinevezett várnagy és az erősség 1528-ban jól állta Ferdinánd király, pontosabban vezére, Horváth Ferenc ostromát, kiéheztetéssel mégis sikerült elfoglalni. Az országgyűlés 1545-ben elrendelte a vár lerombolását és hogy jövedelmét az egri vár fenntartására használják fel, de a határozatot nem hajtották végre, a várat 1549-ben Horváth átadta Dobó Istvánnak.
Az időközben rongált állapotba került erősséget 1583-ban Christoforo delle Stella irányításával megerősítették; Eger eleste (1596) után az üresen hagyott várat a török megszállta, és csak 1687-ben hagyta el. A teljesen ép erődítmény 1699-ben annak a Telekessy István egri püspöknek került a birtokába, akinek kezébe II. Rákóczi Ferenc 1705-ben a fejedelmi esküt letette. A vár a szabadságharc után is az egri püspökök birtoka maradt, de hadi szerepe megszűnt, karbantartásával nem törődtek, így teljesen elpusztult.

 


 

 

 

 


Fissítve: 2013. április 16.
Forrás: Tourinform Eger
Tovább »
Bambara Hotel Felsőtárkány 4 csillagos superior hotel 8.2 km távolságra Már 20 000 Ft/fő/éj-től
Hotel Cascade Resort & Spa Demjén 4 csillagos superior hotel 14 km távolságra Már 14 450 Ft/fő/éj-től
Mesés Shiraz Wellness & Tréning Hotel Egerszalók 4 csillagos superior hotel 10.6 km távolságra Már 14 000 Ft/fő/éj-től
Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel Egerszalók 4 csillagos superior hotel 10 km távolságra Már 12 000 Ft/fő/éj-től
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness Mezőkövesd 4 csillagos hotel 24 km távolságra Már 10 900 Ft/fő/éj-től
Hotel Eger & Park Eger 4 csillagos hotel 9 km távolságra Már 8 000 Ft/fő/éj-től
Hotel Experience Wellness & Konferencia Élményhotel Dédestapolcsány 4 csillagos hotel 21 km távolságra Már 7 300 Ft/fő/éj-től
Hotel Ködmön Eger 4 csillagos hotel 9 km távolságra Már 9 475 Ft/fő/éj-től
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő 3 csillagos hotel 24.1 km távolságra Már 8 500 Ft/fő/éj-től
Hajnal Hotel Mezőkövesd 3 csillagos hotel 23.8 km távolságra Már 6 500 Ft/fő/éj-től
Hotel Korona Rendezvény és Borhotel Eger 3 csillagos hotel 8.3 km távolságra Már 8 900 Ft/fő/éj-től
Hotel Szeleta Miskolc-Lillafüred 3 csillagos hotel 28.8 km távolságra Már 6 000 Ft/fő/éj-től
Park Hotel Táltos Felsőtárkány 2 csillagos hotel 9.5 km távolságra Már 3 833 Ft/fő/éj-től
Bartók Tér Panzió Eger panzió 8.8 km távolságra Már 3 750 Ft/fő/éj-től
Csillagtúra Panzió Eger panzió 9.9 km távolságra Már 3 500 Ft/fő/éj-től
Európa Panzió Eger panzió 9.2 km távolságra Már 6 500 Ft/fő/éj-től
Hegyi Panzió Szilvásvárad panzió 10.6 km távolságra Már 4 000 Ft/fő/éj-től
Agria Wellness Vendégház Eger vendégház 10.1 km távolságra Már 4 500 Ft/fő/éj-től
Bükk Vendégház Cserépfalu vendégház 18.7 km távolságra Már 4 000 Ft/fő/éj-től
Famili Fogadó és Vendéglő Zsóry-fürdő vendégház 23.8 km távolságra
Gerendás Vendégház Cserépfalu vendégház 18.2 km távolságra Már 2 500 Ft/fő/éj-től
Afrodité Apartmanok Eger apartman 8.6 km távolságra Már 4 000 Ft/fő/éj-től
Almafa Apartmanház Eger apartman 8.9 km távolságra Már 2 200 Ft/fő/éj-től
Apartman Eged Vendégház Eger apartman 8.4 km távolságra Már 3 400 Ft/fő/éj-től
Kisfa Apartman Mezőkövesd apartman 23.2 km távolságra Már 4 000 Ft/fő/éj-től
Hotel Minaret Eger hotel 8.4 km távolságra Már 7 500 Ft/fő/éj-től
Imola Hotel Platán Eger hotel 9.3 km távolságra Már 14 000 Ft/fő/éj-től
Látnivalók a környéken (30 km)
Egerszalóki Gyógy és Wellnessfürdő Egerszalók Fürdő és strand 11 km távolságra
Minaret Eger Műemlék 8.4 km távolságra
Egri Vár Eger Vár és várrom 8.6 km távolságra
programok Szarvaskő és környékén (30 km)
Téli Kerecsen Kézműves Kirakodóvásár Parádfürdő 23.5 km távolságra 2014-12-27 - 2014-12-30
Kiev City Balett - Hattyúk Tava Eger Kulturális 8.9 km távolságra 2014-12-21 - 2014-12-21
Téli Kerecsen Kézműves Kirakodóvásár - Álom hava Parádfürdő 24.8 km távolságra 2015-12-27 - 2015-12-30
Szarvaskő aktuális programjai
Eötvös Kastély Sály Kulturális 29.8 km távolságra 2014-07-15 - 2014-12-31
Ködmön Csárda Borétterem presztízs borkínálata Eger Borászati 8.7 km távolságra 2014-09-30 - 2014-12-22
Karácsonyfalva Eger Gyermek és Családi 8.5 km távolságra 2014-11-29 - 2014-12-24