Püspöki Székesegyház Győr Győr templom
A Szent István által alapított győri Püspökségnek mindig sok látogatója van.
A Győri Püspökséget Szent István király alapította uralkodásának első évtizedében (1000-1009). A győri Bazilika alapjait is az ő ideje alatt rakták le. A források a XI. század végén már háromhajós, emelt szentélyû templomról írnak. Az első tornyok Omodé püspök idejében (1257-1267) épültek. A XIV. század végén a templom déli részén Héderváry János püspök (1386-1415) gótikus kápolnát építtetett, ahol ma a Szent László herma és Boldog Apor Vilmos püspök síremléke is található.
A mohácsi csata (1526) után tûzvész miatt ledőlt a templom egyik tornya, majd 1580 körül egy robbanás ledöntötte a másikat is. A törökök ágyúállásnak, raktárnak és istállónak használták az épületet. A templom helyreállítása Draskovich György püspök (1635-1650) nevéhez fûzõdik. Ő Giovanni Battista Rava, neves olasz építészt bízta meg a tervezéssel. A torony és a sekrestye már Széchenyi György püspöksége (1659 -1681) idején épült. A templombelső barokk megújítását Zichy Ferenc püspöknek (1743-1783) köszönhetjük.
A terveket Hefele Menyhért készítette, a freskókat és az oltárképek egy részét Franz Anton Maulbertsch és segédjei festették. Az oltárépítmények és a szobrok egy része Gotschall József bécsi kőfaragómûhelyében készültek. Az északi mellékhajó oltárát díszítő könnyező Szûzanya-kép Magyarország egyik legjelentõsebb búcsújáróhelyévé tette a templomot. A torony megerősítése érdekében Handler Jakab 1823-ban klasszicista homlokzatot épített a nyugati oldalra. Századunk elején Aigner Sándor és Csányi Károly tervei alapján bazilikális elrendezõdésû tetőzetet kapott és neoromán stílusú részletekkel látták el. A II. világháborúban a tetőzet megsérült, a toronysisak ledőlt. A bazilikát 1968 és 1972 között restaurálták.
1996-ben II. János Pál pápa is látogatást tett a székesegyházban.
1997-ben kapta meg a bazilika minor elnevezést. A keresztútat Mattioni Eszter festette.
A Milleneum emlékére Szervátiusz Tibor készített szobrot a templom előtti térre.
Mellette találhatóak az Árpád-kori templom romjai.
Szembe vele található a Püspökvár, melynek legértékesebb része a gótikus Dóczy-kápolna. Az épületben tekinthető meg az Apor Vilmos emlék kiállítás.
Szálláshelyek és akciók a Püspöki Székesegyház közelében, Győr városában
Hotel Kálvária
Győr 4 csillagos hotel 0.8 km távolságra A Hotel Kálvária Győr első, Magyar Turizmus Minőségi Díjjal rendelkező szállodája, a barokk belvároshoz közel található.
Már 9.300 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Győrkőcfesztiválra (Már 9.850 Ft/fő/éj-től)
|
Hotel Famulus
Győr 4 csillagos hotel 1.3 km távolságra A négycsillagos Famulus hotel Győr történelmi belvárosánál épülő új városrészben, az Árkád Bevásárlóközpont mellett helyezkedik el.
Már 9.000 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Családi hétvége (Már 19.025 Ft/fő/éj-től)
|
Barokk Hotel Promenád
Győr 4 csillagos hotel 0.3 km távolságra 2013. májusában nyitja meg kapuit Győr legújabb négycsillagos szállodája- Stílus és elegancia a belváros szívében.
A szálloda Győr történelmi városrészének déli részén található, 2-3 percre a turisztikai...
Már 8.000 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Kul-Túra Győrben (Már 11.750 Ft/fő/éj-től)
|
ETO Park Hotel Business & Stadium
Győr 4 csillagos hotel 3.1 km távolságra A Győrben található négycsillagos ETO Park Hotel Business & Stadium stadion panorámával rendelkező szobákkal, kulináris élményekkel várja vendégeit.
Már 16.450 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Győri ETO bajnoki csomag (Már 16.450 Ft/fő/éj-től)
|
Hotel Rába City Center
Győr 3 csillagos hotel 0.5 km távolságra A három csillagos Hotel Rába City Center Győr történelmi belvárosában, a sétálóutca elején, a győri termál-, gyógy- és élményfürdő közelében található.
Már 8.400 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Együtt a család (Már 13.275 Ft/fő/éj-től)
|
Klastrom Hotel
Győr 3 csillagos hotel 1.9 km távolságra Győr történelmi belvárosában, az egykori karmelita rendház felújított épületében várja kedves vendégeit a sajátos hangulatú Hotel Klastrom.
Már 7.083 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Családi hétvége (Már 7.083 Ft/fő/éj-től)
|
Fonte Hotel és Étterem
Győr 3 csillagos hotel 0.5 km távolságra Győr történelmi belvárosában található a Fonte Hotel és Étterem, kitűnő elhelyezkedéssel, könnyű megközelítéssel, zárt, őrzött ingyenes parkolóval.
Már 9.650 Ft/fő/éj-től
|
Golden Ball Club
Győr 3 csillagos hotel 0.6 km távolságra A Golden Ball Club a találkozások városában, Győrben található, a történelmi belváros szomszédságában. Számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséggel várja vendégeit.
Már 8.600 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Tavaszi megújulás (Már 12.450 Ft/fő/éj-től)
|
Famulus Kollégium
Győr 2 csillagos hotel 1.3 km távolságra A Famulus Kollégium az Árkád Bevásárlóközpont szomszédságában, közvetlenül a négy csillagos Hotel Famulus szálloda mellett található.
Már 3.000 Ft/fő/éj-től
|
Arany Szarvas Fogadó
Győr panzió 0.2 km távolságra Az Arany Szarvas Fogadó Győr történelmi városközpontjában, a Rába folyó partján, a festői Püspökvárral szemben, a vadregényes Radó-szigeten helyezkedik el.
Már 9.750 Ft/fő/éj-től Legjobb ajánlat: Romantikus napok a Radó-szigeten (Már 18.000 Ft/fő/éj-től)
|
Fehér Hajó Panzió
Győr panzió 0.6 km távolságra Fehér Hajó Panzió*Aqua-Fit Club Győr történelmi belvárosától 5 perces sétaútra helyezkedik el, a városi strand és az élmény-, gyógy- és termálfürdő szomszédságában.
Már 4.450 Ft/fő/éj-től
|
































