Pécs város területe a római kor óta, közel 2000 éve folyamatosan lakott. A korábban itt élő népek, az egymást követő, vagy éppen egymás mellett élő kultúrák kiemelkedő emlékanyagot hagyományoztak ránk. Ezek között különös helyet foglalnak el a későrómai ókeresztény temetőemlékei, melyek a mai belváros északnyugati részén, a Székesegyház környékén maradtak fenn, átvészelve sok évszázad viharait.
Sophiane (a római kori Pécs) városának és temetőjének régészeti kutatása több száz éve folyik. Az előkerült leletek alapján körvonalazódott a város és az ettől északra, a Mecsek hegységlejtőin elhelyezkedő temető területe. Sophiane városának közössége a 4. században jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt. Az emlékek mind építészetileg, mind művészileg páratlan alkotások, amelyek 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik.
Gosztonyi Gyula régész-építész már a 20. század elején javasolta a Cella Septichora ókeresztény sírépítmény feltárását, a sírkamrák föld alatti összenyitását és turisztikai célú hasznosítását. 2004-2006-ban a Regionális Fejlesztési Operítív Program "Pécs világöröksége, turisztikai vonzerő fejlesztése" című projekt keretében elnyert 1,5 milliárd forintos támogatás lehetővé tette ennek az álomnak a megvalósulását. Így 2007-től a Cella Septichora LátogatóKözpont és föld alatti régészeti lelőhely részeként megcsodálható a Korsós sírkamra a Péter-Pál sírkamra, a Nyolcszögű sírkápolna, a III.IV. XIX. és XX. számú sírkamrák.
Látogatható emlékek
Cella Septichora
A hétkaréjos későrómai épület az egész Duna vidéken egyedülálló alaprajzú, a 4. században épült .4-6 méter mélyen, az egykori római járószintre ereszkedve láthatjuk a falakat, melyek néhol 2 méter magasan is megmaradtak.
Péter-Pál sírkamra
A 4. századi épület a temető központi részén állt. Föld alatt helyezkedett el a sírkamra a sírral, fölötte épült a kápolna. A sírkamra gazdagon kifestett falait és dongaboltozatát csodálhatjuk meg.
Korsós sírkamra
Az egykor kétszintes építmény alsó szintje. a sírkamra látogatható, melynek oldalfalait geometrikus és növényi ornamentikából álló díszítés borítja. Nevét a falba mélyített fülkében látható kancsó és pohár ábrázolásról kapta.
III. sz. sírkamra
Felszíni építmény valószínűleg nem állt felette. Boltozata beomlott, szarkofágjának tetejét a sírkamra egykori kirablói összetörték.
XIX. sz. sírkamra
A 2004-ben feltárt sírkamrában két sírládát találtak.A két sírt csak egy téglarács választotta el egymástól, mely az odatemetettek összetartozására utal. A felszíni kápolna elpusztult.
XX. sz. sírrkamra
Az itt talált 3 sírláda közül az egyik belülről vakolva és festve volt. Az ásatáskor előkerült nagy mennyiségű freskótöredékből ítélve az egykori felszíni kápolna is festett lehetett.
Nyolcszögű sírkápolna
A 4. század végére a Sophiane temetője valószínűleg megtelt, így a korábban talán keresztelő kápolnának emelt épületet alakították át sírkamrává. Legmagasabb megtalált fala 3,8 méter.
Ókersztény Mauzóleum
A kétszintes építmény felső része kápolna volt, az alsó szintje pedig bibliai eredetű falfestményekkel díszített sírkamra. Ma e sírkamra látható.
Ókeresztény temtőkápolna, Ókeresztény sírépítmények (Apáca u. 8. és 14.)
Több ásatás alkalmával előkerült emlék, temetőkápolna, festett falú kettős sír, festetlen sírkamra, egyszerű sír tekinthető meg két helyszínen.
Elhelyezkedés
A világörökségi helyszínek a Székesegyháztól délre, a Szent István téren és környékén találhatók. A Cella Septichora Látogató Központ bejárata a tér felső részén a sétányról, az Ókeresztény Mauzóleum a tér középső részéről, az Ókeresztény temetőkápolna és sírépítmények az Apáca utcából közelíthetőek meg.
Közlekedés
Vasútállomásról és távolsági autóbusz-pályaudvarról
A 30-as, 32-es, 33-as autóbuszokkal, leszállás a Boldogság Háza megállónál, majd onnan gyalog a Janus Pannonius utcán át a Szent István térig ( 4 perc séta) illetve a vasutállomásról még a 34-es, 35-ös 36-os számú autóbuszokkal, leszálláss a Barbakán megállónál, majd gyalog az Esze Tamás utcán át a Szent istván térig (2 perc séta).
Gépkocsival
Legközelebbi parkolás a Barbakán téren és a környező utcákban lehetséges (fizető parkoló).A Szent István térre és az Apáca utcába csak előre megváltott engedéllyel lehet behajtani.
Busszal érkező csoportok
A Barbakán téren kiépített buszöbölben a buszok maximum 10 percre állhatnak meg a le- és felszállás időtartamára.
Belépődíjak: (Cella Septichora, Korsós sírkamra, Péter-Pál sírkamra, Nyolcszögű sírkápolna)
Egyénlieg
felnőtt: 1.200,-Ft
diák, nyugdíjas: 600,-Ft
fotójegy: 300 Ft
videójegy: 500 Ft
6 éves kor alatti gyermekeknek, valamint fogyatékkal élők egy kísérővel ingyenesen beléphetnek!
Tárlatvezetéssel
felnőtt: 1.600,-Ft
diák, nyugdíjas: 800,-Ft
Egyéb helyszínek
Ókeresztény Mauzóleum + Apáca utcai emlékek
Teljes árú jegy: 600 Ft
Nyugdíjas, diák, pedagógus: 300 Ft
Zsolnay Mauzóleum
Teljes árú jegy: 800 Ft
Nyugdíjas, diák, pedagógus: 400 Ft
Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény
Teljes árú jegy: 1200 Ft
Nyugdíjas, diák, pedagógus: 600 Ft
Kedvezmények rendszere
2 helyszínre váltott jegy esetén 10% kedvezmény
3 helyszínre váltott jegy esetén 15% kedvezmény
4 helyszínre váltott jegy esetén 20% kedvezmény
Csoportos jegy (min. 10 fő) 15% kedvezmény
INFORMÁCIÓ A LÁTOGATÁS RENDJÉRŐL
A Cella Septichora Látogató Központ egyénileg ill. csoportosan is látogatható. Tárlatvezetést igény szerint csoportok számára biztosítunk, előzetes bejelentkezést követően, ill. a megfelelő belépőjegy megvásárlása ellenében. A tárlatvezetés ideje kb. 1 óra.
Csoportoknak a torlódás, illetve a várakozás elkerülése érdekében ajánlatos az előre bejelentkezés.
6 éves kor alatt, valamint fogyatékkal élők (+1 fő kísérő) számára a kiállítóhelyek megtekintése ingyenes.
Belépőjegyek a Cella Septichora Látogató Központban válthatók.
A kiállítás akadálymentesített, a mozgáskorlátozottak közlekedését lift segíti.
JELNYELVI TÁRLATVEZETÉS
Sok szeretettel várjuk siket és nagyothalló látogatóinkat a pécsi Világörökség, egy egyedülálló földalatti birodalom megismerésére!
A páratlan régészeti lelőhelyen szakképezett idegenvezetőnk kíséri vendégeinket.
2011-ben havi rendszerességgel meghirdetett időpontokban lesz erre lehetőség.
A séta időtartama kb 45 perc.
Első időpont: 2011. január 15. 15.00 óra
Előzetes bejelentkezés szükséges!
e–mail: pecsorokseg@gmail.com
Tel: 72 /224 -755
A vezetett sétán való részvétel a siketek és nagyothallók számára (SINOSZ igazolvány felmutatásával) ingyenes.
Az aktuális programokról a Kapcsolódó dokumentumban olvashat.
































