Parádfürdő

Parádfürdő - Bemutatás

Parádfürdő
Oldal nyomtatása Továbbküldés e-mailben
Továbbküldés e-mailben
Címzett neve:
Címzett email címe:
Az Ön neve:
Az Ön email címe:
Üzenet:
A Mátra északi oldalán, a Parádi-Tarna völgyében fekszik Parádfürdő. Közigazgatásilag Parádhoz tartozik.

A település története több száz évre nyúlik vissza. Az egykori uradalmi térségből nőtt ki a kedveltté vált üdülőhely.Ttöbbféle gyógyvízkinccsel rendelkezik, melyek között legismertebb a kénes vegyületet tartalmazó „csevice” és a vastimsós fürdővíz, melyet 1813-tól gyógyászati célokra használnak.

1827-29 között nagymérvű építkezés bontakozott ki itt és a kénes forrás környékén. Szállodák sorát emelték, tulajdonképpen ekkor létesült a ma annyira közkedvelt és látogatott, oly sok ember számára gyógyulást nyújtó Parádfürdő. A Kaán Sámuel és Ullman Móric bérlők által építtetett U alakú, klasszicista stílusú, oszlopos fürdőből napjainkban már semmi sem látható. A volt Hotel Parád (ma Erzsébet királyné Parkhotel) egyemeletes magját 1873-ban Ybl Miklós tervezte és kiviteleztette. Idővel ezt még egy szinttel toldották meg, s újabb szárnyakkal bővítették

1893-ra készültek el a tájba harmonikusan illeszkedő Erzsébet-, Juliette-szállók. 1892-ben megjelent az első vendéglő. Étterme freskóját Haranghy Jenő festőművész festette, ma is Freskó étteremként ismeri mindenki. A festő gyönyörűen elevenítette meg Arany János „Buda halála” c. eposzából a „Mátrai vadászatot”, valamint Jókai Mór látogatását Laborfalvy Rózánál és Kossuth Lajos menyasszonyánál, Eszlényi Júliánál.
Ha nem jó a frissítés kattintson ide
Frissítve: 2010. január 12.
Forrás: www.matrainfo.hu

Látnivalók Parádfürdő városában

Kocsimúzeum - Cifra istálló
Parádfürdő, Múzeum
Központ: 1.1 km távolságra
Ilona-völgyi vízesés
Parádfürdő, Természeti ér.
Központ: 4 km távolságra
Parádfürdői park
Parádfürdő, Parkok, kertek
Központ: 0.3 km távolságra
Ilona-völgyi fasor
Parádfürdő, Természeti ér.
Központ: 2.9 km távolságra
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Parádfürdő - Kiemelt csomagajánlatok

Erzsébet Park Hotel
Ár: 27.000 Ft / szoba / éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2010-03-12 - 2010-03-15
Erzsébet Park Hotel
Ár: 43.500 Ft / fő / 3 éj - 70.500 Ft / fő / 3 éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2010-04-02 - 2010-04-05
Erzsébet Park Hotel
Ár: 13.300 Ft / szoba / éj - 14.000 Ft / szoba / éj
A csomag reggelit tartalmaz.
Érvényes: 2010-03-01 - 2010-05-01

Erzsébet Park Hotel
Ár: 22.000 Ft / szoba / éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2010-03-01 - 2010-05-01

Parádfürdő szállás és szállásfoglalás

Erzsébet Park Hotel
Parádfürdő, 3 csillagos szálloda
Központ: 0.7 km távolságra
Téli sport Wellness Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Tavaszi hétközi hangulat
13 300 HUF / szoba / éj-től
Húsvét
43 500 HUF / fő / 3 éj-től
Tavaszi hétvégi hangulat
22 000 HUF / szoba / éj-től
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső

Hely:

Szállás típusok: 











Turisztika: 


















Csomagtípus: 























Érvényesség:
-

Éjszakák:
Árkategória Ft/fő:

 
Speciális ajánlataink:
 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Kiemelt látnivalók
Kisnánai Vár

Kisnánai Vár

Kisnána, Vár, várrom

9.4 km távolságra

Sástó

Sástó

Mátrafüred, Természeti érték

12 km távolságra

Mofetta-Szárazfürdő

Mofetta-Szárazfürdő

Mátraderecske, Különleges helyek

2.8 km távolságra

Mátravasút

Mátravasút

Gyöngyös, Aktiv szabadidő

17 km távolságra

Orczy-kastély

Orczy-kastély

Gyöngyös, Kastély

17.1 km távolságra

Ferences rendház és templom

Ferences rendház és te...

Gyöngyös, Templom

17.5 km távolságra

Egri vár részlet

Egri Vár

Eger, Vár, várrom

27.2 km távolságra

Somoskői vár

Somoskői vár

Salgótarján, Vár, várrom

28 km távolságra

Bazilika-Érseki Főszékesegyház

Bazilika-Érseki Főszék...

Eger, Templom

26.8 km távolságra

Kérjük segítse munkánkat és véleményével értékelje új oldalunkat!

Látnivalók / turisztikai leírások / programok:
Szálláskeresés / szállások - csomagajánlatok / kalkulátor / foglalás:
Javaslatok / észrevételek: