Kereki a 12. század végére már bizonyosan állandósult faluhatárok között élő település volt.
A 13. század elejétől írott forrásokban szereplő Kereki az Ártándy család birtoka lett. Kúriájukat 1440 körül várkastéllyá építették ki. Bocskai, mint váradi főkapitány kapta adományba. A lakóépületet reneszánsz stílusban építtette át, a várat pedig jelentősen megerősíttette. A Bocskai ellen támadt császári csapatok ostromát Örvendy Pál kapitány 300 köleséri hajdú és a lakosság segítségével verte vissza. Bocskai a falut mezővárosi rangra emelte, lakóit pedig kivette a jobbágysorból.A fejedelem halála után a vár unokaöccséé, Báthory Gáboré lett, később Bethlen Gábor adományozta öccsének, Istvánnak.
A várat 1660-ban Szejdi pasa ostroma után nagy pusztulás érte. Utoljára Csanády Sándor l848/49-es megyebiztos, nemzetőrkapitány lakott itt. A klasszicista kocsifeljáró, a
délnyugati poricus és belső átalakítás 1850-ben, a romantikus-neobarokk átépítés 1870-ben a nevükhöz fűződik.
Az Országos Műemléki Felügyelőség helyi kezdeményezésre 1959-l962 között állította helyre. Benne más jellegű hasznosítás mellett könyvtár és állandó múzeumi kiállítás is helyet kapott.
A település megközelíthető közúton: a 4-es útról Püspökladányál rá kell térni a 42-es útra, majd Berettyóújfalun keresztül Biharkeresztesig autózni, innen északi irányban, Pocsaj felé haladva érjük el; vasúton: a Debrecen-Sáránd-Nagykereki vonalon.
Nagykereki szállások, programok, látnivalókGyorslinkek Nagykereki: Nagykereki programok >> Nagykereki látnivalók >>
Bemutatjuk Nagykereki települést. Válogatott szállások, programok és látnivalók kínálata Nagykereki településen. Turisztikai infok és szálláshelyekFrissítve: 2009. november 16.
Forrás: www.eszakalfoldi.hu
Látnivalók Nagykereki településenNem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!
Szállás és akciós csomag kereső Nagykereki településenAdja meg keresésének egyéni feltételeit és testreszabott ajánlatot adunk Önnek. Szállásfoglalás egyszerűen az UtazzItthon.hu-n. Szállás keresőProgram kereső |
Szállás Nagykereki környezetében
Nem található szálláshely.
Nem található szálláshely.
Kiemelt látnivalók a környéken
Nem található látnivaló.
Környező városok 30 km-en belül
Hirdetés
Hírlevél feliratkozás
Kérem, a megadott e-mail címemre havi rendszerességgel küldjenek tájékoztatást legújabb akcióikról, programokról és turisztikai hírekről.
Szolgáltatások
Hasznos információk
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Segítség, hogyan kezdje el |
|||||||||||||||||||




