A temetőkert bejárata szépen faragott székely kapu. 1698-ban e helyen már egy fatemplom állt, amit többször át- illetve újraépítettek, majd 1938-ban lebontottak és Szeghalmi Bálint városi főmérnök tervei szerint, székely stílusú fatemplomot építettek fel.
A templom 1997. december 4-én gyújtogatás áldozatává vált. Az eredeti tervek szerint, közadakozásból újra felépített templomot 1999. május 2-án szentelték fel. 2000. október 29-én a templom közelében temették el a tervező Szeghalmy Bálint és felesége Németországból hazahozott hamvait. Ugyanekkor került sor az újonnan tervezett orgona felavatására, amellyel teljessé vált az egyházművészeti együttes.
































