Magyarszombatfa Vas megye déli csücskében található, a Welemer völgyben. Első okleveles említése 1366-ból származik. A település szerkezete részben utcára épült házakból, részben ezen házak melletti sikátoron át megközelíthető egy vagy több ház összességéből áll. A keveset termő, sovány földek mellett az agyag nagyon sok családnak nyújtott ezen a tájon megélhetést. Megrakott szekereikkel az itt lakó gerencsérek valaha messzi vidékeket is felkerestek, hogy az általuk készített cserépedényeket gabonára cseréljék.
Ha sétára indulunk a faluban, ma is azt tapasztalhatjuk, mennyire él a régi hagyomány, már ami a gerencsérséget illeti, hiszen szinte minden második házon ott a fazekas felirat. Kis műhelyekben, polc-sorral ellátott üzlethelyiségekben kínálják a mai kor igényei szerint elkészült mázas és mázatlan edényeket: korsókat, tálakat, tárolókat, tartókat, amelyekbe aztán tetszés szerint tehetünk tejet, tojást, hagymát, krumplit, szűrhetünk tésztát, de akár használhatjuk tolltartónak, virágedénynek.





