Kiskunmajsa szállások, programok, látnivalókGyorslinkek Kiskunmajsa: Kiskunmajsa programok >> Kiskunmajsa látnivalók >>
Bemutatjuk Kiskunmajsa települést. Válogatott szállások, programok és látnivalók kínálata Kiskunmajsa településen. Turisztikai infok és szálláshelyek
Kiskunmajsa az ország közepén a Duna-Tisza közén a fővárostól 110 km, Kecskeméttől 60 km, Szegedtől
közel 40 km távolságra található.
Hunok, avarok, kunok szállásterülete volt ez a tájék. A török a XVI. század elején fölégették Kiskunmajsa elődjét, a várostól délkeleti irányban fekvő Mayossaszállást, s a területet baromjárásként használva Szeged, Kunszentmiklós, Halas és Kecskemét városa bérelte. A török kiűzése után a bécsi udvar eladta a korábban nemesi előjogokat élvező Hármaskerületet (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) a Német Lovagrendnek, s az új tulajdonos benépesítette az elnéptelenített pusztákat. A majsai népesség először a Kiskundorozsma melletti Üllés pusztára költözött - az újkori honfoglalók zömmel Jászfényszaruból érkeztek -, s a szabad földvásárlás reményében innen települtek át Kiskunmajsára 1743 nyarán. A rendi országgyűlés nyomására ugyanis az Udvar lehetővé tette a földek visszavásárlását, így az ideérkezők nem csak használati-, de tulajdonjoggal is rendelkeztek, ami azt jelentette, hogy a jászok és a kunok utódai visszakapva előjogaikat, száz évvel a jobbágyfelszabadítás előtt maga ura gazdái lehettek, megszabadultak a feudális kötöttségektől. A kivételes szabadság virágzó, demokratikusan berendezkedett életet, a Habsburgok hosszú háborúi - az osztrák öröködési és a napóleoni háborúk - gazdasági fellendülést jelentettek az itt megtelepült zömében jász, tehát erős katolikus hitben élő közösség számára. A dinamikus fejlődés eredményeképp Kiskunmajsa 1837-ben mezővárosi rangot és vásártartási jogot kapott V. Ferdinándtól. A XIX. század végére az állattartásról földművelésre áttérő lakosság túlnépesedett, a föld eltartó ereje gyenge, ezen a homokos talajon szőlő- és gyümölcskultúra kialakítása sem segített. A két háború között elképesztő méreteket öltött a szegénység, sokan elvándoroltak, ez a folyamat az ötvenes években is tartott. A hatvanas években meginduló iparosítás, s a nyolcvanas évek elejétől szárba szökkenő gyógyturizmus megállította az elvándorlási folyamatot. Frissítve: 2009. november 16.
Forrás: www.bacskinkun.hu
Látnivalók Kiskunmajsa településenNem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!
Szállás és akciós csomag kereső Kiskunmajsa településenAdja meg keresésének egyéni feltételeit és testreszabott ajánlatot adunk Önnek. Szállásfoglalás egyszerűen az UtazzItthon.hu-n. Szállás keresőProgram keresőKiemelt programok - Programajánló Kiskunmajsa településenNem található a keresési feltételnek megfelelő program!
Kiskunmajsa program archívum >> |
Szállás Kiskunmajsa környezetében
Nem található szálláshely.
Nem található szálláshely.
Aktuális programok Kiskunmajsa
Nem található program.
Nem található program.
Aktuális programok 30 km-en belül
Kultúráról és értékekről szabadon... Kiskunhalas Kulturális 22.2 km távolságra 2012-02-22 - 2012-09-01 A mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola túra ajánlatai Mórahalom Sport 27.4 km távolságra 2012-03-10 - 2012-10-13 Kiemelt látnivalók a környéken
Nem található látnivaló.
Magyarkert - Magyarország öko-központja Jakabszállás Aktív szabadidő és kalandpark 26.1 km távolságra Környező városok 30 km-en belül
Hirdetés
Hírlevél feliratkozás
Kérem, a megadott e-mail címemre havi rendszerességgel küldjenek tájékoztatást legújabb akcióikról, programokról és turisztikai hírekről.
Szolgáltatások
Hasznos információk
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Segítség, hogyan kezdje el |
|||||||||||||||||||||






