IX. Bormustra és XXIII. Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó, fesztivál program Eger 2011-08-18 - 2011-08-21
Eger augusztus 18-21. között két színvonalas rendezvénnyel is várja a látogatókat. Jelmezes felvonulás, ünnepélyes fesztiválmegnyitó, népzenei és világzenei koncertek, táncműsorok, tértáncok, táncházak, kézművesek vására és egri borászok bemutatója.
Figyelem! A program lejárt!
Érvényes volt: 2011-08-18 - 2011-08-21 között
Eger Magyarország egyik leglátogatottabb helye, évente több százezer turista keresi fel a világ minden tájáról. A város fő vonzereje a szép fekvése, a műemlék épületek változatossága, a vár, a magyar történelem dicsőséges harcának színhelye, a termálvizekre épített fürdő, és nem utolsósorban a messze földön híres egri bor.
Az Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó Eger város két évtizede minden évben megrendezett idegenforgalmi folklórrendezvénye. A rendezvény a nemzeti kultúrák ünnepe. A külföldi és magyar együttesek bemutatják azt a színes hagyományt, mely a táncban, zenében, pompás öltözetekben jelenik meg. Törekvésünk ebben az évben is változatlan: mind többféle nemzet táncegyüttesének szerepeltetésével felvonultatni a nemzetközi és hazai folklór legjavát úgy, hogy annak a közönség is önfeledt részese lehessen. A jó hangulatot a világ több tájáról érkező néptánc együttesek színpompás kavalkádja, kiváló népzenei koncertek, finom borok és ízletes étkek garantálják.
Rendező: Egri Kulturális és Művészeti Központ
Az Agria Nemzetközi Folkhétvégét Eger városa idén immár huszonharmadik alkalommal rendezi meg. A nemzetközi összetételű és hírű folklórrendezvény a nemzeti kultúrák ünnepe: magyar és külföldi együttesek tánccal, zenével, pompás öltözetekkel hívják fel a figyelmet a nemzeti hagyományaikra. Az Agria Nemzetközi Folkhétvégén a nemzeti táncegyüttesek a hazai és a nemzetközi folklór legjavát úgy vonultatják fel, hogy az élménynek a közönség is aktív, önfeledt részese.
A XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvége nyitó napján - csütörtökön - görög és török néptánccsoportok, zenészek foglalják el a Dobó tér szabadtéri színpadát, a talpalávalóról a táncházak és népzenei koncertek is gondoskodnak. A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának esti koncertje is emlékezetes szórakozást ígér.
Augusztus 20-án Eger városa is ünnepi programmal készül: hagyományosan megrendezik az utcabált és a tűzijátékot is.
A XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvége jó hangulatát a néptánc együttesek színpompás kavalkádja, a kiváló népzenei koncertek és táncházak mellett a IX. Egri Bormustra finom borai, és ízletes étkei is garantálják.
A Bormustra rendezvényen a felvidéki borrégió, négy borvidék - a Mátrai, Egri, Bükkaljai, és Tokaj-Hegyaljai borászai vesznek részt. Így a vendégeknek lehetőségük van különböző területek borait megkóstolni, a Magyarországon található legismertebb vörösbortól - az Egri Bikavértől - a királyok boráig - a Tokaji Aszúig.
Szervező: Egri Bormíves Céh, Eger Város Hegyközsége
Közreműködők: Mátra, Eger, Bükkalja és Tokaj-hegyalja borvidék borászai.
Az Egri Bormíves Céh szervezésében idén már 9. alkalommal rendezik meg a Dobó téren a Bormustrát. A IX. Egri Bormustrán az egri történelmi borvidék borászai mutatkoznak be: idén 22 egri borászat, közel 160 nemzetközi díjas borát kóstolhatják meg a látogatók. A IX. Egri Bormustrán az összes létező egri bort - fehér, vörös, rosé, száraz, édes - megízlelhetik a vendégek. Minden nap délután négytől éjfélig lehet kóstolgatni az ízletes nedűt. A Dobó tér hangulatos borsátraiban a neves borászok szíves örömest el is beszélgetnek a látogatókkal, a vendégek így beavatást nyernek a műhelytitkokba.
A IX. Egri Bormustra megnyitóján – csütörtökön, 18 órakor – hirdetik ki az Egri Csillag legendapályázat eredményét. Az Egri Csillag fehér bor, az egri történelmi borvidék egyik legújabb büszkesége, a messze földön híres vörösbor, az Egri Bikavér fehér párja! Az Egri Csillag név viselésére csak az a bor jogosult, amely legalább 50 százalékban olaszrizlingre, hárslevelűre, leánykára, királyleánykára, zengőre, zenitre épül, míg az illatos fajták, a zefír, tramini, ottonel muskotály, irsai, cserszegi fűszeres aránya nem érheti el a 30 százalékot.
A IX. Egri Bormustra vasárnapi színpadi programjából kiemelkedik a krakkói kórus hangversenye. A lengyelek nagy-nagy lelkesedéssel érkeznek Egerbe: Lengyelországban különösen szeretik az egri borokat. A krakkóiak után a Buszkasi Zenekaré a Dobó téri színpad, (a csapat külön érdekessége, hogy Rázsi Botond egri alpolgármestert is a tagjai között tudhatja), majd este kilenc órától az egri Kerekes Band koncertjén tombolhat a közönség.
A 22 egri borász részvételével zajló boros rendezvény idén gasztronómiai különlegességekkel is várja a vendégeket: egy nívós egri étterem látványkonyhája nyárson sütéssel készül az eseményre.
Szálláshelyek és akciók a közelében, Eger városában
Hotel Villa Völgy
Eger 4 csillagos hotel 1.5 km távolságra A Hotel Villa Völgy Egerben távol a város zajától, a híres egri borok fellegvárában, a Szépasszony-völgyben található. A hotel három és négy csillagos szárnnyal is rendelkezik.
Már 7.800 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: Felhőtlen nyár (Már 13.300 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Hotel Ködmön
Eger 4 csillagos hotel 1.7 km távolságra Eger egyik legújabb szállodája a város egyik legismertebb idegenforgalmi központjában, a Szépasszonyvölgyben épült.
Már 9.950 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: Az első éjszaka ajándék! 2=3 éj (Már 11.250 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Hunguest Hotel Flóra
Eger 3 csillagos hotel 0.9 km távolságra A három csillagos Hunguest Hotel Flóra Egerben, a Török- fürdővel szemben található, közvetlen és ingyenes átjárással a városi termálfürdőbe.
Már 9.000 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: 4=5 akció (Már 9.760 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Hotel Eger & Park
Eger 3 csillagos hotel 0.6 km távolságra Az Eger & Park Hotel Eger belvárosában található, két épületszárnyból, a négy csillagos Park Hotelb?l és a három csillagos Eger Hotelb?l áll.
Már 10.450 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: Gárdonyi csomag (Már 11.900 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Hotel Korona Rendezvény és Borhotel
Eger 3 csillagos hotel 0.2 km távolságra A Hotel Korona Rendezvény és Borhotel Eger belvárosában található. Teljes körű szolgáltatást nyújt a pihenni és regenerálódni vágyóknak, konferencia résztvevőknek, és a borturizmust kedvelő...
Már 8.900 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: Filléres napok Egerben (Már 8.900 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Hotel Minaret
Eger 3 csillagos hotel 0.3 km távolságra A Hotel Minaret az egri belváros szívében található. Egerbe érkezve a Minaret torony mutatja az irányt a Hotel Minarethez.
Már 7.375 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: Ezeregyéj (Már 10.500 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Bartók Tér Panzió
Eger panzió 0.5 km távolságra A panzió a csendes Bartók Béla téren található, 3 percre a belvárosi sétálóutcától és a termálfürdőtől, s 2 percre a Bazilikától.
Már 3.750 Ft/fõ/éj-tõl
|
Európa Panzió
Eger panzió 0.8 km távolságra Az Európa Panzió a barokk Eger új gyöngyszeme. Az újonnan épült panzió a belvárostól 7 perces sétára, a termálfürdőtől 5 percre található.
Már 6.250 Ft/fõ/éj-tõl
|
Mátyus Udvarház
Eger panzió 1.4 km távolságra Az egri vártól 2 km-re az Eged-hegy lábánál Eger és Noszvaj között található a Mátyus Udvarház Lipicai Lovastanyája.
Már 6.000 Ft/fõ/éj-tõl
|
St. Kristóf Panzió
Eger panzió 0.5 km távolságra A St. Kristóf Panzió Egerben, a méltán híres barokk város központjában található.
Már 3.950 Ft/fõ/éj-tõl
|
Agria Wellness Vendégház
Eger vendégház 2 km távolságra Egerben a strandfürdő közelében, csendes nyugodt környezetben családias vendégház egyedülálló wellness pihenőházzal egész évben várja Kedves Vendégeit!
Már 4.500 Ft/fõ/éj-tõl Legjobb ajánlat: Napi árak (Már 4.500 Ft/fõ/éj-tõl)
|
Almafa Apartmanház
Eger apartman 1.1 km távolságra Az Almafa Apartmanház Egerben, a Szépasszony-völgy szomszédságában várja mindazon vendégeit, akik csendre, nyugalomra vágynak.
Már 2.800 Ft/fõ/éj-tõl
|
Apartman Eged Vendégház
Eger apartman 1.5 km távolságra Az Apartman Eged Vendégház Eger kertvárosi, csendes zöldövezetében található a Nagy-Eged utcában, távol az autók zajától.
Már 3.250 Ft/fõ/éj-tõl
|
































