Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely - Bemutatás

Oldal nyomtatása Továbbküldés e-mailben
Továbbküldés e-mailben
Címzett neve:
Címzett email címe:
Az Ön neve:
Az Ön email címe:
Üzenet:
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város már az őskorban lakott hely volt. A város határában csaknem hatezer éves lelet-együtteseket tártak fel.
A város és környéke korábban a Hód-tó, valamint az ahhoz kapcsolódó vízrendszer által volt övezve. A lakosság a halászatból, kereskedelemből és földművelésből élt.
Korábban Hód és Vásárhely két különálló falu volt, majd a 15. században az említett két falu és Ábrány összeolvadásából jött létre ez a tipikus, alföldre jellemző nagy határú mezőváros.
A török hódoltság idején a falu és környéke szinte teljesen elnéptelenedett, csak a török kiűzése után indult meg a lassú visszatelepülés.
A '90-es évek közepére Hódmezővásárhely fejlődését hazai és nemzetközi szinten is díjakkal, kitüntetésekkel ismerték el. Európa Díjat kapott a város, csatornázás terén messzemenő eredményeket ért el. Új szennyvíztisztító telep létesült, kialakulóban van egy, a város nagyobb létesítményeit, intézményeit összekapcsoló informatikai hálózat.
Hódmezővásárhely jövőbeni fejlődése körvonalazódni látszik, a városban fedett uszoda, valamint gyógyszálló építése kezdődik meg ez év őszétől.
Hódmezővásárhely idegenforgalmi szempontból nagy természeti kincse az a termálvízkészlete, amely a városi strandfürdőt táplálja és oly sok vendéget csábít nyaranként a városba.
A város további eredményes és kitartó munkával és erőfeszítéssel elérheti, hogy a Dél-alföldi régió egyik legkiemelkedőbb és legdinamikusabban fejlődő településévé válhat, amelyre méltó módon büszkék lehetnek a város polgárai.

Ha nem jó a frissítés kattintson ide
Frissítve: 2009. november 16.
Forrás: www.hodmezovasarhely.hu

Látnivalók Hódmezővásárhely városában

Emlékpont
Hódmezővá., Múzeum
Központ: 1.5 km távolságra
Zsinagóga
Hódmezővá., Templom
Központ: 1.4 km távolságra
Görögkeleti templom
Hódmezővá., Templom
Központ: 0 km távolságra
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!

Szállás kereső

Hely:

Szállás típusok: 












Turisztika: 


















Csomagtípus: 
























Érvényesség:
-

Éjszakák:
Árkategória Ft/fő:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:
 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Felvétel a túrába ikonnal bővítheti túráját.
Segítség, hogyan kezdje el
Aktuális programok 30 km-en belül
Lépj be a múltba!

Lépj be a múltba Ópusz...

Ópusztaszer, Kiállítás, tárlat

19.7 km távolságra

2009-03-27 - 2010-12-31

Lovas túrák

Lovas túrák

Ópusztaszer, Lovas program

20.7 km távolságra

2010-05-15 - 2010-09-25

Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

Nemzetközi Tiszai Half...

Szeged, Gasztronómiai program

20.7 km távolságra

2010-09-02 - 2010-09-05

Kiemelt látnivalók
Szállás Hódmezővásárhely környezetében
Nem található szálláshely.
Nem található szálláshely.
Corvus Aqua Gyopárosfürdő

Corvus Aqua Gyopárosfürdő

, 4 csillagos szálloda

29.3 km távolságra

Hunguest Hotel Forrás

Hunguest Hotel Forrás

Szeged, 4 csillagos szálloda

20.7 km távolságra

City Hotel*** Szeged

City Hotel Szeged

Szeged, 3 csillagos szálloda

21 km távolságra