Gyula szállások, programok, látnivalókBemutatjuk Gyula városát. Válogatott szállások, programok és látnivalók kínálata Gyulán , gyulai turisztikai infok és szálláshelyekGyula a Dél-Alföld ékszerládikája, idegenforgalmával az ország egyik legkedveltebb üdülővárosává lett, Békés megye jelentős turisztikai központja.
A belváros egyik értéke a mediterrán hangulatú sétálóutca szökőkútjaival, zöldellő és szobrokkal ékesített tereivel, magas színvonalon működő kerthelyiségeivel, üzleteivel, számos jelentős látnivalóival minden korosztály részére ideális és kellemes időtöltést biztosít.
A város elnevezése egyrészt származhat a honfoglalás kori katonai tisztségből, a gyula nevéből, másrészt Gyula nevű főúrtól, aki Gyulamonostort alapította. Gyula jelképe a több mint 600 éves, Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus, síkvidéki téglavára. A reneszánsz vármúzeumban 24 kiállító terem várja a látogatókat egy történeti kalandra, ismereteinek bővítésére. Magyarország egyik legszebb nagy területen elterülő gyógyfürdője, a Várfürdő - az egykori Almásy Kastély 8,5 hektár természetvédelmi területén - 19 medencével, számos betegséget gyógyító vizével, hangulatos wellness központjával, „vízi paradicsomával" Castello Szaunaparkjával és Beauty Masszázs Szalonjával várja a gyógyulni és felüdülni vágyó vendégeket. Az Erkel tér sarkán áll egy emeletes, empire stílusú polgárház, amelyben hazánk második legrégebbi cukrászdája, a Százéves Cukrászda látható. 1840 óta működik, s benne kisebb kiállítás is látható a régi cukrászati eszközökből. Gyulaváriban, az Almásy kastélyban és kastélyparkban turisztikai látogatóközpontot hoztak létre. A központ célja, hogy bemutassa a Dél-Alföld értékeit kulturális, természeti, környezeti és gazdasági területeken. Mindezek mellett rendkívül sokszínű programok is várják az érdeklődőket: kulturális események, fesztiválok, rendezvények gyermekek és felnőttek részére. A várban működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház és Összművészeti Fesztivál. A színház június végétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várja a látogatókat. A várudvar mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon is tartanak bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva Gyulára. Minden év októberétől áprilisig kamaratermi előadásokat láthatnak az idelátogatók. Gyula sok más vendégcsalogató szabadtéri rendezvénynek ad helyszínt. A rendezvények sokasága már év elején megkezdődik. A Gyulai Kolbász és Sódar Mustra és a Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál áprilisban, májusban pedig a Majális és a Gyulai Virágok Vasárnapja programjai szórakoztatják a kedves érdeklődőket. A nyár folyamán számos kisebb és nagyobb rendezvény színesíti a napokat Gyulán. A Körösvölgyi Sokadalom, a Gyulai Várszínház és Összművészeti Fesztivál , a Várfürdő Kupa terep rally verseny, a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztivál a legkülönfélébb érdeklődési köröknek tesznek eleget. Gyula számos kulturális rendezvény helyszíne. Ennek eredményeképpen a város elnyerte a Kultúra Magyar Városa 2008 címet. A város nagy figyelmet fordít a virágosításra, parkosításra, melynek következtében Gyula városa a 2007. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen az I. helyezést érte el. Így Magyarországot Gyula képviselte a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe), ahol ezüst minősítést szerzett. A fürdőzés, kirándulások és szórakozási lehetőségek mellett nem elhanyagolható a gyulai gasztronómiai kínálat sem. A világhíres Gyulai kolbász /EU oltalmi díjas/ mellett a Gyulai Húskombinát más díjnyertes termékeit is megkóstolhatják a vendégek. Gyula város híre szülöttjei: - Erkel Ferenc: 1810-1893 - Bay Zoltán /fizikus/: 1900-1992 - Kohán György /festőművész/: 1910-1966. A. Dürer német festő és grafikus ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak. Frissítve: 2012. január 11.
Forrás: www.gyula.hu
Látnivalók GyulánNem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!
Gyula szállás ajánlat - gyulai szálláshelyek kiemelt csomagajánlataiGyula szállások ajánlója, gyors szállásfoglalás Gyula városba
Szállás már 2.483 Ft / fő / éj-től
Részletek a szálláshely oldalán találhatók
Szállás már 4.000 Ft / fő / éj-től
Részletek a szálláshely oldalán találhatók
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!
Szállás és akciós csomag kereső Gyula településenAdja meg keresésének egyéni feltételeit és testreszabott ajánlatot adunk Önnek. Szállásfoglalás egyszerűen az UtazzItthon.hu-n. Szállás keresőProgram keresőKiemelt programok Gyulán - Programajánló Gyula városbanNem található a keresési feltételnek megfelelő program!
Gyula program archívum >> |
Szállás Gyula környezetében
Nem található szálláshely.
Nem található szálláshely.
Aktuális programok Gyulán
A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. májusi ajánlatai Gyula Kulturális 0.5 km távolságra a központtól 2012-05-01 - 2012-05-31 VIII. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyula Kulturális 0 km távolságra a központtól 2012-07-05 - 2012-07-15 XIII. Körös-völgyi sokadalom népművészeti fesztivál Gyula Fesztivál 1.5 km távolságra a központtól 2012-06-29 - 2012-07-01 VII. Körös Völgyi Veterán Találkozó 2012 Gyula Helyi 2.4 km távolságra a központtól 2012-08-26 - 2012-08-28 Minden Magyarok XVIII. Néptáncfesztiválja 2012 Gyula Fesztivál 1.6 km távolságra a központtól 2012-08-19 - 2012-08-20 Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál 2012 Gyula Kulturális 1.6 km távolságra a központtól 2012-06-29 - 2012-08-12 Aktuális hírek
Aktuális programok 30 km-en belül
Százszorszép Gyermekfesztivál és Városi Gyermeknap 2012 Békéscsaba Fesztivál 15.1 km távolságra 2012-05-23 - 2012-06-04 Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé 2012 Békéscsaba Gasztronómiai 16.2 km távolságra 2012-06-07 - 2012-06-10 Kiemelt látnivalók a környéken
Nem található látnivaló.
Nem található látnivaló.
Környező városok 30 km-en belül
Hirdetés
Hírlevél feliratkozás
Kérem, a megadott e-mail címemre havi rendszerességgel küldjenek tájékoztatást legújabb akcióikról, programokról és turisztikai hírekről.
Szolgáltatások
Hasznos információk
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Segítség, hogyan kezdje el |
|||||||||||||||||||||||






































































