Gödöllő és környéke szállások, programok és látnivalók (Budapest és környéke régió)

Bemutatjuk Gödöllő és környéke válogatott szálláshelyeit, program és látnivaló kínálatát. Szállások, programok és látnivalók 1 helyen az UtazzItthon.hu-n.

Gödöllői kistérséget számos egymással érintkező földrajzi-néprajzi és kultúrtörténeti tájegység együttese alkotja.
A főváros keleti szegélyétől a Mátra nyugati vonulatáig és az Alföld északi peremétől egészen a nógrádi dombokig terjed. Középpontjában Gödöllő, a Grassalkovichok építtette csodálatos barokk kastéllyal, mely Magyarország legnagyobb barokk épületegyüttese, a legendás emlékű Erzsébet királyné és Ferenc József császár magánéletének bensőséges színtere volt. A királyi kastély ma is szerteágazó kapcsolatokat tart fenn Schönbrunnal, Bad Ischllel, az Augsburgi Régióval és Unterwittelsbachhal. Számos európai kulturális valamint turisztikai programban meghatározó partnerként képviseli és jeleníti meg térségünket. A történelmi korok hangulatát idéző építészeti emlékek mellett nyugalmat árasztó, ligetes pusztákon kanyargó patakok, mosolygós dombhátak és a Palócföld kacskaringós utcái mesébe illő házikóival, faragott oromzatdíszeivel és aprócska, muskátlis ablakaival fogadják a látogatókat. Magyar, szlovák, német és cigány népművészet szemet, fület és lelket elbűvölő színes kavalkádja, legelésző nyájak, ódon várromok, búcsújáró kápolnák és vályogfalú falusi templomok, főúri szalonok – csembalószó, vérpezsdítő cigányzene – szentivánéji tűzugrás, míves kezű hímzőasszonyok, szüreti bálok, nomád jurták, nyeregből nyilazó lova-sok, ezeréves dallamok, sámánok örökösei és a gödöllői szecesszió története, továbbá az ország egyetlen medve-menhelye, harangöntő műhelye, termálvizes fürdők és élő múzeum – falu a Cserhát dombjai között – vonzó turisztikai célponttá teszik a vidéket. Romantikus korok ízei és pompája, csöndes falvak nyugalma mellett a száguldás nagy kalandja hívja, és évről évre visszavárja Önt, hiszen a technikai sportok szerelmesei feledhetetlen órákat tölthetnek a Gödöllőtől 8 km-re lé-vő mogyoródi Hungaroringen, Közép-Európa egyetlen Forma-1-es versenypályáján.

Gödöllő és környéke tájegység kiemelt városai

Fót Fót
A város impozáns épületekkel (plébánia, iskola) övezett központjának tervezője a neves építész, Ybl Miklós. Munkája nyomán az ország legszebb romantikus együttese jött itt létre. Fót nevének elfogadott tudományos magyarázata...
Gödöllő Gödöllő
Gödöllőn található legnagyobb kastélyaink közül az egyik, a 250 éves Királyi Kastély (Szabadság tér 1.)- a magyar barokk építészet egyik legjelentősebb alkotása - ahol az Osztrák-Magyar Monarchia...
Tura Tura
A település Budapesttől 50 km-re keletre, a Galga patak völgyében fekszik. A Galga-mente legnagyobb települése. Keletkezése az ókorig vezethető vissza.Az első lelet a rézkorból származik, de tárgyi emlékek maradtak...
Vácrátót Vácrátót
A falu a Vigyázó család kastélyénak parkjából kialakított Arborétumról vált nevezetessé országszerte. A kastély és a park 1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona lett, itt lelt otthonra az akadémia...
További települések: Aszód, Csömör, Isaszeg, Mogyoród, Pécel, Püspökhatvan, Tóalmás, Veresegyháza, Verseg


Gödöllő és környéke tájegység kiemelt látnivalói

Gödöllői Királyi Kastély
Gödöllő Kastély
Központ: 0.1 km távolságra
Medvefarm
Veresegyháza Vadaspark és állatkert
Központ: 1.3 km távolságra
Vácrátóti Botanikus Kert
Vácrátót Természeti érték
Központ: 0.3 km távolságra
Károlyi-kastély
Fót Kastély
Központ: 0.4 km távolságra
Ráday-kastély
Pécel Kastély
Központ: 0.5 km távolságra
AQUARÉNA Mogyoródi Vízipark
Mogyoród Aquapark
Központ: 1.4 km távolságra
Gödöllői-dombság Tájvédelmi Körzet
Gödöllő Természeti érték
Központ: 8 km távolságra
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Gödöllő és környéke tájegység kiemelt és aktuális csomagajánlatai

Fenyőharaszt Kastélyszálló Verseg
Nyári rezidencia - A gondviselő megoldás, Fenyőharaszt Kastélyszálló - szállás Verseg
Már 17.010 Ft/fő/éj-től
A csomag teljes ellátást tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-15 - 2012-08-31

Fenyőharaszt Kastélyszálló Verseg
Nyári rezidencia - A szolid megoldás, Fenyőharaszt Kastélyszálló - szállás Verseg
Már 11.215 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-15 - 2012-08-31

Fenyőharaszt Kastélyszálló Verseg
Élni tudni kell!!!, Fenyőharaszt Kastélyszálló - szállás Verseg
Már 16.830 Ft/fő/éj-től
A csomag teljes ellátást tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-06-03

Fenyőharaszt Kastélyszálló Verseg
Esküszöm, hogy észnél vagyunk!, Fenyőharaszt Kastélyszálló - szállás Verseg
Már 12.475 Ft/fő/éj-től
A csomag teljes ellátást tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-13 - 2012-05-31

Gödöllő és környéke tájegység szállások és szállásfoglalás

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Verseg 3 csillagos hotel
Üzleti Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Extrém lovas csomag fanatikusoknak
Már 22.015 Ft/fő/éj-től
Ismerkedő lovas csomag kezdőknek
Már 16.895 Ft/fő/éj-től
Esküszöm, hogy észnél vagyunk!
Már 12.400 Ft/fő/éj-től
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső


Érvényesség:
-

Hány éjszakát szeretne eltölteni?
Maximum mennyit szán 1 fő-re?:
Hely:

Szállás típusok: 













Turisztika: 



















Csomagtípus: 
























Egyéb:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás (Pl. kutya bevihető)
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:
 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Aktuális programok
Komolyzenei Programok a Gödöllői Királyi Kastélyban 2012

Komolyzenei Programok ...

Gödöllő, Komolyzenei

0.1 km távolságra a központtól

2012-02-25 - 2012-12-09

Múzeumok Éjszakája 2012 - Arpeggio Gitárzenekar

Múzeumok Éjszakája 2012

Gödöllő, Rendezvénysorozat

0.1 km távolságra a központtól

2012-06-16 - 2012-06-16

XV. Pünkösdi Fesztivál - Csömöri Falunapok

XV. Pünkösdi Fesztivál...

Csömör, Ünnepi - Pünkösdi

0 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-28

TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSOK-időszaki kiállítás

TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSO...

Gödöllő, Kiállítás

0 km távolságra a központtól

2012-06-08 - 2012-09-30

Barokk Kastélynapok 2012

Barokk Kastélynapok 2012

Gödöllő, Kulturális

0.1 km távolságra a központtól

2012-08-11 - 2012-08-12

Kiemelt Lastminute ajánlatok

Esküszöm, hogy észnél vagyunk! (2-3 éj)

Fenyőharaszt Kastélyszálló Fenyőharaszt Kastélyszálló, Verseg
Kedvezményes pihenés
2012-04-13 - 2012-05-30
Ár: Már 12.400 Ft/fő/éj-től