A település műemléki nevezetessége a Károlyi-kastély és Szent Eduárd tiszteletére szentelt római katolikus templom. A kastélyt körülvevő parkban számtalan növénytani ritkaság látható.
Az Árpád-ház uralkodása idején a királyi erdőőrök földje volt Radvány. Első írásos említése egy 1280-ból származó adásvételi szerződésből ismert. A XV. században a Perényiek tulajdonában volt. A török hódoltság alatt a település elpusztult, sokáig pusztaként tartották számon.1686-ban I. Lipót király báró Károlyi Lászlónak ajándékozta a falut, amit a Károlyiak szlovák és felvidéki német telepesekkel telepítettek be.
A Füzérradvány mellett emelt, XVI. századi eredetű Károlyi-kastélyt Ybl Miklós tervei alapján építették át romantikus-eklektikus stílusban. Magyarország egyik legnagyobb kastélyának 100 hektáros parkja védett természeti érték. Az ország nevezetes fái közé tartoznak az itt élő platánóriások
Megközelítés: A 3-as és a 37-es főutat Hidasnémeti és Sátoraljaújhely között összekötő útról ágazik el a zsákfaluba vezető út.






