Templom - Észak-Magyarország

Templom a Észak-Magyarország régióban. Tekintse meg az általunk kiemelt látnivalókat.

Az ország legmagasabb pontja és legkisebb falva, az első magyar nyelvű Biblia a 16. századból, és a legrégebbi vasútvonal a 19. századból mind az Eger-Tokaj régióban található. A világszerte ismert magyar bor, a Tokaji Aszú, melyet ezen régió pincéiben érlelnek hosszú évekig, Európa legszebb lovaspályája és legnagyobb barlangrendszere szintén mind itt lelhető fel. További információ Észak-Magyarország régióról >>


Észak-Magyarország: Templom

Bazilika-Érseki Főszékesegyház Bazilika-Érseki Főszékesegyház
Eger, Templom
0.4 km távolságra a központtól
 Az egri Bazilika építése Pyrker János Lukács érsek nevéhez kötődik, akit I. Ferenc császár 1827-ben nevezett ki az Egri Főegyházmegye...
Deszka templom Deszka templom
Miskolc, Templom
0.6 km távolságra a központtól
A temetőkert bejárata szépen faragott székely kapu. 1698-ban e helyen már egy fatemplom állt, amit többször át- illetve újraépítettek, majd...
Vártemplom Vártemplom
Sárospatak, Templom
0 km távolságra a központtól
Észak-Magyarország egyik legnagyobb gótikus csarnoktemploma, 1537-ben épült. Az átalakításkor elhelyezett barokk főoltára - a templom...
A vizsolyi református templom Vizsolyi református templom
Vizsoly, Templom
0.2 km távolságra a központtól
Az Árpád-kortól jelentős település temploma román kori eredetű gótikus épület, egyike legbecsesebb műemlékeinknek. A kőfallal övezett templom kis...
Apátsági templom Apátsági templom
Bélapátfalva, Templom
1.4 km távolságra a központtól
Az Bél-háromkúti Apátságot II. Kilit egri püspök (1224-1245) 1232-ben alapította, abból a célból, hogy a környékre...
Patai templom a Jessze oltárral Patai templom a Jessze oltárral
Gyöngyöspata, Templom
0.4 km távolságra a központtól
Miután az utazó Gyöngyös felől áthajt a XVIII. században emelt kétnyílású barokk kőhídon, és integet Nepomuki Szt. Jánosnak,...
Szentkút Szentkút kegytemplom
Mátraverebély-Szentkút, Templom
2 km távolságra a központtól
Mátraverebélyről Bátonyterenye felé továbbindulva balra találjuk a leágazást Szentkút felé. A Szentkút Ferences kolostora és...
Ferences templom és kolostor Ferences templom és kolostor
Szécsény, Templom
0.2 km távolságra a központtól
Gondozott parkban, az egykori várkerület északnyugati végén áll az 1332-es pápai engedély alapján épített nagyméretű műemlék...
Római katolikus templom Római katolikus templom
Hollókő, Templom
0.4 km távolságra a központtól
A fatornyos, zsindellyel fedett kis római katolikus templom a falu jelképe. 1889-ben épült, stílusában, látványában tökéletesen illeszkedik az...
Ferences rendház és templom Ferences rendház és templom
Gyöngyös, Templom
0.7 km távolságra a központtól
Gyöngyös legnevezetesebb műemlékei közé tartozik a ferencesek temploma és kolostora, amelynek alapítása az 1370 körüli évekre tehető. A templomot az...
Szent István kápolna Szent István kápolna
Sátoraljaújhely, Templom
2 km távolságra a központtól
A Szár-hegy tetején az 1938-ban épített Szent István kápolna fogadja a kirándulókat. Sátoraljaújhely városát nemcsak...
Római katolikus templom Római katolikus templom
Mátraszentimre, Templom
0 km távolságra a központtól
A település központjában áll az 1980-ban Németh Mária tervei alapján épült római katolikus templom. A templom freskóját...
Szent Bertalan templom (Nagytemplom) Szent Bertalan templom (Nagytemplom)
Gyöngyös, Templom
0.9 km távolságra a központtól
Hazánk egyik legnagyobb méretű, eredetileg gótikus, különleges alaprajzú barokk temploma. A városközpont bizonnyal legkiemelkedőbb épületét, a...
Református templom - Kerektemplom Református templom - Kerektemplom
Szilvásvárad, Templom
0.5 km távolságra a központtól
Povolni Ferencnek, a magyar klasszicista építészet mesterének jellegzetes kör alaprajzú temploma 1846-ban épült.
Minorita templom Minorita templom
Eger, Templom
0.3 km távolságra a központtól
Sokak szerint Európa egyik legszebb barokk temploma a szigorú rendház mellett játékosnak tűnő Minorita templom, amelyet az európai barokk egyik legnagyobb mestere, Kilian...
Szent Márton templom és altemplom Szent Márton templom és altemplom
Feldebrő, Templom
0.4 km távolságra a központtól
Európa szerte páratlannak számító templom, altemplommal, amely a korai magyar építészettörténet egyik legtöbbet vitatott emléke. A...
Római katolikus templom Római katolikus templom
Galyatető, Templom
0.5 km távolságra a központtól
A galyatetői templom a két világháború között épült a Nagyszálló vendégeinek lelkiszolgálatára. A terület az egri...
Magyarok Nagyasszonya ferences kápolna Magyarok Nagyasszonya ferences kápolna
Mátraháza, Templom
0.6 km távolságra a központtól
A templom durván faragott fekete mátrai cserkőből épült. Tíz lépcső vezet fel az örökzöldekkel és virágokkal szegélyezett...
Árpád kori templom Árpád kori templom
Gyöngyössolymos, Templom
0.4 km távolságra a központtól
Első királyunk idején már templom állt itt, melynek helyére építtette, a XIV. században, a Solymosy család a gótikus templomot. A török...
Görög katolikus templom Görög katolikus templom
Sátoraljaújhely, Templom
0.9 km távolságra a központtól
Magyarország legrégebbi katolikus templomainak egyike. 1738-ban épült, tornya 1777-ben, rajta szláv nyelvű kronosztikon olvasható. 1759-ben készült, páratlan...
Szerb templom Szerb templom
Balassagyarmat, Templom
0.1 km távolságra a központtól
A Szerb templomot ma már kiállítóhelyként használják.
Ciszter templom Ciszter templom
Eger, Templom
0.1 km távolságra a központtól
A 91 éves török megszállás alól felszabadult városban, a templom helyén álló török dzsámiban 1687. december 20-án volt első...
Szent Lőrinc-plébániatemplom Szent Lőrinc-plébániatemplom
Pásztó, Templom
0.3 km távolságra a központtól
A hegyvidéki túrák, kirándulások kedvelt kiindulási pontjaként is ismert kisváros értékes műemlékeinek legjelesebbike a 12....
Nagyboldogasszony-plébániatemplom Nagyboldogasszony-plébániatemplom
Sátoraljaújhely, Templom
0.5 km távolságra a központtól
Sátoraljaújhely legértékesebb műemlékegyüttese a város legősibb részén, az ún. Barátszeren található. Régmúlt...
Kazári római katolikus templom Római katolikus templom
Kazár, Templom
0.5 km távolságra a központtól
A falu központjában álló Szent Ilona tiszteletére felszentelt templomnak nyilván voltak már papjai Bellay plébános úr előtt, hiszen...
Szent Adalbert templom Szent Adalbert templom
Hatvan, Templom
1.2 km távolságra a központtól
A város főterének, a Kossuth térnek szembetűnő, magas művészi színvonalú épülete, az 1751-1755 között emelt, barokk stílusú római...
Ortodox templom Ortodox templom
Miskolc, Templom
0.6 km távolságra a központtól
A város kiemelkedően nagy értékű barokk emléke. A balkáni török dúlás elől a XVII-XVIII. században Miskolcra menekült görögök...
Avasi református templom Avasi református templom
Miskolc, Templom
2.6 km távolságra a központtól
Miskolc műemlékei között gyöngyszemként pompázik a 234 m magas Avason az ősi templom, mellette a festői hatású, hosszú ideig a város...
Zsinagóga Zsinagóga
Miskolc, Templom
0.5 km távolságra a központtól
Keleti homlokzatával a Kazinczy utcára néző neoromán-moreszk templomot Ludwig Förster (1797-1863), a pesti Dohány utcai zsinagóga tervezőjeként ismert...
Szent László-templom Szent László-templom
Mezőkövesd, Templom
0.7 km távolságra a központtól
Mezőkövesd építészettörténeti nevezetessége az 1770-ben barokk külsőt kapott Szent László-plébániatemplom egyik kápolnája,...
Református templom Református templom
Sárospatak, Templom
0 km távolságra a központtól
A XVIII. század végén épült késő barokk református templom puritán belső terét az körülfutó árkádos, boltozatos karzatok...
Rác templom Rác templom
Eger, Templom
0.5 km távolságra a központtól
A 17. században a török elől menekülő, Egerben letelepedett szerb és görög családok építették a copf stílusú görögkeleti vagy...
Szent János kápolna Szent János kápolna
Mátrafüred, Templom
0.1 km távolságra a központtól
A templom a Bene-házzal átellenben, a példaértékűen rendben tartott mátrafüredi park szélén áll. Az eredeti templom már a...
Római katolikus templom Római katolikus templom
Nagyréde, Templom
7.1 km távolságra a központtól
Nagyréde egyházáról már viszonylag korán, a 14. század első feléből vannak adatok. A felsőrédei egyházra vonatkozóan több...
Református templom Református templom
Bükkzsérc, Templom
0.6 km távolságra a központtól
A Református templom 1825-1828 között épült. Maga a református egyház 1783-ban alakult. Bükkzsérc község már az 1560-as évek...
Görög-katolikus templom, Búza tér Görög-katolikus templom Búza tér
Miskolc, Templom
0.7 km távolságra a központtól
Görög-katolikus templom 1911-ből a Búza tér forgatagában.
Szent Anna templom Szent Anna templom
Eger, Templom
0.2 km távolságra a központtól
Az egykori Irgalmas rendi kórházhoz tartozó templom ma ismét az Irgalmas rendi nővérek gondozásában működik.
Református templom Református templom
Miskolc, Templom
0.8 km távolságra a központtól
Népiesen Kakas-templomnak nevezik. 1786 és 1808 között épült. A homlokzat síkjában tartott, gazdagon díszített 52 méter magas harangtornya...
Mindszenti római katolikus templom Mindszenti római katolikus templom
Miskolc, Templom
0.7 km távolságra a központtól
A barokk idők tekintélyes alkotása az eklektikus tornyokkal díszített templom. Ezen a helyen a középkorban az azonos nevű kisközség kápolnája volt. A...
Nagyboldogasszony (Minorita) templom Nagyboldogasszony (Minorita) templom
Miskolc, Templom
0.6 km távolságra a központtól
  Kelemen Didák kérésére III. Károly engedélyezte a minorita rend letelepedését hazánkban. Ugyancsak ő szorgalmazta a templom...
Szervita templom Szervita templom
Eger, Templom
0.5 km távolságra a központtól
A Serves Mariea (Mária szolgálói) rend egykori nyolc rendháza és temploma közül az egri az egyetlen, melyben ma is atyák és nővérek...
Alexandriai Szent Katalin-ispotály és kápolna Alexandriai Szent Katalin-ispotály és kápolna
Telkibánya, Templom
0.1 km távolságra a központtól
1997-ben egy ház alapozási munkálatainál véletlenül előkerült romokról kiderült, hogy a régi iratokban több helyen is említett román...
Református Templom
Kazincbarcika, Templom
0.8 km távolságra a központtól
Árpád-kori templom Árpád-kori templom
Bükkszék, Templom
0 km távolságra a központtól
Az idelátogatóknak érdemes megtekinteni a falu északnyugati szélén emelkedo földnyelven álló, toronynélküli, keletelt, egyhajós...
Római katolikus műemléktemplom Római katolikus műemléktemplom
Bükkzsérc, Templom
0.6 km távolságra a központtól
A Római Katolikus műemléktemplom 1776-tól 1779-ig épült copf stílusban Eszterházy Károly egri püspök által Fellner Jakab tervei szerint....
Avas-déli templom Avas-déli templom
Miskolc, Templom
0.7 km távolságra a központtól
Az új lakótömb területén építette a jezsuita rend iskolával együtt.
Szentháromság katolikus templom Szentháromság katolikus templom
Balassagyarmat, Templom
0.1 km távolságra a központtól
A város központjában található templom, melyhez a Szent Anna búcsúk kötődnek.
Szent Család Templom
Kazincbarcika, Templom
0.9 km távolságra a központtól
A templom, 2003-2007. év között épült. 2007. évben szentelte fel dr. Seregély István egri érsek.
Református Templom
Kazincbarcika, Templom
2.6 km távolságra a központtól
Templomunkat, a protestáns templomok egyszerű szépsége jellemzi.
Görögkatolikus templom
Tokaj, Templom
0.7 km távolságra a központtól
A barokk stílusú templom 1743-ban épült.
Görög Katolikus Templom
Kazincbarcika, Templom
1.9 km távolságra a központtól
A templom 1995. évben épült, Balázs Mihály Kossuth és Ybl díjas tervező segítségével.
Avilai Nagy Szent Teréz Templom
Kazincbarcika, Templom
0.8 km távolságra a központtól
A templomot 1913. évben szentelték fel Avilai Nagy Szent Teréz templommá. 1984. évben önálló plébániává vált és elkezdődött a felújítása.



 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Aktuális programok
Gyöngyösi Bornapok 2012

Gyöngyösi Bornapok 2012

Gyöngyös, Gasztronómiai

0.9 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-27

Pünkösd Noszvajon 2012

Pünkösd Noszvajon 2012

Noszvaj, Sport

0 km távolságra a központtól

2012-05-26 - 2012-05-28

ÉTER Fesztivál 2012

ÉTER Fesztivál 2012

Salgótarján, Kiállítás

0 km távolságra a központtól

2012-04-29 - 2012-06-17

Gyógyító növények és ásványok a Zemplénben

Gyógyító növények és á...

Miskolc, Vásár

5 km távolságra a központtól

2012-05-21 - 2012-08-29

ÖKOVILÁG

ÖKOVILÁG

Miskolc, Vásár

5 km távolságra a központtól

2012-05-30 - 2012-08-10

Túrák harmóniában a természettel

Túrák harmóniában a te...

Miskolc,

0 km távolságra a központtól

2012-04-24 - 2012-05-31

33. Kaláka fesztivál 2012

33. Kaláka fesztivál 2012

Eger,

0.5 km távolságra a központtól

2012-06-29 - 2012-07-01

Gyereknapi Bogrács Fesztivál Vattán

Gyereknapi Bogrács Fes...

Fesztivál

4540.8 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-26

V. Masina Fesztivál Cserépváralján

V. Masina Fesztivál Cs...

Fesztivál

4535.2 km távolságra a központtól

2012-05-26 - 2012-05-28