Család- és gyerekbarát Család- és gyerekbarát szálláshelyek

CSALÁD- és GYEREKBARÁT


A családbarát szállás biztosítja a család számára a pihentető, zavartalan együttlétet, de fontos, hogy külön programokkal is szórakoztassa őket. A hotelben, és környékén folyamatosan szerveznek gyermekprogramokat, sport programokat, és egyéb kikapcsolódási lehetőségeket.
A családbarát szálláshely kitétele, hogy a családosok számára családi szobát, apartmant kínáljanak, ahol mindenki kényelmesen elfér. Legkisebbeknek a szobában legyen kiságy, pelenkázó (nagyobbaknak bili), fürdető kád, illetve mikrohullámú sütő, vízforraló biztosított legyen.
A gyermekek számára legyen játszószoba /társasjátékok, gyerekfilmek, stb./. A szálloda kertjében játszótér: homokozó és csúszda, hinta, stb. szolgálja a gyermekek szórakozását.
A wellness részlegben a babák részére is legyen pancsolót, illetve a kicsiknek alakítsanak ki gyermekmedencét. Az étteremben gyermekszéket /jobb helyeken gyermekmenü is van/ biztosítsanak.
A családbarát hotelben kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekekre. A gyerek korosztályának megfelelő, külön programkoordinátorok, animátorok foglalkoznak velük, aki játékokat, programokat szerveznek. Sok helyen a gyerekeknek - szülőknek külön is szerveznek foglalkozásokat, programokat.

MINIMUM
A hotel szervez gyermek, ill. családi programokat is. Családi szoba áll rendelkezésre, ami vagy két egybe nyitható szoba, vagy apartman. A szobában kiságy, pelenkázó (nagyobbaknak bili), fürdető kád, mikro biztosított A gyermekeknek van játszószoba, és játszótér, a wellness részben pedig gyermekmedence. Az étteremben etetőszéket biztosítsanak.

MAXIMUM
A hotel szervez gyermek, ill. családi programokat is. Családi szoba áll rendelkezésre, ami vagy két egybe nyitható szoba, vagy apartman. A szobában van kiságy, pelenkázó (nagyobbaknak bili), fürdető kád, gyermekágynemű, gyerekbiztos konnektorok, járóka, illetve mikrohullámú sütő, cumisüveg melegítő biztosított. A gyermekeknek van játszószoba, és játszótér, illetve animátorok foglalkoznak velük. a wellness részben pedig babapancsoló, gyermekmedence, és vizijátékok. Az étteremben etetőszéket /van ahol babaétkészletet, és gyermekmenüt is/ biztosítsanak. Gyermekmegőrzés is igényelhető.
Fried Kastély Szálloda és Étterem Fried Kastély Szálloda és Étterem  4 csillagos szálloda
Simontornya, 4 csillagos szálloda
0.7 km távolságra a központtól
Wellness Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Fedezze fel ezt a mesebeli Kastélyt, ahol elegáns, felejthetetlen hangulatban töltheti el szabadságát!
A Fried Kastély Simontornyán, Budapesttől 120 km-re, a Balatontól 40 km-re, Szekszárdtól 50 km-re a sió...
Hotel Aurum Hotel Aurum  4 csillagos szálloda
Hajdúszoboszló, 4 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hotel Aurum Hajdúszoboszló legbarátságosabb négycsillagos szállodája, mely 2010 nyarán tölti be második életévét. Az átlagon felüli szobaméretek és a komfort egyedülálló pihenést nyújtanak minden korosztály számára.
Legjobb ajánlat: Gyógyító hétköznapok
Hotel Kapitány **** Wellness, Sümeg Hotel Kapitány Wellness  4 csillagos szálloda
Sümeg, 4 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát
A Hotel Kapitány Wellness közvetlenül a Sümegi Vár tövében épült, keleti stílusban kialakított wellness részleggel rendelkezik.
Legjobb ajánlat: A legjobb választás
Hotel Lővér Hotel Lövér  4 csillagos szálloda
Sopron, 4 csillagos szálloda
1.7 km távolságra a központtól
Téli sport Városlátogató Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Lővérek Sopron legszebb, legelőkelőbb üdülőnegyede, melynek varázsát a csendes erdők, fenyvesek, tölgyesek, gesztenyések, májusi gyöngyvirág, augusztusi ciklámen adja. A Fertő-táj egyedülállóan gazdag állat- és...
Velence Resort & Spa Velence Resort & Spa  4 csillagos szálloda
Velence, 4 csillagos szálloda
1.8 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Velence Resort & Spa közvetlen a Velencei-tó partján, Budapesttől 45 km-re az M7-estől mindössze 5 km-re található gyönyörű környezetben, csodálatos kilátással a tóra és a Velencei hegységre.
Legjobb ajánlat: Velencei Tóvarázs
Bodrogi Kúria**** Wellness Hotel Bodrogi Kúria Wellness Hotel  4 csillagos szálloda
Inárcs, 4 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Az Inárcson található Bodrogi Kúria 2003-ban épült és 2004-ben nyitotta meg kapuit. Egy 34 hektáros fenyves közepén található.
Legjobb ajánlat: Meglepetés csomag
Hasik Hotel, Döbrönte Hasik Hotel  4 csillagos szálloda
Döbrönte, 4 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Család- és gyerekbarát Lovas Sport és szabadidő turizmus
Forgalomtól távol eső szálloda, nyugodt csendes, falusi környezetben, mindenkor segítőkész, gyermekbarát személyzettel Döbröntén.
Legjobb ajánlat: Döbröntei ősz
Hotel Caramell Hotel Caramell  4 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 4 csillagos szálloda
2.2 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hotel Caramell**** Bük, az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatásokon túl, teljes körű...
Legjobb ajánlat: Harmónia napok
Hunguest Grandhotel Galya Hunguest Grandhotel Galya  4 csillagos szálloda
Galyatető, 4 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Téli sport Wellness Üzleti Bababarát Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Mátra és az ország második legmagasabb csúcsán 957m-en Galyatetőn, 5 ha park közepén, hihetetlenül gyönyörű panorámával várja vendégeit Magyarország egyetlen 4 csillagos magaslati szállodája, a Hunguest Grandhotel...
Legjobb ajánlat: Hétvégi felfrissülés
Anna Grand Hotel Wine&Vital, Balatonfüred Anna Grand Hotel Wine&Vital  4 csillagos szálloda
Balatonfüred, 4 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Az Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Közép – Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el.
Legjobb ajánlat: Nyár végén féláron
Bakony Hotel Bakony Hotel  3 csillagos szálloda
Bakonybél, 3 csillagos szálloda
1.2 km távolságra a központtól
Téli sport Üzleti Bababarát Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Lovas
A Bakony Hotel festői környezetben, a Zirctől 15 km-re fekvő Bakonybél község határában, egy 4 hektáros ősparkban található.
Legjobb ajánlat: Kedvezményes szobaárak
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness  4 csillagos szálloda
Mezőkövesd, 4 csillagos szálloda
3.4 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness**** Mezőkövesden, az Európa-szerte elismert Zsóry Gyógy- és Strandfürdő közvetlen szomszédságában található.
Legjobb ajánlat: Családi csobbanás
Best Western Hotel Aquarell Best Western Hotel Aquarell  4 csillagos szálloda
Cegléd, 4 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A példaértékű összefogásnak köszönhetően Ön mindent egy helyen megtalál: A ceglédi Best Western Hotel Aquarell 4 csillagos szálloda minden kényelmét, a gyógy- és wellness centrumot, a vízi élményparkok izgalmas világát.
Legjobb ajánlat: Kedvezményes szobaárak
Birdland Golf & Spa Resort Birdland Golf & Spa Resort  5 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 5 csillagos szálloda
3.2 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát Golf Exkluzív
A Birdland Golf & Spa Resort***** kiváló választás azoknak, akik számára fontos, hogy a testük és lelkük egyensúlyban legyen. Az egyedi igényekre szabott szolgáltatások széles körével várják vendégeiket!
Legjobb ajánlat: Birdland nyárutó
Club Aliga Retro Resort Club Aliga Retro Resort  3 csillagos szálloda
Balatonaliga, 3 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát Olcsó
Club Aliga a Balaton kapujában Budapesttől 90 km-re Balatonaligán található egy 50 hektáros arborétum jellegű ősparkban, 2 km hosszú saját partszakasszal, 10 hektáros strand területtel.
Legjobb ajánlat: 3=4 akció
Conference& Wellness Hotel Residence****, Siófok Conference& Wellness Hotel Residence  4 csillagos szálloda
Siófok, 4 csillagos szálloda
3.7 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Conference&Wellness Hotel**** Residence Siófok egyik legszebb és legújabb szállodája, amely 2003 novemberében nyitotta meg kapuit. Az 56 minden komforttal felszerelt, tégas szobák nyújtotta kényelmet komplex...
Corvus Aqua Gyopárosfürdő Corvus Aqua Gyopárosfürdő  4 csillagos szálloda
Orosháza, 4 csillagos szálloda
3.2 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Vízparti Család- és gyerekbarát
A 2007 szeptemberében megnyitott, 36 szobás Hotel Corvus Aqua szálloda közvetlenül a Gyopárosi tó partján, az országban az egyik legjobb minőségű gyógyvízzel rendelkező Gyopárosi Gyógy- és Élményfürdőtől néhány...
Danubius Health Spa Resort Bük Danubius Health Spa Resort Bük  4 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 4 csillagos szálloda
3.5 km távolságra a központtól
Wellness Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Danubius Health Spa Resort Bük a család kedvence, saját vízi-világgal, változatos sport- és szabadidős programokkal várja a kedves vendégeket.
Danubius Health Spa Resort Hévíz Danubius Health Spa Resort Hévíz  4 csillagos superior szálloda
Hévíz, 4 csillagos superior szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Wellness Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Hévíz egyik legelegánsabb szállodája gazdag gyógy-, wellness- és szépség kínálatával, változatos gasztronómiai ajánlataival az év minden napján szeretettel várja Önt.
Erkel Hotel Erkel Hotel  3 csillagos szálloda
Gyula, 3 csillagos szálloda
1.8 km távolságra a központtól
Üzleti Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hunguest Hotel Erkel Gyulán a Várkertben, egy középkori téglavár mellett helyezkedik el, a 20 medencés Várfürdővel egybeépítve.
Legjobb ajánlat: Élmények világa
Erzsébet Park Hotel Erzsébet Park Hotel  3 csillagos szálloda
Parádfürdő, 3 csillagos szálloda
0.7 km távolságra a központtól
Téli sport Wellness Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Az Erzsébet Park Hotel*** hazánk egyik legvadregényesebb tájegységén, a Mátrában, Parádfürdőn fekszik, Budapesttől 110 km távolságra, Gyöngyös és Eger között félúton.
Legjobb ajánlat: Őszi szünet
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar  3 csillagos szálloda
Lajosmizse, 3 csillagos szálloda
5.2 km távolságra a központtól
Üzleti Család- és gyerekbarát Lovas Kastély, kúria
A Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar festői környezetben, az Alföld szívében, Budapesttől autóval alig félórányira, az M5-ös autópálya lajosmizsei kijáratától 3 km távolságra fekszik.
Legjobb ajánlat: Nyári hétköznapok
Hotel Annabella Hotel Annabella  3 csillagos szálloda
Balatonfüred, 3 csillagos szálloda
1.1 km távolságra a központtól
Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Hotel Annabella a Balaton-part Ékköveként is emlegetett Balatonfüreden nyugodt, harmonikus környezetben, a Tagore sétány közvetlen szomszédságában várja vendégeit.
Hotel Azúr Hotel Azúr  4 csillagos szálloda
Siófok, 4 csillagos szálloda
3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát Exkluzív
A Hotel Azúr, Siófok szívében, közvetlenül a Balaton parton, egy 6 hektáros ősparkban fekszik, és saját homokos vízparttal is rendelkezik.
Hotel Eger*** & Park**** Hotel Eger & Park  3 csillagos szálloda
Eger, 3 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Hotel Eger Park, Eger patináns szállodai komplexuma, a belvárosban, a megújult Gárdonyi Géza színház mellett található. A század eleji barokk stílusú Park Hotel , Eger első szállodája, valamint a 80-as évek elején...
Legjobb ajánlat: Agria hétvége
Hotel Familia Hotel Familia  3 csillagos szálloda
Zamárdi, 3 csillagos szálloda
0.7 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát
A Hotel Família Zamárdiban, a parttól 300 méterre a somogyi dombok lábánál található családi üzemeltetésű hotel, belső úszómedencével.
Hotel Helikon Hotel Helikon  3 csillagos szálloda
Keszthely, 3 csillagos szálloda
0.9 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Vízparti Család- és gyerekbarát
Napfény, víz, levegő .... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között.
Legjobb ajánlat: Indián nyár a Balatonon
Hotel Karos Spa Hotel Karos Spa  4 csillagos superior szálloda
Zalakaros, 4 csillagos superior szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hotel Karos Spa, Zalakaros zöldövezetében édenkerti környezetben fekvő wellness- és gyógyszálloda változatos ajánlatokkal várja vendégeit minden évszakban.
Legjobb ajánlat: Karosi Varázslat
Hotel Marina - Hotel Hotel Marina  3 csillagos szálloda
Balatonfüred, 3 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Hotel Marina a település egyik legszebb helyén, közvetlenül a vízparton egy parkban helyezkedik el.
Vendégeink kényelmét 349 kényelmesen felszerelt szoba, fedett uszoda, szauna, masszázs, fodrászüzlet,...
Hotel Panoráma Hotel Panoráma  4 csillagos szálloda
Siófok, 4 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát
4*-os Hotel Panoráma a Balaton déli partján, Siófokon, az Aranyparton, a városközponttól 1 km-re, közvetlenül a "Magyar Tenger" partján található. A hotel az év minden napján 148 szobával és 8 apartmannal fogadja az...
Legjobb ajánlat: Wellness és vitalitás
Hotel Piroska - Medence Hotel Piroska  3 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 3 csillagos szálloda
1.4 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Ha pihenésre, gyógyulásra vágyik, vagy egy gondtalan hétvégét szeretne eltölteni nyugodt környezetben, távol a mindennapi rohanástól, a büki Hotel Piroska várja Önt! Itt végre lesz ideje saját magára, új energiával...
Hotel Villa Völgy Hotel Villa Völgy  4 csillagos szálloda
Eger, 4 csillagos szálloda
1.5 km távolságra a központtól
Téli sport Wellness Üzleti Városlátogató Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Hotel Villa Völgy****/*** a bor és a wellness fellegvára összesen 27 db háromcsillagos, 45 db négycsillagos szobával és 2 apartmanszobával rendelkezik. Itt tartózkodása alatt ingyenesen használhatja a beltéri és...
Legjobb ajánlat: Felhőtlen nyár
Hunguest Hotel Forrás Hunguest Hotel Forrás  4 csillagos szálloda
Szeged, 4 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát Sport és szabadidő turizmus
A Hunguest Hotel Forrás**** Gyógy- és Wellness Szálloda Szeged hangulatos belvárosától 10 perc sétára, a Napfényfürdő Aquapolis közvetlen szomszédságában várja vendégeit.
Legjobb ajánlat: Napfényes napok
Hunguest Hotel Pelion Hunguest Hotel Pelion  4 csillagos szálloda
Tapolca, 4 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Exkluzív
A Hunguest Hotel Pelion Tapolca központjában, egy négyhektáros parkban áll, a tapolcai gyógybarlang felett, melyhez a szállodából közvetlenül fedett folyosón juthatnak el a vendégek. A szálloda parkjában fúrt saját...
Legjobb ajánlat: Pelion őszi 3=4 ajánlat
Jankovich Kúria Hotel Jankovich Kúria Hotel  3 csillagos szálloda
Rácalmás, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
A Jankovich Kúria Hotel&Étterem az ország közepén, Budapesttől mindössze 60 km-re fekvő Rácalmáson található. A XVIII. században épült nemesi kúria Rácalmás ófalujának központjában, a Duna-parttól mindössze 200 m-re...
Legjobb ajánlat: Koreai gasztrokaland
Kék Duna Wellness Hotel Kék Duna Wellness Hotel  4 csillagos szálloda
Ráckeve, 4 csillagos szálloda
0 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Kék Duna Wellness Hotel Ráckevén, Budapesttől 47 kilométerre található.
Legjobb ajánlat: Örök fiatalság hete
Kikelet Club Hotel,  Miskolc-Tapolca Kikelet Club Hotel  3 csillagos szálloda
Miskolc-Tapolca, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Városlátogató Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Kikelet Club Hotel Miskolc-Tapolca központjában található csupán 500 méterre a Barlangfürdőtől.
Legjobb ajánlat: + 1 éj gratis
Kincsem Wellness Hotel, Kisbér Kincsem Wellness Hotel  3 csillagos szálloda
Kisbér, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Család- és gyerekbarát
A kisbéri Kincsem Wellness Hotel a Bakony kapujában Zirc, Pannonhalma, Mór, Bábolna középpontjában az M1-es autópályától 18km-re a 81sz főút mentén található.
Legjobb ajánlat: Kisbéri hétvége
Liget Wellness és Konferencia Hotel Liget Wellness és Konferencia Hotel  4 csillagos szálloda
Szarvas, 4 csillagos szálloda
2.1 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát
A Dél-Alföld szívében - Budapesttől 160 km-re - Szarvason található a csend és nyugalom szigete, a Liget Wellness és Konferencia Hotel****. Az igényes belső, a háborítatlan természeti környezet és a széleskörű...
Legjobb ajánlat: Frissítő akció
MenDan Thermal Hotel MenDan Thermal Hotel  4 csillagos szálloda
Zalakaros, 4 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A MenDan Thermal Hotel**** és Aqualand Zalakaros központjában, közvetlenül a városi fürdő szomszédságában található. Az elegancia és otthonosság, a profizmus és kedves közvetlenség kettősségét tükrözi stílusunk,...
Legjobb ajánlat: Kúracsomag
Mesés Shiraz Wellness & Tréning Hotel****, Egerszalók Mesés Shiraz Wellness & Tréning Hotel  4 csillagos superior szálloda
Egerszalók, 4 csillagos superior szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Téli sport Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Mesés Shiraz Hotel Wellness & Tréning Hotel****superior 2007-ben új superior szárnnyal és wellness-központtal várja vendégeit.
Nefelejcs Hotel Nefelejcs Hotel  3 csillagos szálloda
Mezőkövesd, 3 csillagos szálloda
4 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A harmónia és elegancia szállodája Mezőkövesden a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő közelében.
Legjobb ajánlat: ÁSZ ajánlat
Park Hotel Ambrózia Park Hotel Ambrózia  3 csillagos szálloda
Hajdúszoboszló, 3 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló legcsaládiasabb szállodája. Ha Ön kiskorú gyermekeivel érkezik és konyhával felszerelt apartmanokat keres három csillagos szolgáltatásokkal, akkor biztosan megtalálta az Ön számára...
Park Inn Sárvár Hotel - Szoba Park Inn Sárvár Hotel  4 csillagos szálloda
Sárvár, 4 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Park Inn Hotel Nyugat - Magyarország szívében a Gyógy- és Wellness fürdőjéről híres Sárvár város központjában található.
Legjobb ajánlat: Szilveszter
Puchner Kastélyszálló Puchner Kastélyszálló  4 csillagos szálloda
Bikal, 4 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Kastély, kúria Exkluzív
A Kastélyszálló a Dél-Dunántúlon, Baranya megyében, Pécstől 50 km-re, a Mecsek lábainál fekvő kis településen, Bikalon található.
Legjobb ajánlat: Wellness csomag
Ramada Resort Aquaworld Budapest Ramada Resort Aquaworld Budapest  4 csillagos szálloda
Budapest, 4 csillagos szálloda
10.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Ramada Resort Budapest négycsillagos superior konferencia- és wellness szálloda szolgáltatásait tekintve egyedülálló Budapesten.
Legjobb ajánlat: Családi rövid pihenés
Somogy Kertje Üdülőfalu - Nagyház Somogy Kertje Üdülőfalu  apartman ház / vendégház
Bonnya, apartman ház / vendégház
0.6 km távolságra a központtól
Falusi turizmus Család- és gyerekbarát
Somogy Kertje üdülőfalu a csodálatos Somogyi dombságban fekszik, elrejtve Európa közepén, egy csendes kis zsákfaluban, Bonnyán, ahol garantáltan kedves arcokra és nyitott szívekre talál mindenki, aki elvágyódik a...
Legjobb ajánlat: Irány Somogy 6=7
Spirit Hotel Thermal Spa***** Spirit Hotel Thermal Spa  5 csillagos szálloda
Sárvár, 5 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát Exkluzív
A gyógyvizéről méltán híres Sárvár tavakkal és erdőkkel övezett, csendes természeti környezetében található a modern szálloda.
Szalajka Liget Hotel Szalajka Liget Hotel  4 csillagos szálloda
Szilvásvárad, 4 csillagos szálloda
0.7 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Bükki Nemzeti Parkban, Egertől 25 km-re, Bp-től 150 km-re található Szilvásvárad Központjában a 4*-os Szalajka Liget Hotel.
Legjobb ajánlat: Szalajka Szilveszter 2010
Szép Tanya Szép Tanya  apartman ház / vendégház
Nemesnép, apartman ház / vendégház
0.3 km távolságra a központtól
Falusi turizmus Család- és gyerekbarát Olcsó
Őrségi vendégház lovaglási lehetőséggel, falusi főzésekkel, csendes idilli környezetben. Aki csendre, pihenésre vágyik itt megtalálja a számítását.
Thermal Hotel Visegrád Thermal Hotel Visegrád  4 csillagos superior szálloda
Visegrád, 4 csillagos superior szálloda
2.8 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
Thermál Hotel Visegrád a Dunakanyar legújabb négycsillagos superior gyógy-, wellness- és konferenciaszállodája az ország egyik legszebb pontján, Visegrád mellett, a Lepencei Termálfürdő közvetlen szomszédságában...
Legjobb ajánlat: 2=3 hétköznapi akció
Tisza Balneum Thermal Hotel Tisza Balneum Hotel  4 csillagos szálloda
Tiszafüred, 4 csillagos szálloda
1.4 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Tisza Balneum Hotel szállodakomplexum Tiszafüreden közvetlenül a Tisza-tó partján, egy gyönyörű félszigetre egy 1,8 hektáros területre épült.
Villa Weber Konferencia & Wellness Hotel Villa Weber Konferencia Hotel  4 csillagos szálloda
Bonyhád, 4 csillagos szálloda
1.6 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
A Villa Weber Konferencia & Wellness Hotel**** a “ Völgység” szívében Bonyhádon található, Budapesttől 150 km-re, Pécstől 40 km-re a 6-os számú főúton, a bonyhádi elágazásnál Bátaszék irányában.
Legjobb ajánlat: Gondtalan Hétköznapok
Wellness Park Panzió Wellness Park Panzió  panzió
Gyenesdiás, panzió
0.3 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Balaton és a Keszthelyi-hegység között meghúzódó Gyenesdiás zöldövezeti részén lévő Wellness Park Panzió igazi felüdülést kínál kicsiknek-nagyoknak.
Legjobb ajánlat: Október 23.
Zichy Park Hotel Zichy Park Hotel  4 csillagos szálloda
Bikács, 4 csillagos szálloda
0.1 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
A szekszárdi dombok ölelésében fekvő Zichy Park Hotel a hétvégi pihenések, családi nyaralások, wellness hétvégék, konferenciák, outdoor tréningek, esküvők ideális helyszíne.
Legjobb ajánlat: Őszi Wellness Pihenés
Alfa Hotel és Wellness Centrum Alfa Hotel és Wellness Centrum  3 csillagos szálloda
Miskolc-Tapolca, 3 csillagos szálloda
0.5 km távolságra a központtól
Wellness Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Az Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolcán a Barlangfürdőtől pár perc sétára a Tapolcai őspark szomszédságában található.
Legjobb ajánlat: 2+1 bónusz éjszaka
Almásy Kastélyhotel Almásy Kastélyhotel  3 csillagos szálloda
Kétpó, 3 csillagos szálloda
0 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
"Állni látszék az idő..." Végtelennek tűnő szemhatár. Az Alföld közepén, a Tisza és a Körösök vidékén járunk. Magunk mögött hagyva Szolnok város zsivaját, a kétpói település hamisítatlan vidéki látványán megpihen...
Andrássy Kúria Hotel Wine &Spa Andrássy Kúria Hotel Wine &Spa  4 csillagos szálloda
Tarcal, 4 csillagos szálloda
0 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Az Andrássy Kúria Tokaj-Hegyalján az Andrássy Pincészettel egybeépülve különleges lehetőséget nyújt a borturizmus minden fajtájára. A VinoSense Spa egyedülálló vinoterápiás kezeléseket kínál a vendégeinknek.
Legjobb ajánlat: Szépség wellness csomag
Barbara Panzió Barbara Panzió  panzió
Keszthely, panzió
1.2 km távolságra a központtól
Városlátogató Vízparti Család- és gyerekbarát
Keszthely legszebb zöldövezetében a Balatontól (strand) csupán 300 m-re, a hévízi gyógyfürdőtől 6 km-re található a környék egyik legjobban felszeret luxus igényeket is kielégíteni vágyó családias hangulatú Wellness...
Legjobb ajánlat: 6 napos üdülés
Batthyány Kastélyhotel Batthyány Kastélyhotel  3 csillagos szálloda
Zalacsány, 3 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Wellness Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
A Batthyány Kastélyszálló*** Zalacsányban található, Hévíztől mindössze 10 km-re, a kehidakustányi termálfürdőtől 2 km-re, csodálatos zalai termál-völgyben.
Legjobb ajánlat: Wellness Sziget
BL Apartments & Yachtclub,  Balatonlelle - főépület BL Apartments & Yachtclub  apartman
Balatonlelle, apartman
1.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A balatonlellei BL Apartments & Yachtclub parti fekvésével, exkluzív apartmanjaival, 160 férőhelyes európai színvonalú vitorláskikötőjével, panorámás wellness részlegével és a’ la carte éttermével, megújult...
Camelot Club Hotel és Étterem Camelot Club Hotel és Étterem  3 csillagos szálloda
Vác, 3 csillagos szálloda
5.8 km távolságra a központtól
Vízparti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Camelot Club Hotel*** Budapesttől 45 percre Vác és Verőce között, közvetlenül a Duna partján épült, 5 km-re a nagy történelmi múlttal rendelkező barokk várostól, Váctól.
Dráva Hotel Thermal Resort Dráva Hotel Thermal Resort  4 csillagos szálloda
Harkány, 4 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát
A Dráva Hotel Thermal Resort 2008. júniusától fogadja vendégeit az európai hírű gyógyfürdőhelyen Harkányban. Pécstől 25 km-re délre található.
Legjobb ajánlat: Október 23.
Duna Wellness Hotel Duna Wellness Hotel  3 csillagos szálloda
Baja, 3 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Vízparti Család- és gyerekbarát
Baja központjában, Európa egyik ritka szép terén áll az 1860-as évben épült és a napjainkban újjáépített és modernizált Duna Wellness Hotel.
Legjobb ajánlat: Hétvégi pihenés Baján
Ezüstfenyő Hotel, Telkibánya Ezüstfenyő Hotel  3 csillagos szálloda
Telkibánya, 3 csillagos szálloda
0.5 km távolságra a központtól
Téli sport Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A felújított Ezüstfenyő Hotel megszépült állapotban ismét várja kedves vendégeit. Kérjük a hídon óvatosan közlekedjenek! Az Ezüstfenyő Hotel*** Telkibányán a város zajától távol, a zempléni hegységben megbújva várja...
Legjobb ajánlat: Október 23-i hétvége
Family Clubhotel & Apartments Family Clubhotel & Apartments  4 csillagos szálloda
Hajdúszoboszló, 4 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Az elegáns, mediterrán hangulatú szálloda Hajdúszoboszló turisztikai központjában, a Városi Gyógy- és Strandfürdőtől 200 m-re található.
Legjobb ajánlat: Family Weekend
Fenyőharaszt Kastélyszálló Fenyőharaszt Kastélyszálló  3 csillagos szálloda
Verseg, 3 csillagos szálloda
4.1 km távolságra a központtól
Üzleti Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
Budapesttől 50 km-re, Versegen, egy 13 hektáros őspark hatalmas fáinak ölelésében található az 1805-ben épült Podmaniczky-kastély.
Fogadó a Táncoló Kecskékhez, Galyatető Fogadó a Táncoló Kecskékhez  panzió
Galyatető, panzió
0.4 km távolságra a központtól
Téli sport Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Fogadó a Táncoló Kecskékhez Galyatetőn található, a fogadó nevéből adódóan - a kávét a legenda szerint a Kaffa hegyen legelésző kecskék táncolását tapasztaló juhász fedezte fel - szinte minden a kávéról szól, a kávé...
Legjobb ajánlat: Min. 2 éjszakás csomag
Gedeon Tanya Gedeon Tanya Panzió  panzió
Jakabszállás, panzió
0.3 km távolságra a központtól
Falusi turizmus Család- és gyerekbarát Lovas
A Gedeon Tanya Budapesttől 120 km-re, Bugac-pusztán a Kiskunsági Nemzeti Park tőszomszédságában, háborítatlan természeti környezetben található a 32 hektáros birtok. A tanyán az alapszolgáltatásokon túl lovaglási...
Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel, Kecskemét - légi Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel  3 csillagos szálloda
Kecskemét, 3 csillagos szálloda
4.4 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
Kecskemét új, exkluzív szállodája, a Granada Wellness, Konferencia és Sport Hotel immár 2 éve várja vendégeit a belvárostól néhány percre, erdő szélén, nyugodt, csendes környezetben.
Legjobb ajánlat: Wellness csomag
Grand Slam Park Panzió és Tenisz Centrum Grand Slam Park Panzió és Tenisz Centrum  3 csillagos szálloda
Budapest, 3 csillagos szálloda
5.5 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát
Budapest XI. kerületében, 2 hektáros területen új háromcsillagos konferencia panzió várja kedves vendégeit.
Gróf Degenfeld Kastélyszálló**** Gróf Degenfeld Kastélyszálló  4 csillagos szálloda
Tarcal, 4 csillagos szálloda
1.8 km távolságra a központtól
Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
A Degenfeld Birtok központjában, a Terézia kert parkjának közepén, festői környezetben, öreg fák között található az egykori kúriából kialakított négy csillagos, légkondicionált kastélyszálló.
Legjobb ajánlat: Kényeztető Superior napok
Héderváry Kastély Héderváry Kastély  4 csillagos szálloda
Hédervár, 4 csillagos szálloda
0 km távolságra a központtól
Üzleti Család- és gyerekbarát Kastély, kúria
A kastélyszálló Győr és Mosonmagyaróvár között található Héderváron, Budapesttől 160 km távolságban. A féltő gonddal helyreállított reneszánsz várkastély Magyarország egyik legimpozánsabb, történelmi hangulatot idéző...
Hotel Bacchus Hotel Bacchus  3 csillagos szálloda
Keszthely, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Városlátogató Vízparti Család- és gyerekbarát
Keszthely központjában, de mégis közel a Balaton parthoz helyezkedik el a kényelmes, családias hangulatú, egész évben nyitva tartó Hotel Bacchus.
Legjobb ajánlat: Balatoni nyár
Hotel Béke Hotel Béke  4 csillagos szálloda
Hajdúszoboszló, 4 csillagos szálloda
1.4 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hunguest Hotel Béke a város zöldövezeti részén fekszik. A közelben több szálloda, vendéglátó üzlet és szórakozóhely üzemel. Fedett termálmedencével és nyitott úszómedencével rendelkezik.
Legjobb ajánlat: Karácsony
Hotel Continent Szálloda és Étterem Hotel Continent Szálloda és Étterem  4 csillagos szálloda
Nyíregyháza, 4 csillagos szálloda
2.2 km távolságra a központtól
Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
A Hotel Continent Szálloda és Étterem a városközponttól néhány percnyire, a Sóstói erdő ölelésében, a villanegyed közepén található. Az eklektikus stílusú épület látványa már a megérkezés pillanatában elfelejteti a...
Legjobb ajánlat: Félpanziós ajánlat
Hotel Fenyves Panoráma Hotel Fenyves Panoráma  3 csillagos szálloda
Pécs, 3 csillagos szálloda
1.1 km távolságra a központtól
Városlátogató Bababarát Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
Hotel Fenyves Panoráma a Mecsek oldalban, fenyves erdő aljában, a városközpont felett fekszik. A szobákhoz tartozó déli fekvésű teraszokról, az étteremből, és a 25 fős panoráma teraszáról csodálatos kilátás nyílik...
Legjobb ajánlat: Kedvezményes csomag
Hotel Forrás, Komárom Hotel Forrás  3 csillagos szálloda
Komárom, 3 csillagos szálloda
1.6 km távolságra a központtól
Városlátogató Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hotel Forrás Komárom központjában, a termálfürdő területén található kényelmes, családias szálloda. Ha nyugodt környezetben kíván kikapcsolódni, regenerálódni, gyógyulni és erőt gyűjteni a hétköznapokhoz, itt jó...
Legjobb ajánlat: Gyengéd kényeztetés
Hotel Hunor, Sátoraljaújhely Hotel Hunor  4 csillagos szálloda
Sátoraljaújhely, 4 csillagos szálloda
1.9 km távolságra a központtól
Téli sport Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
Sátoraljaújhelyi Hotel Hunor a Magas-hegy lábánál, zöldövezetben található szálloda várja az aktív pihenést kedvelő vendégeket.
Legjobb ajánlat: Családi üdülés
Hotel Kiss Family Hotel Kiss Family  3 csillagos szálloda
Balatonföldvár, 3 csillagos szálloda
1.2 km távolságra a központtól
Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát
A Hotel Kiss Family Balatonföldváron található a vízparttól 80 m távolságra.
Hotel Rába - Szálloda Hotel Rába City Center  3 csillagos szálloda
Győr, 3 csillagos szálloda
0.1 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Hotel Rába City Center Győr történelmi belvárosában, a sétálóutca elején található, az M1-es autópályáról könnyen megközelíthető.
Legjobb ajánlat: Győrkőc csomag
Hotel Silver Hotel Silver  4 csillagos szálloda
Hajdúszoboszló, 4 csillagos szálloda
1.7 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hotel Silver **** Hajdúszoboszlón, 170 klimatizált szobával rendelkezik, szállodai épületeik a Mátyás király sétány két oldalán helyezkednek el.
Legjobb ajánlat: Silver napok
Hotel Viktória Hotel Viktória  3 csillagos szálloda
Sárvár, 3 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
2004. októberében Sárváron, Magyarország egyik népszerű fürdőhelyén nyílt meg az új három csillagos Hotel Viktória*** Sárvár. A hotel a város központjában fekszik közvetlen az arborétum szomszédságában csendes,...
Legjobb ajánlat: Nyugdíjas ajánlat
Hotel Yacht Club***superior, Siófok - főbejárat Hotel Yacht Club  3 csillagos superior szálloda
Siófok, 3 csillagos superior szálloda
2.9 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Aktív pihenés és wellness egész évben, a siófoki vitorláskikötőben, közvetlenül a tóparton.
Hunguest Hotel Répce Hunguest Hotel Répce  3 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 3 csillagos szálloda
3.3 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hunguest Hotel Répce *** a gyógyvizéről híres Bükfürdőn helyezkedik el.
Legjobb ajánlat: November 1.
Kastélyhotel Sasvár Resort***** Parádsasvár Kastélyhotel Sasvár Resort  5 csillagos szálloda
Parádsasvár, 5 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Téli sport Wellness Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Kastély, kúria Exkluzív
Elegancia, kényelem, élmények. Ha szeretné önmagát, szeretteit, munkatársait megajándékozni néhány felejthetetlen nappal, látogasson el Magyarország egyik legszebb vidékére, a Mátra domborulatai között megbúvó...
Legjobb ajánlat: Reggelis ajánlat
Kis Helikon Residence Hotel Hévíz Kis Helikon Residence Hotel Hévíz  4 csillagos szálloda
Hévíz, 4 csillagos szálloda
0.9 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Aktív pihenés romantikus környezetben Hévízen - természetes értékek, csendes nyugalom, minőségi színvonal, aktív kényeztetés, ínyenc vendéglátás.
Kiss Apartman Kiss Apartman  apartman
Zebegény, apartman
0 km távolságra a központtól
Vízparti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát Olcsó
A Zebegény domboldalán található Kiss Apartmanház - központi fűtéses - teljes Dunakanyar panorámájával várja a hosszabb-rövidebb kikapcsolódásra vágyó családokat, baráti társaságokat.
Klastrom Hotel Klastrom Hotel  3 csillagos szálloda
Győr, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
Győr történelmi belvárosában, az egykori karmelita rendház felújított épületében várja kedves vendégeit a sajátos hangulatú Hotel Klastrom.
Legjobb ajánlat: Családi hétvége
Korona Apartmanház Korona Apartmanház  apartman ház / vendégház
Csokonyavisonta, apartman ház / vendégház
0.3 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát Olcsó
Csokonyavisonta a különleges hangulatu Dél-Somogy települése. A határában található a Gyógy-és strandfürdő valamint a körülötte kiépült üdülőtelep. A fürdő területén 8 különböző hőfokú és funkciójú medence ...
Malom Hotel Malom Hotel  3 csillagos szálloda
Kiskunfélegyháza, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Városlátogató Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Malom Hotel*** 2008. februárja óta várja vendégeit Kiskunfélegyházán, a tipikus alföldi kisvárosban. Otthona kényelmét nyújtja Önnek teljes körű kiszolgálással.
Legjobb ajánlat: Tekerőlantos találkozó
Malomkerék Vendégház Malomkerék Vendégház  apartman ház / vendégház
Zebegény, apartman ház / vendégház
0.8 km távolságra a központtól
Vízparti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
Zebegény Budapesttől 60 km-re, a Dunakanyar egyik legszebb részén fekvő falu, amely a Duna partján terül el. A Malomkerék Vendégház Zebegény csendes völgyében helyezkedik el.
Mártoni Fogadó Mártoni Fogadó  apartman ház / vendégház
Szigetszentmárton, apartman ház / vendégház
1.1 km távolságra a központtól
Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát Olcsó
Szigetszentmártonban (25km-re délre Budapesttől) a Kis-Duna partján található Mártoni Csárda Fogadó és Wellness, mely komplex szolgáltatásaival várja pihenni vágyó vendégeit.
Legjobb ajánlat: 2 éjszakás csomag
Palace Hotel Hévíz-szálloda külső Palace Hotel Hévíz  4 csillagos szálloda
Hévíz, 4 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Töltődjön fel a fárasztó hétköznapok után modern kényelemben, elegáns környezetben. Az impozáns megjelenésű Hotel Palace Hévíz kiemelkedik a hévízi tó festői szépségű környezetéből, amely leginkább varázslatos,...
Legjobb ajánlat: Nyári szünidei akció
Prestige Ház Prestige Ház  apartman
Hévíz, apartman
0.6 km távolságra a központtól
Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Prestige Ház ideális választás mindazoknak, akik kedvelik a magas színvonalú szálláshelyeket, illetve a professzionális vendéglátást.
Legjobb ajánlat: Balaton golf csomagajánlat
Provincia Panzió Provincia Panzió  panzió
Váralja, panzió
0.2 km távolságra a központtól
Bababarát Hegyvidéki Falusi turizmus Család- és gyerekbarát Olcsó
A Mecsek hegység egyik legszebb völgyében, a Dél-Dunántúl szívében található ez a panzió, mely egy barátságosan berendezett családbarát szálláshely a falu szélén, az erdő mellett.
Ripl Vendégház Ripl Vendégház  apartman ház / vendégház
Szenna, apartman ház / vendégház
0.4 km távolságra a központtól
Falusi turizmus Család- és gyerekbarát Olcsó
A vendégház a megyeszékhelytől délre egy csendes kicsinyke faluban, Szennán található, a falu legszebb részén, a dombtetőn.A kertből csodálatos kilátás van a szennai tájra.
Rosinante Fogadó Rosinante Fogadó  3 csillagos szálloda
Szigetmonostor, 3 csillagos szálloda
0 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát
A Szentendrei-sziget szívében elhelyezkedő Rosinante Fogadó tökéletes és különleges helyszín a meghitt és tartalmas kikapcsolódáshoz.
Legjobb ajánlat: Házassági Évforduló
Royal Club Hotel Royal Club Hotel  4 csillagos szálloda
Visegrád, 4 csillagos szálloda
1.1 km távolságra a központtól
Wellness Vízparti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A négycsillagos, Royal Club Hotel a Dunakanyar egyik legszebb részén található, a Dunára, Dunakanyarra, Fellegvárra néző panorámával.
Legjobb ajánlat: Pihentető csomag
Royal Villa Royal Villa  apartman ház / vendégház
Balatonfüred, apartman ház / vendégház
0.7 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát Olcsó
A Royal Villa Balatonfüreden található nyugalmas üdülő övezetben. A városközpont kb. 400 m, a Balaton part 700 m-re található.
Legjobb ajánlat: Hétvégi pihenés
Silver Apartman Club Hotel, Mátraszentimre - épület a kert felől Silver Apartman Club Hotel  apartman ház / vendégház
Mátraszentimre, apartman ház / vendégház
0.4 km távolságra a központtól
Téli sport Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Silver Apartman Club Hotel Mátraszentimrén, az ország legmagasabban fekvő településén, legvonzóbb hegyvidékén található, érintetlen természeti környezetben.
Szidónia Kastélyszálloda - Udvar Szidónia Kastélyszálloda  4 csillagos szálloda
Röjtökmuzsaj, 4 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Wellness Család- és gyerekbarát Kastély, kúria Exkluzív
A Szidónia Kastélyszálloda a megújulás kastélya! Egyedülálló, romantikus, főúri... Itt találkozhat egy letűnt korszak különleges világával, de élvezheti a modern élet minden kényelmét is.
Szindbád Wellness Hotel, Balatonszemes Szindbád Wellness Hotel  3 csillagos szálloda
Balatonszemes, 3 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Balaton déli partjának alig kétezer főt számláló csendes településén, Balatonszemesen nyitotta meg kapuit 2000-ben a Szindbád Wellness Hotel.
Várkert Panzió Várkert Panzió  panzió
Miskolc, panzió
9.1 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Várkert Panzió festői környezetben, a miskolci Diósgyőri Vár és a Várfürdő közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre.
Legjobb ajánlat: Aktív üdülés
Villa Medici Hotel**** & Étterem Villa Medici Hotel & Étterem  4 csillagos szálloda
Veszprém, 4 csillagos szálloda
1.7 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
A Villa Medici Hotel**** & Étterem a királynék városának festői szépségű völgyében, Veszprém legszebb részén, a Viadukt lábánál fekszik.
Legjobb ajánlat: Exkluzív este
Villapark Wellness Panzió Villapark Wellness Panzió  panzió
Dédestapolcsány, panzió
1 km távolságra a központtól
Wellness Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A 2004-ben nyílt Wellness Panzió a Bükk-hegység lábánál, Lillafüred közelében, a bánkúti sícentrumtól 16 km-re, a Bükki Nemzeti Park szomszédságában, Dédestapolcsány településen található.
Legjobb ajánlat: Hétvégi csomag ajánlat
Wellness Hotel Katalin Wellness Hotel Katalin  4 csillagos szálloda
Gyenesdiás, 4 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Balaton, Keszthely és Hévíz közelségében családias hangulatban várja Önöket a 2007-ben megnyílt Wellness Hotel Katalin, Gyenesdiáson a strandtól, a kikötőtől és a Balaton parttól 200 méterre csendes, nyugodt...
Legjobb ajánlat: Beauty Wellness Hétvége
Aqua Panzió Aqua Panzió  panzió
Budakeszi, panzió
1.1 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát
Az Aqua Panzió Budakeszin található, 7 km-re Budapest központjától, és pár perc sétára a vadasparktól.
Aquaticum Termál és Wellness Hotel Aquaticum Termál és Wellness Hotel  4 csillagos szálloda
Debrecen, 4 csillagos szálloda
2.1 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Az Aquaticum Termál és Wellness Hotel a debreceni Nagyerdő szívében, az ország első természetvédelmi területén található.
Legjobb ajánlat: Mediterrán napok
Bajor Panzió és Étterem Bajor Panzió Étterem Aparthotel  panzió
Bük (Bükfürdő), panzió
1.3 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A családias hangulatú Bajor Panzió Étterem Aparthotel Bük centrumában, csendes, nyugodt szubalpin klímájú környezetben helyezkedik el. A Gyógy-és Termálfürdő a panziótól 1500 méterre található.
Legjobb ajánlat: Félpanziós szobaárak
Balatonfői Yacht Club Balatonfői Yacht Club  4 csillagos szálloda
Balatonkenese, 4 csillagos szálloda
2 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Balatonra néző kényelmes szobák és tágas lakosztályok várják a baráti társaságokat, a pihenni vágyó családokat és a konferenciák résztvevőit. A hotel szolgáltatásait étterem, kávézó, drinkbár, konferenciaterem,...
Legjobb ajánlat: Last Minute nyaralás
Bassiana Hotel & Étterem, Sárvár - étterem terasz Bassiana Hotel & Étterem  4 csillagos szálloda
Sárvár, 4 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Bassiana Hotel&Étterem a Nádasdy Vár szomszédságában, Sárvár szívében helyezkedik el. Azon kevés szállodák közé tartozik, melynek vendégei az egykori királyi kertben (Arborétum) pihenhetnek sétálhatnak.
Legjobb ajánlat: Akciós hétköznapok
Bástya Panzió Bástya Panzió  panzió
Sopron, panzió
0.6 km távolságra a központtól
Városlátogató Család- és gyerekbarát Olcsó
A Bástya Panzió a több mint 700 éves Sopron külső várfalához épült az egyik kis bástya mellett. Innen kapta a nevét is. A Bástya Panzió a több mint 700 éves Sopron külső várfalához épült az egyik kis bástya mellett....
Bérc Hotel Bérc Hotel  3 csillagos szálloda
Mátraháza, 3 csillagos szálloda
0 km távolságra a központtól
Téli sport Üzleti Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Bérc Hotel Mátra hegység egyik festői pontján, a 24-es Panoráma út mellett az erdő közepén fekszik csodálatos kilátással a Kékestetőre.
Best Western Hotel Kálvin Best Western Hotel Kálvin  3 csillagos szálloda
Debrecen, 3 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
A szálloda a történelmi városközpontban, a Református Kollégium és Nagytemplom közelében, a hangulatos Kálvin téri Udvarházban található.
Legjobb ajánlat: Október 23.
Civitas Boutique Hotel Civitas Boutique Hotel  3 csillagos szálloda
Sopron, 3 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
Sopron belvárosában, a jórészt középkori eredetű műemlékek, paloták közvetlen közelében található a város legújabb szálláshelye a Civitas Boutique Hotel. Modern kialakítás, egyedi élmény elérhető áron.
Legjobb ajánlat: MUST kell pihenni
Club Dobogómajor Club Dobogómajor  3 csillagos szálloda
Cserszegtomaj, 3 csillagos szálloda
2.7 km távolságra a központtól
Wellness Család- és gyerekbarát Lovas
Hatalmas zöldterület, igényes apartmanok és stúdiószobák – családok és párok részére egyaránt, Hévíz és a Balaton között!
Legjobb ajánlat: Cserszegi fűszeres
Corvus Hotel Bük Corvus Hotel Bük  3 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 3 csillagos szálloda
3.5 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Corvus Hotel Bük - A pihenés fellgvára
Decsi Panzió Decsi Panzió  panzió
Esztergom, panzió
0.6 km távolságra a központtól
Városlátogató Család- és gyerekbarát Olcsó
Esztergom belvárosától 5 perc sétára, egy csendes kis utcában, a Decsi család vendégháza.
Dessewffy Vendégház Dessewffy Vendégház  apartman ház / vendégház
Zamárdi, apartman ház / vendégház
1 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát
A Balaton partjától 100 méterre levő házban 4 különbejáratú apartman található, amelyekhez egy-egy zárt parkoló tartozik.
Legjobb ajánlat: Hétköznapi ajánlat
Galopp Lovas Üdülőfalu Galopp Lovas Üdülőfalu  panzió
Zamárdi, panzió
0.9 km távolságra a központtól
Üzleti Vízparti Falusi turizmus Család- és gyerekbarát Lovas
A parttól 500 méterre fekvő csárda és a hozzá tartozó létesítmények, a lovas üdülőfalu, a lovarda és a középkor hangulatát idéző piac 4 hektáron terül el. A falu Magyarország legkedveltebb idegenforgalmi területén, a...
Hajnal Hotel, Mezőkövesd-Zsóry Hajnal Hotel  3 csillagos szálloda
Mezőkövesd, 3 csillagos szálloda
3.6 km távolságra a központtól
Wellness Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Hajnal Hotel Mezőkövesden, csupán 150 méterre a Zsóry-fürdőtől helyezkedik el a télen-nyáron nyitva tartó panzió, ahol tényleg "a Vendég áll a középpontban"!
Legjobb ajánlat: Disznótoros hétvége
Hotel AquaTherm Hotel AquaTherm  3 csillagos szálloda
Zalakaros, 3 csillagos szálloda
1.2 km távolságra a központtól
Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A zalakarosi gyógyfürdő bejáratától 300 m-re található a Hotel AquaTherm.
Hotel Arborétum Hotel Arborétum  3 csillagos szálloda
Sárvár, 3 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Városlátogató Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Nyugat-Dunántúl népszerű fürdőhelyén, Sárváron, csendes, barátságos környezetben 2004-ben nyitották meg az új kereskedelmi szálláshelyet, a háromcsillagos Hotel Arborétumot.
Hotel Barbakán Hotel Barbakán  3 csillagos szálloda
Pécs, 3 csillagos szálloda
1.3 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Hotel Barbakán*** Pécsett található, kiváló elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy szinte pillanatok alatt elérje úti célját, legyen az strand, egy kellemes presszó, vagy kulturális rendezvény.
Hotel Divinus Hotel Divinus  5 csillagos szálloda
Debrecen, 5 csillagos szálloda
1.8 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát Exkluzív
Az ötcsillagos Hotel Divinus a belvárostól sétatávolságra található, a mediterrán világ színeit viselő, emberközeli szálloda egy új minőséget és szemléletmódot jelent a szállodaiparban. Egyedülálló fekvése egyszerre...
Legjobb ajánlat: Wellness hétvége
Hotel Família, Balatonboglár Hotel Familia - Boglár  2 csillagos szálloda
Balatonboglár, 2 csillagos szálloda
0.7 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát
A Família Hotel a Balaton déli partján, Balatonlelle és Balatonboglár határán, közvetlenül a vízparton található.
Hotel Historia & Historante Hotel Historia & Historante  4 csillagos szálloda
Veszprém, 4 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
Veszprém első belvárosi 4 csillagos szállodája a város szívében 1 perc sétára található az Óváros térttől és a veszprémi vártól.
Hotel Holiday Hotel Holiday  4 csillagos szálloda
Balatonszárszó, 4 csillagos szálloda
0.9 km távolságra a központtól
Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát Sport és szabadidő turizmus
A Balaton déli partján, Balatonszárszón nyitotta meg kapuit a Hotel Holiday 2005-ben. A szálloda a település üdülőövezetében helyezkedik el, festői balatoni panorámával.
Legjobb ajánlat: Indián nyár
Hotel Korona****/***, Eger Hotel Korona  3 csillagos szálloda
Eger, 3 csillagos szálloda
0.2 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Hotel Korona Eger belvárosának legcsendesebb részén, zöldövezetben található szálloda. Teljes körű szolgáltatásokat nyújt úgy a pihenni és regenerálódni vágyóknak, konferencia résztvevőknek, mint a borturizmust...
Hotel Lajta Park Hotel Lajta Park  4 csillagos szálloda
Mosonmagyaróvár, 4 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Lajta Park Hotel Mosonmagyaróvár központjában található, 10 km-re a szlovák illetve osztrák határtól. A Lajta folyó partján, kellemes környezetben pihenheti ki magát igényesen berendezett szobáik vagy apartmanjaik...
Hotel Lidó, Balatonlelle Hotel Lidó  3 csillagos szálloda
Balatonlelle, 3 csillagos szálloda
0.3 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát Olcsó
Balatonlelle üdülőközpontjában, a kikötőhöz vezető sétány mellett található a két épületből álló, felújított, igényesen berendezett 3*- os szálloda.
Hotel Mátyás Király, Hajdúszoboszló - Külső kép Hotel Mátyás Király  3 csillagos szálloda
Hajdúszoboszló, 3 csillagos szálloda
1.5 km távolságra a központtól
Üzleti Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Mátyás Király Hotel Hajdúszoboszló szívében, a városi gyógyfürdőtől 200 méterre található modern gyógyszálloda, mely egész évben várja a gyógyulni, pihenni vágyókat.
Legjobb ajánlat: Nászutas ajánlat
Hotel Park Hotel Park  3 csillagos szálloda
Balatonfüred, 3 csillagos szálloda
0.1 km távolságra a központtól
Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A Hotel Park*** 300 méterre a Balaton parttól, a reformkori városrészben található. A szálloda 24 szobával, 3 új lakosztállyal, medencével, játszótérrel, kerékpárral és nyáron strandbelépővel áll a vendégek...
Legjobb ajánlat: Kedvezmény nyugdíjasoknak
Piknik Panzió Hotel Piknik  panzió
Siófok, panzió
3.3 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát
A Hotel Piknik Panzió és Étterem meghitt családias környezetben várja a vendégeket. A panzió 8000 nm, alapterületen helyezkedik el, a Balatontól körülbelül 3,5 km távolságra.
Hotel Platán Hotel Platán  4 csillagos szálloda
Debrecen, 4 csillagos szálloda
2.3 km távolságra a központtól
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Platán Hotel Debrecen legújabb szállodája 5 percre a belvárostól, a 47-es főútról közelíthető meg, a repülőtér közvetlen szomszédságában.
Legjobb ajánlat: Megérdemelt pihenés
Hotel Reál, Balatonföldvár - kert Hotel Reál  3 csillagos szálloda
Balatonföldvár, 3 csillagos szálloda
0.6 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát
A déli Balaton-part egyik legkedveltebb üdülőhelyén, Balatonföldváron - közel a városközponthoz, de távol a város zajától - a vízparttól alig 400 m-re található a családias hangulatú Reál Hotel.
Legjobb ajánlat: Hosszú hétvége
Hotel Silver Resort Hotel Silver Resort  4 csillagos szálloda
Balatonfüred, 4 csillagos szálloda
0.4 km távolságra a központtól
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát Exkluzív
A ****Hotel Silver Resort egy, a régmúltat idéző, csodálatos, már a római korban is lakott településen, Balatonfüreden helyezkedik el.
Legjobb ajánlat: More inclusive
Hotel Szeleta Hotel Szeleta  3 csillagos szálloda
Miskolc-Lillafüred, 3 csillagos szálloda
1.6 km távolságra a központtól
Üzleti Bababarát Hegyvidéki Család- és gyerekbarát
A Hotel*** a Bükki Nemzeti Park területén található.Ideális a természetet kedvelőknek, mert a Bükk keleti kapujában, erdővel körülölelt festői völgyben fekszik a Szinva patak partján.
Legjobb ajánlat: 4 éjszakás csomag
Hotel Via Hotel Via  2 csillagos szálloda
Keszthely, 2 csillagos szálloda
0.8 km távolságra a központtól
Vízparti Család- és gyerekbarát Olcsó
A Hotel Via** szálloda Keszthelyen, nyugodt környezetben, közvetlen vízparton, saját stranddal, a balatoni kerékpárút mellett várja a kedves vendégeket.
Legjobb ajánlat: Akciós Hotel Via csomag
Hotel Villa Natura Hotel Villa Natura  3 csillagos szálloda
Garabonc, 3 csillagos szálloda
1.4 km távolságra a központtól
Család- és gyerekbarát Sport és szabadidő turizmus
A Villa Natura Hotel, Zalakarostól 1 km- re, Garaboncon , 10 hektár területen, csodálatos természeti környezetben – a Kis-Balaton természetvédelmi terület közvetlen közelében - helyezkedik el. A 2007- ben épült...
Legjobb ajánlat: Natura aktív csomag
Hotel Vital - Szálloda épület Hotel Vital  4 csillagos szálloda
Zalakaros, 4 csillagos szálloda
1.5 km távolságra a központtól
Wellness Család- és gyerekbarát
A Hotel Vital**** nyugodt, érintetlen környezetben nyújt pihenést és felfrissülést az év bármely időszakában a testnek és léleknek. Jó közérzet, kikapcsolódás szórakozás... A szálloda meleg vendégszeretetével...
Hunguest Hotel Flóra***,  Eger Hunguest Hotel Flóra  3 csillagos szálloda
Eger, 3 csillagos szálloda
0.9 km távolságra a központtól
Városlátogató Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A gyógyvízforrások központjában, a városi strand és a versenyuszoda közvetlen szomszédságában található a szálloda.
Legjobb ajánlat: Kedvezményes üdülés
Hunguest Hotel Freya Hunguest Hotel Freya  3 csillagos szálloda
Zalakaros, 3 csillagos szálloda
1 km távolságra a központtól
Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
A Hunguest Hotel Freya a termálvizéről híres Zalakaros központjában, a fürdő szomszédságában, egy szépen gondozott parkban helyezkedik el.
Legjobb ajánlat: Lazító hétköznapok
Hunguest Hotel Répce Gold Hunguest Hotel Répce Gold  4 csillagos szálloda
Bük (Bükfürdő), 4 csillagos szálloda
3.3 km távolságra a központtól
Wellness Bababarát Gyógyüdülés