A kecskeméti Cifrapalota különlegesen szép szecessziós épületét 1902-benépítették Márkus Géza tervei alapján. Az épületben egykor üzletek, lakások, kereskedelmi kaszinó működött, ma a Kecskeméti Képtárnak ad otthont.
A Cifrapalota falai között 1983 óta működő Kecskeméti Képtárban három jelentős gyűjtemény tekinthető meg.
Ezek közül az egyik a XX. század elejének legnevesebb magyar műgyűjtője, Nemes Marcell által 1911-ben adományozott kollekció, melynek 81 festménye nagyrészt múlt századi, részben kortárs festők alkotásai.
Olyan neves művészek munkái tartoznak ebbe a gyűjteménybe, mint Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Márffy Ödön, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Czigány Dezső.
A másik nagyszabású kollekció a Farkas–Glücks anyag, melyet Glücks Ferenc pékmester vásárolt meg a kor híres festőjének, Farkas Istvánnak a fiaitól. Az így megszerzett Wolfner hagyaték részét képezi az ország legnagyobb Mednyánszky-gyűjteménye is.
A Farkas-Glücks képanyagban továbbá olyan szerzők művei is megtalálhatók, mint Anna Margit, Ámos Imre, Barcsay Jenő és Egry József.
A Cifrapalota legnagyobb gyűjteménye a szegedi születésű, de Miskén tevékenykedő Tóth Menyhért (1904–1980) életművét átfogó, 2000 festményből és 8000 grafikából álló műegyüttes.
A Kecskeméti Képtárban a kiállítások mellet különböző kulturális programok is megrendezésre kerülnek, úgymint a 2002-óta minden évben megtartott Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé című országos képző- és iparművészeti kiállítás.
Cifra Palota Kecskemét - Kecskemét műemlékA Cifra Palota egy kecskeméti szecessziós épület, volt bérház, jelenleg képtárként és múzeumként üzemel.Ha nem jó a frissítés kattintson ide
Frissítve: 2011. november 28.
További elérhetőségek:
Forrás: www.kecskemet.hu
Szálláshelyek és akciók a Cifra Palota közelében, Kecskemét városában
További szálláshelyek a Cifra Palota, Kecskemét közelében
Kiemelt program - Bács-Kiskun, KecskemétKecskeméti Gyermeknap 2012További részletek: Kecskeméti Gyermeknap 2012 >>
|
Hirdetés
Kiemelt látnivalók Kecskemét
További műemlék
Kiemelt látnivalók 30 km-en belül
Magyarkert - Magyarország öko-központja Jakabszállás Aktív szabadidő és kalandpark 16.4 km távolságra További látnivalók
Aktuális programok 30 km-en belül
Kerekegyházi Művelődési Ház programjai 2012 Kerekegyháza Helyi 19.1 km távolságra 2012-05-02 - 2012-12-22 Kiemelt programok 30 km-en belül
Szeretetkoncert Magyarországért és Magyarországi versek és dalok Jakabszálláson a Magyarkertben Jakabszállás Magazin ajánló 15.1 km távolságra 2012-05-05 - 2012-06-09 XV. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás 2012 Kecskemét Kiállítás 0.5 km távolságra 2012-08-22 - 2012-08-28 Hírlevél feliratkozás
Kérem, a megadott e-mail címemre havi rendszerességgel küldjenek tájékoztatást legújabb akcióikról, programokról és turisztikai hírekről.
Szolgáltatások
Hasznos információk
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Segítség, hogyan kezdje el |
|||||||||||||||||||||||||||||






















