Budapest programok, programajánló - Program Budapesten

Budapest programok: Tekintse meg Budapest programjait, oldalunkon könnyen összeállíthatja túráját budapesti programok, rendezvények közül.

Pesti oldal Ha átmegyünk Budáról Pestre, a Duna bal partján is történelmi hangulatot árasztó városrészek, pihenőhelyek, nevezetes látványosságok várnak a látogatókra. Az átkeléshez válasszuk a Dunán átívelő kilenc híd közül talán az elsőt, az 1849-ben épült Széchenyi-Lánchid at. A belvárosból érdemes gyalogosan végigsétálni a nyílegyenes Andrássy út on. A sugárút mindkét oldalát művészi igényességgel tervezett, XIX-XX. Századi eklektikus paloták szegélyezik. A Magyar Állami Operaház (Andrássy út 22.) a leghíresebb magyar építész, Ybl Miklós pompás alkotása 1864... Budapest fővárosról >>


Járja be a környéket! Szervezze meg az útját a túra-szervezőnk segítségével. Az Önnek szimpatikus helyszíneket vegye fel a túrába és máris minden információt magával vihet. Jó böngészést kívánunk!


Keressen programokat a saját feltételei alapján Budapesten

Program kereső

Hely:

Program típusok: 
































Érvényesség:
-


Budapest főváros (Budapest tájegység tájegységben) programok és rendezvények fontossági sorrendben

Swing and Roll Fesztivál

Swing and Roll Fesztivál: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-18
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
A Swing a Jazz műfajok közül a leglendületesebb, és az egyik legtáncosabb. A swing tovább görgetett változata lett a Rock’n’Roll. Most e két zenei stílus legjobb előadóival hozták össze a Swing and Roll...

Marcus Miller Koncert

Marcus Miller Koncert: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-05-23
Komolyzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
2012. május 23-án Marcus Miller koncert a Papp László Sportarénában!

Urbitális Belvárosi Majális 2012

Urbitális Belvárosi Majális 2012: Rendezvénysorozat program  Budapest fővárosban
2012-05-25 - 2012-05-28
Rendezvénysorozat program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Az Urbitális Majális rendezvénysorozat keretében Belvárosi Majális és Nassoló Gyereknapok néven 4 napos kulturális, gasztronómiai esemény-sorozatot indítanak útjára hagyományteremtő jelleggel az Erzsébet téren,...

Máv Szimfonikusok az Olasz Kultúrintézetben

Máv Szimfonikusok az Olasz Kultúrintézetben: Rendezvénysorozat program  Budapest fővárosban
2011-10-29 - 2012-06-16
Rendezvénysorozat program Felvétel a túrába

1.7 km távolságra Budapest központjától
Vegyenek részt Önök is a MÁV Szimfonikusok koncertjein az Olasz Kultúrintézetben!

Hősök, királyok, szentek. A magyar történelem képei és emlékei

Hősök, királyok, szentek. A magyar történelem képei és emlékei: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-01-03 - 2012-08-26
Kiállítás program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
2012. január 3-tól Hősök, királyok, szentek. A magyar történelem képei és emlékei címmel látható a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány közös kiállítása. A tárlat sajátos csoportosításban mutatja be a...

Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon, 1920 – 1940

 Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon, 1920 – 1940: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-03-17 - 2012-09-30
Kiállítás program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
2012. március 17-én megnyílt az Iparművészeti Múzeumban az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítás.

Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában

Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában : Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-03-19 - 2012-12-17
Komolyzenei program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
A Cathedral Organ Concerts 2012-ben márciustól decemberig hétfőnként kerülnek megrendezésre a budapesti Szent István Bazilikában, a Bazilika világhírű műemlék orgonája kizárólag ezeken a hangversenyeken szólal meg!

A Rajkó Cigányzenekar és Népiegyüttes

A Rajkó Cigányzenekar és Népiegyüttes: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-14 - 2012-06-29
Kulturális program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
A Rajkó Zenekar és Táncegyüttes a világon egyedülálló, fiatal táncosokat és zenészeket tömörítő együttes. Tagjai az évszázados hírű cigányzenész-dinasztiák zenei tehetségét és hagyományait õrzik.

Jégszakadás

Jégszakadás: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-04-17 - 2012-06-24
Kiállítás program Felvétel a túrába

0.9 km távolságra Budapest központjától
A Jégszakadás - Klímaváltozás és annak emberi következményei Grönlandon kiállítás megnyitójára 2012. április 17-én, kedden kerül sor 17.00 órától.

Orgonaestek Virágh Andrással

Orgonaestek Virágh Andrással: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-04-20 - 2012-06-29
Komolyzenei program Felvétel a túrába

0.9 km távolságra Budapest központjától
2012-ben is számos alkalommal koncertezik Virágh András a budapesti Szent István Bazilikában.

Bandy lányok

Bandy lányok: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-26 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A Belvárosi Színházban mutatják be a Bandy lányok című darabot Hernádi Judit és Udvaros Dorottya szereplésével.

Rumini

Rumini: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-06-01
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Berg Judit: Rumini című mesejátéka a Pesti Magyar Színházban!

A Duna Művészegyüttes folklór előadása a Duna Palotában

A Duna Művészegyüttes folklór előadása a Duna Palotában: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-02 - 2012-06-27
Kulturális program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
Hazai néptánc hagyományaink egyik legnépszerűbb megjelenítője az 1957-ben alakult BM Duna Művészegyüttes. Tagjai kiváló tudású hivatásos táncosok és hangszeres művészek. Az együtteshez tartozik a 30 fős tánckar és a 7...

Arzén és Levendula - bűnügyi bohózat

Arzén és Levendula - bűnügyi bohózat: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-02 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Joseph Kesselring méltán világhírű amerikai krimikomédiája nem szorul bemutatásra. Budapesti és vidéki színházak zajos sikerei bizonyítják, hogy a hazai közönség is vevő e mesterien megírt s az elmúlt fél évszázad...

Sweet Charity musical

Sweet Charity musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-03 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Új musical előadás a Magyar Színházban! A Sweet Charity egy lány története, aki semmi mást nem akart, mint hogy szeressék. Ehhez képest köt ki a Central Park tavában, egy híres filmsztár szekrényében, egy elakadt...

Három Nővér

Három Nővér: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Csehov: Három Nővér a Nemzeti Színházban.

A dzsungel könyve

A dzsungel könyve: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-10
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
A nagy sikerű Dzsungel könyve a Pesti Színházban.

Kaktusz virága

Kaktusz virága: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Julien nőtlen, szoknyapecér fogorvos. Stéphanie mogorva, maximalista asszisztensnő. Igor fiatal, helyét kereső reklámmodell. Antonia céltudatos, magabiztos lány.

Toldi - musical költemény

Toldi - musical költemény: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-15
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Arany János Toldi című klasszikus művének különleges zenei megfogalmazása Szarka Gyula (GHYMES) kottájából, az ExperiDance Tánctársulat közreműködésével.

Az öldöklés istene

Az öldöklés istene: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-05-18
Előadás program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Yasmina Reza: Az öldöklés istene című vígjáték a Vígszínház kiváló művészeinek előadásában.

Jó zsaru - rossz zsaru

Jó zsaru - rossz zsaru: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-06-01
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Keith Huff: Jó zsaru - rossz zsaru bűnügyi történet egy részben a Centrál Színházban!

Peter Shaffer: Black Comedy

Peter Shaffer: Black Comedy: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-06 - 2012-06-08
Előadás program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Peter Shaffer: Black Comedy- bohózat egy felvonásban – bemutatója: 2012. március 8-án, péntek, 19 órakor.

Boldogság 69:09 - ExperiDance

Boldogság 69:09 - ExperiDance: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-06-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
A mű, mely 17 nagyjogdíjas retro slágert, zenei ikont foglal magába, abszolút kalkulálható közönségsiker.

Csoportterápia

Csoportterápia: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-07-05
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Csoportterápia a Madách Színházban!

Játék a kastélyban

Játék a kastélyban: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-05-26
Előadás program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Egy elegáns, olasz tengerparti kastélyba kis színházi csapat érkezik: két szövegíró és egy fiatal zeneszerző. Tervük, hogy bejelentik az itt vendégeskedő primadonnának régen várt operettjük elkészültét.

Lenni vagy nem lenni

Lenni vagy nem lenni: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-09 - 2012-06-01
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
2011. Október 05-től Lenni vagy nem lenni a Vígszínházban.

Az utolsó hősszerelmes

Az utolsó hősszerelmes: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-10 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes a Játékszínben

Rómeó és Júlia musical

Rómeó és Júlia musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-11 - 2012-07-07
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Több mint 5 év, mintegy 400 előadás, közel 400 ezer néző! A Budapesti Operettszínház legnagyobb sikere, amit nem lehet kihagyni!

Egy nyári éj mosolya

Egy nyári éj mosolya: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-11 - 2012-06-02
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Desirée Armfeldt, a gyönyörű színésznő úgy érzi, hogy sok viharos esztendő után itt az ideje, hogy megállapodjon. Kiszemeltje nem más, mint hajdani szeretője, a sikeres ügyvéd, Fredrik Egerman.

ExperiDance - Nagyidai Cigányok

ExperiDance - Nagyidai Cigányok: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-13 - 2012-06-09
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Az Experidance Tánctársulat és a Nemzeti Táncszínház közös bemutatója Arany János azonos című vígeposzából készült két részes táncjáték.

Acélmagnóliák

Acélmagnóliák: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-13 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Robert Harling: Acélmagnóliák a Játékszínben!

A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-13 - 2012-06-03
Előadás program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A kedves és melegszívű Belle egy kis francia falucskában él édesapjával, akit egy nap foglyul ejt a szomszédos elátkozott kastély szörnyű ura.

Én, József Attila

Én, József Attila: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-14 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Én, József Attila című musical a Madách Színházban

Esőember

Esőember: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-15 - 2012-05-21
Előadás program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A Belvárosi Színház várja közönségét az Esőember című színdarabra. Az MGM Oscar-díjas filmje alapján a darabot Anger Zsolt rendezte.

A padlás

A padlás: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-15 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A padlás a Vígszínházban!

Nem tudok élni nélküled

Nem tudok élni nélküled: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-16 - 2012-05-25
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Vajda Anikó: Nem tudok élni nélküled című musicale két részben a József Attila Színházban.

Pletykafészek

Pletykafészek: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-06-09
Előadás program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
A Pletykafészek című bohózat várja a színházszerető közönséget a Centrál Színházban.

ExperiDance - Esszencia

ExperiDance - Esszencia: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-06-07
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
A koreográfiai válogatás az elmúlt 11 év alatt megvalósult 6 egész estés produkció, 12 óra színpadi anyag leglátványosabb részeit, úgymond gyöngyszemeit foglalja magába, egyedi jelmez és díszlet kollekciót felvonultatva.

My Fair Lady

My Fair Lady: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
London nagyhírű operaháza előtt, az elegáns közönségnek árul virágot Eliza. Álmai hasonlóak a többi magafajta leányéhoz: meleg szoba, puha ágy, finom ennivaló, s no meg valaki, aki szereti.

Csokoládémúzeumi praliné túra

Csokoládémúzeumi praliné túra: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-06-30
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

14.8 km távolságra Budapest központjától
Tegyen velünk egy utazást a mennyei ízek világába, a finomságok városába. Álljon meg velünk a százéves kisföldalatti képzeletbeli megállójában, a Csokoládék Terén, ahol az egykori arisztokrácia fényűző környezetében...

Whitney Houston Emlékkoncert

Whitney Houston Emlékkoncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-17
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
2012. Május 17.-én Whitney Houston Emlékkoncert a Millenárison!

Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól. Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi ezt a rangon aluli kapcsolatot.

Semmi pánik

Semmi pánik: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-18
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Axel Magee a fiatal amerikai diplomata korán kitűnt kortársai közül: uzsonnáját egyszer véletlenül békeszerződésbe csomagolta.

Óz, a nagy varázsló

Óz, a nagy varázsló: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Óz, a nagy varázsló a budapesti RaM Colosseumban!

Punk Rock

Punk Rock: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Egy angliai középiskolába új diák érkezik: Lilly, aki eddig városról-városra, iskoláról-iskolára utazott szülei miatt. William, a furcsa, visszahúzódó fiú veszi pártfogásba a kislányt: praktikus tanácsokkal látja el,...

Vacsora négyesben

Vacsora négyesben: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Donald Margulies amerikai drámaíró, a Yale egyetem irodalom professzora 2000-ben Pulitzer-díjat kapott Vacsora négyesben című színdarabjáért. Ezt a művet mutatja be most a kecskeméti Katona József Színház.

Királyi vásár 2012. május 19-20.

Királyi vásár 2012. május 19-20.: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-20
Helyi program Felvétel a túrába

1.7 km távolságra Budapest központjától
A Királyutca-Designutca Klaszter közleménye szerint elmarad a most hétvégére tervezett, Madách téri Királyi Vásár!

Szent Johanna

Szent Johanna: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
A 2011. Szeptember 30-i bemutató után 2011. Október 01-től került a Nemzeti Színház műsorára a Szent Johanna.

Romantikus komédia

Romantikus komédia: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A Magyarországon is népszerű Bernard Slade (Jövőre veled ugyanitt, Jutalomjáték, Egy férfi akit szeretek) ebben a darabjában is bebizonyítja, hogy szellemes dialógusai és vígjátéki helyzetei sikerének titka az érzelem...

Beugró nyilvános TV felvétel

Beugró nyilvános TV felvétel: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-21 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Négy szereplős színházi játék, humoros, szatirikus alaphelyzetekre alapuló rögtönzések és helyzetgyakorlatok sora.

Jövőre, Veled, itt!

Jövőre, Veled, itt!: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-21 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Adott egy nő. Adott egy férfi. Van gyerek - szám szerint hét. Adott egy hotelszoba. Adott a házasság köteléke is. Csak épp nem egymással...

Szép nyári nap - musical

Szép nyári nap - musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-21 - 2012-06-15
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig, Vándorének. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a slágerek? A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekara,...

Cigányszerelem

Cigányszerelem: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-06-10
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Valahol Erdélyben, egy magyarok, románok és cigányok lakta területen él Zórika, Dragoján Péter vidéki földbirtokos lánya, és esküvőjére készül a szomszéd gazdag paraszt fiával, Gáborral.

Pán Péter a RaM Colosseumban

Pán Péter a RaM Colosseumban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Sohaországban megáll az idő, a fiúk sosem serdülnek férfivá, a csodák és kalandorok földjén minden álom valóra válik.

ExperiDance - Ezeregyév

ExperiDance - Ezeregyév: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-30 - 2012-05-30
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Az Experidance Tánctársulat és a Nemzeti Táncszínház közös bemutatója Arany János azonos című vígeposzából készült két részes táncjáték, mely a szabadságharc paródiájaként - megtörtént eseményen alapul.

Furcsa Pár

Furcsa Pár: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-30 - 2012-07-04
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2011 őszén is Furcsa Pár a Madách Színházban.

Aida Musical

Aida Musical: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-24 - 2012-05-24
Előadás program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Aida, a núbiai király leánya egy háború során fogságba esett, és a fáraó lányának rabszolganőjévé vált. A szép hercegnőbe beleszeretett Radames, az egyiptomi seregek vezére, de szerelmüket titokban kellett tartaniuk,...

Pöttyös Panni az iskolában

Pöttyös Panni az iskolában: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-06 - 2012-05-31
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A művészettörténetet, pszichológiát és filozófiát végzett Szepes Mária [1908–2007] életművében ezoterikus regényeket, tudományos-fantasztikus könyveket, verseket, filozófiai munkákat egyaránt találunk,...

Borjour borkóstoló a Víztoronyban

Borjour borkóstoló a Víztoronyban: Borászati program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-17
Borászati program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
Borkóstoló a margitszigeti Víztoronyban május 17-én 19-22 óra között !

Honfoglalás – Új Magyar Rockopera

Honfoglalás – Új Magyar Rockopera: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-07-05
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Honfoglalás, magyaroknak, magyarokról - új történelmi rockopera a RaM Colosseumban.

Városnézés az EUramával

Városnézés az EUramával: Városnézés  program  Budapest fővárosban
2011-04-01 - 2012-12-31
Városnézés program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Az EUrama Kft programszervező irodaként működik 2003 óta Budapesten és számos városnézési és túra lehetőséggel várja vendégeit.

Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása

Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2011-11-30 - 2012-06-17
Kiállítás program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
November végétől új időszaki kiállítás látható a Magyar Nemzeti Galériában Ferenczy Károly (1862–1917) gyűjteményes kiállítása címmel. Ferenczy Károly életművének bemutatása annak a kiállítási sorozatnak a...

Túl a maszat hegyen

Túl a maszat hegyen: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-04-22 - 2012-06-03
Előadás program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
A Pesti Színház ismét műsorára tűzi Presser Gábor- Varró Dániel - Teslár Ákos közös művét, a Túl a Maszat-hegyen - korhatáron innen és túl című előadást.

Miss Saigon az Operett Színházban

Miss Saigon az Operett Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-02 - 2012-07-01
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
2012-ben is az Operett Színházban sztárszereposztásban tekinthető meg ismét Claude-Michel Schönberg műve, a Miss Saigon.

Jó estét nyár, jó estét szerelem!

Jó estét nyár, jó estét szerelem!: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-12 - 2012-05-25
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Fejes Endre és Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét szerelem! című darabját a Nemzeti Színházban tekintheti meg.

A fösvény

A fösvény: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-12 - 2012-05-18
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
A 2011. Október 1-i bemutató után 2011. Október 02-től került a Nemzeti Színház műsorára A fösvény.

Sírpiknik

Sírpiknik: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-17
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Ida, Lucille és Doris, nem régen elözvegyült, közeli barátnők. Mindhármuk, özvegységük különböző fázisában.

Popeye a RaM Colosseumban

Popeye a RaM Colosseumban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-27 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Popeye, a tengerész figurája 1929. január 17-én, a Thimble Theatre c. képregény hasábjain látott napvilágot. Azóta készült róla rádiójáték, rajzfilm, filmsorozat, videójáték és egész estés mozifilm is a spenótkedvelő...

A Doktor úr

A Doktor úr: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-27 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Molnár Ferenc világhírű színpadi szerzőnk, legtöbbet játszott darabja A Doktor úr. Dr. Sárkány ügyvéd lakásán játszódik a fergeteges bohózat, szerelemmel, cselszövéssel, féltékenységgel, természetesen nagyszerű...

Tizenegy perc

Tizenegy perc: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-31 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Paulo Coelho: Tizenegy perc A Thália Színház és az Új Színház közös produkciója.

Budapesti Nyári Fesztivál 2012

Budapesti Nyári Fesztivál 2012: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-09-08
Fesztivál program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
A Szabad Tér Színház 2012-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Nyári Fesztivált. Musicalek, zenés előadások, táncos darabok közül válogathatnak idén is az érdeklődők.

Budapesti Nyári Fesztivál 2012 a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Budapesti Nyári Fesztivál 2012 a Városmajori Szabadtéri Színpadon: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-09-08
Fesztivál program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Budapesti Nyári Fesztivál Városmajori Szabadtéri Színpadának 2012-es aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Budapesti Nyári Fesztivál Margitszigeti Szabadtéri Színpad 2012-es Műsora

Budapesti Nyári Fesztivál Margitszigeti Szabadtéri Színpad 2012-es Műsora: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-08-29
Fesztivál program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
A Budapesti Nyári Fesztivál Margitszigeti Szabadtéri Színpadának 2012-es aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Macskák Musical

Macskák Musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-14 - 2012-06-16
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Továbbra is megtekinthető a már 24 éves múlttal rendelkező Macskák Musical a Madách Színházban.

Spamalot

Spamalot: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-23 - 2012-07-01
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Monty Python Spamalot című musicaljének alapja a Gyalog galopp című világsikert aratott film. A budapesti Madách Színházban játszák a darabot.

VinAgora Borgála 2012

VinAgora Borgála 2012: Borászati program  Budapest fővárosban
2012-06-30 - 2012-06-30
Borászati program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Júniusi Budapest, nyüzsgő emberek, felejthetetlen élmények, hűvös borok, nagyszerű borászok, felfokozott hangulat, csendes elmélyedés, elegancia, fehér ingek, fekete kötények, ízek illatok, zamatok és a BORGÁLA a...

Magyar Világtalálkozó 2012

Magyar Világtalálkozó 2012: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-01 - 2012-07-08
Kulturális program Felvétel a túrába

132.5 km távolságra Budapest központjától
2012. július 1-je és 8-a között a Panoráma Világklub hálózata szervezésében és számos szervezet együttműködésével kerül megrendezésre a Magyar Világtalálkozó.

Vámpírok Bálja

Vámpírok Bálja: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-09-07 - 2012-09-22
Előadás program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
A Pesti Magyar Színházban kerül bemutatásra a Roman Polanski által rendezett Vámpírok Bálja című musicalt.

Édes Napok Budapest 2012

Édes Napok Budapest 2012 : Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-09-20 - 2012-09-23
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Az idei Édes Napok már 4 napos lesz! 2012. szeptember 20-23-ig ismét Édes Napokra csábítják a csokoládé szerelmeseit a Budai várba.

River Ride városnézés

River Ride városnézés: Városnézés  program  Budapest fővárosban
2011-03-28 - 2012-12-31
Városnézés program Felvétel a túrába

0.4 km távolságra Budapest központjától
Az európai kontinens első kétéltű városnéző programja Budapesten! Eddig választhatott, hogy Budapestet négy keréken járja be, vagy inkább egy vízibusz fedélzetéről csodálja a város nevezetességeit. Mostantól nem kell...

Rippl-Rónai Kiállítás

Rippl-Rónai Kiállítás: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2011-10-26 - 2012-09-23
Kiállítás program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
Tekintse meg Ön is a Magyar Nemzeti Galéria Rippl-Rónai műveit, melyek régi gyűjtőktől származnak.

Ringató – zenés foglalkozások kisgyermekeknek

Ringató – zenés foglalkozások kisgyermekeknek: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2011-11-29 - 2012-06-06
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
A Ringató sorozat foglalkozásait vezető dr. Gállné Gróh Ilona énektanár játékkal, énekszóval várja hároméves korig a kicsinyeket és azokat az édesanyákat, édesapákat, akik gyermekük nevelésében kiemelkedő szerepet...

Babakoncert

Babakoncert: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2011-12-05 - 2012-05-21
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Életünk első, meghatározó zenei élményei az anyaméhben érnek bennünket. A csecsemő még ki sem nyitja a szemét, amikor már ösztönösen reagál a muzsikára. Érzelmi fejlődésünk, a világgal való ismerkedésünk...

Orientale lumen - Kelet világossága

Orientale lumen - Kelet világossága: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2011-12-19 - 2012-06-03
Komolyzenei program Felvétel a túrába

0.9 km távolságra Budapest központjától
A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. négy koncertből álló "Orientale lumen" - "Kelet világossága" című bérletsorozata a Szent István Bazilikában.

The Human Body - Az emberi test

The Human Body - Az emberi test: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-02-24 - 2012-05-27
Kiállítás program Felvétel a túrába

0.7 km távolságra Budapest központjától
Az emberi test című kiállítás 2012. február 24-én nyílik a belváros szívében a Váci 1 Üzletházban (Váci utca – Vörösmarty tér sarok) a volt Budapesti Értéktőzsde épületében.

Hobo klub a Fonóban

Hobo klub a Fonóban: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-02-25 - 2012-06-16
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
Hobo visszatér a gyökerekhez, s újra megidézi az egykoron a MOM-ban, az FMH-ban majd a Lágymányosi Közösségi Házban működő legendás Hobo-hangulatát. A klubnyitó február 25-én, szombaton 19 órakor kezdődik.

Megyik János: A kép tere

Megyik János: A kép tere: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-03-09 - 2012-06-10
Kiállítás program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
A nagyszabású tárlat Megyik munkásságát festményei, rajzai, pálcikakonstrukciói, fotogramjai, kartonreliefjei és legutóbbi korszakának acéllemezei, illetve építészeti működése alapján kívánja megidézni, az ötvenes...

A marginalitás elméleti és kritikai problémái napjainkban

A marginalitás elméleti és kritikai problémái napjainkban: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-04-04 - 2012-05-22
Helyi program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Több mint húsz évvel a rendszerváltás után a globalitás, az egymással vetélkedő eszmék sokféleségének korában, beszélhetünk-e még marginálitásról, s vajon marginális helyzetben van-e a kortárs közép-kelet-európai...

Gozsdu Bazár, az élménypiac 2012

Gozsdu Bazár, az élménypiac 2012: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-15 - 2012-10-14
Kulturális program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Április 15-től a Király utcai kapuk újra nyitnak az ingyenes, de annál színesebb programoknak. A vártnál is nagyobb sikerrel zárult a GOUBA azaz Gozsdu Bazár első évada.

Európai Utasok - Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után

Európai Utasok - Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-04-19 - 2012-07-01
Kiállítás program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
Április 19-én, csütörtökön 18 órakor szeretettel várnak minden érdeklődőt a Európai Utasok - Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után kiállítás megnyitójára.

Kései találkozás

Kései találkozás: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-25 - 2012-05-23
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Alekszej Arbuzov: Kései találkozás a József Attila színházban!

Csetepaté Chioggiában

Csetepaté Chioggiában: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-27 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

4.7 km távolságra Budapest központjától
Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában című vígjáték a József Attila Színházban!

Háromszögek

Háromszögek: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-28 - 2012-05-30
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Háromszögek családi színjáték a Magyar Színházban!

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-28 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
A Pesti Magyar Színház, a Rock Színház Alapítvány és a Pesti Magyar Színiakadémia bemutatja: TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

Andersen

Andersen: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-30 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
A zenés játék történetében középpontjában egy árva kislány, Gerda áll, aki a véletlen folytán vetődik Andersen szegényes pincelakásába.

Házasságon innen, házasságon túl

Házasságon innen, házasságon túl: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-04-30 - 2012-05-18
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Férfiak és nők, férjek és feleségek, barátok és barátnők. A barátok sörözőben beszélgetnek. A nők a kozmetikusnál. Szeretők titkos randevúkon, házastársak pedig otthon vagy úton, útközben.

A Magyar Állami Népi Együttes folklór előadása

A Magyar Állami Népi Együttes folklór előadása: Hagyományőrző program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-06-28
Hagyományőrző program Felvétel a túrába

0.6 km távolságra Budapest központjától
A Magyar Állami Népi Együttes az egyik legnevesebb magyar népiegyüttes. 1951-ben alakult azzal a céllal, hogy Magyarország és a magyar lakta területek zene, tánc és öltözködési kultúráját valamint közösségbeli...

A Columbus Club májusi programjai

A Columbus Club májusi programjai: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-05-31
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
Májusban is számos jazz, pop -és rockzenei koncerttel várja a szórakozni vágyókat a Columbus Club.

Indul a bakterház a József Attila Színházban

Indul a bakterház a József Attila Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-06-01
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Rideg Sándor: Indul a bakterház vígjáték a József Attila Színházban!

A Cökxpon Café Theater májusi programjai

A Cökxpon Café Theater májusi programjai: Rendezvénysorozat program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-05-31
Rendezvénysorozat program Felvétel a túrába

2.7 km távolságra Budapest központjától
Tekintse meg a programokat és válogasson kedvére!

Trafik klub májusi koncert ajánlatai

Trafik klub májusi koncert ajánlatai: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-05-31
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
Május 8.: Mius duó koncerje A Mius duó 2011 nyarán jött létre Budapesten, két alapító tagja Álmos Gergely és Horányi Júlia....

Klebelsberg Kultúrkúria májusi programja

Klebelsberg Kultúrkúria májusi programja: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-05-31
Helyi program Felvétel a túrába

9.3 km távolságra Budapest központjától
Tekintse meg a programokat és válogasson kedve szerint!

Óbudai Kulturális Központ májusi programjai

Óbudai Kulturális Központ májusi programjai : Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-06-09
Kulturális program Felvétel a túrába

3.8 km távolságra Budapest központjától
Tekintse meg a májusi programokat és látogasson el rájuk családjával!

Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Házának májusi programjai

Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Házának májusi programjai: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-05-31
Helyi program Felvétel a túrába

5 km távolságra Budapest központjától
Tekintse meg a májusi programokat és látogasson el rájuk családjával!

Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házának májusi programjai

Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házának májusi programjai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-01 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

8.7 km távolságra Budapest központjától
Tekintse meg a májusi programokat és látogasson el rájuk családjával!

Budapesti Operettszínház aktuális előadásai

Budapesti Operettszínház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-02 - 2012-07-07
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A Budapesti Operettszínház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Kelemen Károly időszaki kiállítása

Kelemen Károly időszaki kiállítása: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-05-03 - 2012-07-01
Kiállítás program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Kelemen Károly a kortárs magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja, műveit rangos közgyűjtemények őrzik.

Játékszín aktuális előadásai

Játékszín aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-03 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
A Játékszín teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Újbuda Női Szemmel – Fotókiállítás az ALLEE-ban

Újbuda Női Szemmel – Fotókiállítás az ALLEE-ban: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-05-03 - 2012-05-20
Kiállítás program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Izgalmas, különleges, érzelemdús élményben lehet része mindazoknak, akik 2012. május 3-20. között megtekintik az Allee Bevásárlóközpont Váli utcai bejáratánál az „Újbuda női szemmel” című fotókiállítást,...

Magyar Színház aktuális előadásai

Magyar Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-09-22
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
A Magyar Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Madách Színház aktuális előadásai

Madách Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-10-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Madách Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Vígszínház aktuális előadásai

Vígszínház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-11
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A Vígszínház teljes aktuális műsora jegyfoglalással!

Pesti Színház aktuális előadásai

Pesti Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-10
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
A Pesti Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalással!

Egy lócsiszár virágvasárnapja

Egy lócsiszár virágvasárnapja: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című két felvonásos drámája a Nemzeti Színházban!

Nemzeti Színház aktuális előadásai

Nemzeti Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
A Nemzeti Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

RaM Colosseum aktuális előadásai

RaM Colosseum aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-07-05
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
A RaM Colosseum teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Thália Színház aktuális előadásai

Thália Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-10
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A Thália Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-11
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A lovakat lelövik, ugye? című előadás a Vígszínházban.

CAVEMAN - Ősember

CAVEMAN - Ősember: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
A Caveman műfaja a Magyarországon ritka one man-show. Kicsattanó humorú kortárs amerikai komédia, hamisítatlan ki- és beszólásokkal. Egy valósághű sztori mindennapjainkból.

Centrál Színház aktuális előadásai

Centrál Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-06-09
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
A Centrál Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Vörös oroszlán

Vörös oroszlán: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-06-04
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Szepes Mária 1946-ban megjelent regénye néhány hónap után zúzdába került, mint veszedelmes, felforgató irodalom. A kimentett néhány példány azután kézről kézre járt évtizedeken át; tiltott gyümölcsként élvezték azok,...

Veled, Uram! a Thália Színházban

Veled, Uram! a Thália Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-06-10
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Veled, Uram! című előadás a Thália Színházban!

Veled, Uram!

Veled, Uram!: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-06-11
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Először mutatja be kőszínház a méltán híres szerzőpáros shakespeare-i királydrámákhoz hasonlítható művét, ezt a nagyon izgalmas, emberi konfliktusokban gazdag rockoperát.

József Attila Színház aktuális előadásai

József Attila Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
A József Attila Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Főzze meg Ön is, ma esti vacsoráját

Főzze meg Ön is, ma esti vacsoráját: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-05-05 - 2012-12-31
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Erre buzdítjuk a külföldi vendégeket, akik Magyarországon szerzett élményeik mellett egy kis főzőtudománnyal is szeretnének gazdagodni.

Mikve

Mikve: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-06 - 2012-06-05
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története egy női fürdőben játszódik, egy mikvében. A mikve rituális fürdő, ahol havonta egyszer az asszonyok megmerítkeznek, hogy megtisztuljanak, és újra...

Úri muri

Úri muri: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-06 - 2012-05-24
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Móricz Zsigmond 1929-ben írott művét most újra műsorára tűzi a Nemzeti Színház.

A kék róka

A kék róka: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-06 - 2012-05-30
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Herczeg Ferenc: A kék róka című előadás a budapesti Játékszínben!

Belvárosi Színház aktuális előadásai

Belvárosi Színház aktuális előadásai: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-07 - 2012-08-26
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A Belvárosi Színház teljes aktuális műsora jegyfoglalási lehetőséggel!

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-06-17
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Rebecca - A Manderley-ház asszonya musical a Budapesti Operett Színházban.

Magdaléna Rúzsa

Magdaléna Rúzsa: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-06-07
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Rúzsa Magdi meglepő műfajban, szokatlan őszinteséggel és meglepetésekkel teli estén hangon mesél ismeretlen életéről dalokban és történetekben.

Ulickaja: RÖVID

Ulickaja: RÖVID : Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A Thália Színház a Füge Produkció és a Jászai Mari Színház közös előadása. Az orosz falvak asszonyai című novellát fordította: Goretity József.

Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-05-28
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Imádok férjhez menni a budapesti Játékszínben!

Hazafit nekünk

Hazafit nekünk: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-05-30
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
John Osborne: Hazafit nekünk! című előadás a Nemzeti Színházban!

Robin Hood - A Tolvajok Fejedelme

Robin Hood - A Tolvajok Fejedelme: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-09 - 2012-06-19
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Robin Hood A Tolvajok Fejedelme a budapesti RaM Colosseumban!

Hamlet a Nemzeti Színházban

Hamlet a Nemzeti Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-09 - 2012-06-02
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Hamlet a Nemzeti Színházban

Cirkusz a javából

Cirkusz a javából: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-09 - 2012-08-26
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Új előadás a Fővárosi Nagycirkuszban: Cirkusz a javából!

Édes bosszú

Édes bosszú: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-09 - 2012-05-23
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
Donald Churchill: Édes bosszú című előadás a budapesti Játékszínben!

Makrancos Kata

Makrancos Kata: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-10 - 2012-06-04
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A bravúros vígjáték főhőse az éles nyelvű, nyers modorú Kata, aki mindenkit elmar maga mellől, így nem sok reménye van a házasságra. Ám mégis akad egy elszánt férfi, Petruchio, aki vállalkozik Kata megszelídítésere...

Billy világa

Billy világa: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-10 - 2012-06-04
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Nina Raine: Billy világa a Pesti Színházban.

Kopogós Römi

Kopogós Römi: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-11 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
D. L. Coburn: KOPOGÓS RÖMI - tragikomédia 2 részben

38. Budafok–Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012

38. Budafok–Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-12 - 2012-05-28
Kulturális program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén 38. alkalommal rendezik meg a Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivált.

Monokli

Monokli: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-12 - 2012-06-06
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Monokli című előadás a Pesti Színházban!

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-13 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
A német kortárs szerző sokféle műfajban próbálta ki magát: játszott, írt színdarabot, tévéjátékot, filmforgatókönyvet. A Vadászjelenetekből 1969-ben film is készült, melyet a magyar közönség is láthatott.

Oscar

Oscar: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-14 - 2012-06-10
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Bertrand Barnier, a gazdag párizsi szappangyár-tulajdonos élete egy hétköznapinak tűnő reggelen teljesen megváltozik.

Fábry a Millenárison

Fábry a Millenárison: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-14 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
Fábry Sándor műsorát mostantól a Millenáris Teátrumban veszik fel. Az előadásokra továbbra is válhatóak belépőjegyek!

Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-15 - 2012-05-29
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Balfácánt vacsorára című vígjáték a József Attila Színházban!

Kövek a zsebben

Kövek a zsebben: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-16 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A londoni West End díjnyertes darabja, a Kövek a zsebben, nem véletlenül hódítja meg szerte a világon a szakmai és a nagyközönséget egyaránt.

Az egérfogó

Az egérfogó: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-17
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Egy vidéki panziót elzár a hó a külvilágtól. Gyilkosság történik és bizonyos, hogy a gyilkos a házban van. Mindenki gyanús, bárki lehetett a tettes.

Cirque du Soleil - Alegria

Cirque du Soleil - Alegria: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2012. Május 17-20 között Cirque du Soleil - Alegria a budapesti Papp László Sportarénában.

Magyar ünnep

Magyar ünnep: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-17
Kulturális program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
Amikor a Nemzeti Színház meghívásos pályázatán – amely arról szólt, hogy írjunk színdarabot a Tízparancsolat egyikére – sikerült megkapnom témául a harmadikat, miszerint „Az Úr napját szenteld...

BalaTon-DAY 2012

BalaTon-DAY 2012: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-17 - 2012-05-17
Helyi program Felvétel a túrába

2.8 km távolságra Budapest központjától
Május 17-én kerül megrendezésre a BalaTon-DAY.

Neil Simon: Ölelj át! a Thália Színházban

Neil Simon: Ölelj át! a Thália Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-18
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A méltán népszerű Neil Simon Ölelj át! című darabját nézheti meg a nagyérdemű a Thália Színházban.

A léggömb elrepül

A léggömb elrepül: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-18
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A sokunk számára oly kedves költő verseiből, újságcikkeiből, útleírásaiból, novelláiból szerkesztett est, egy igazából felnőni sosem akaró, az életet, a játékot szenvedélyesen szerető fiatalember portréja.

Mici néni két élete

Mici néni két élete: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-24
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Hangay Mici, hajdani operettcsillag, apróhirdetés útján gyermektelen fiatal házaspárt keres, akiknek eltartásért lakást ígér.

Tavaszébredés

Tavaszébredés: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A változás a kulcsszava Frank Wedekind drámájának, akárhányszor elővesszük, dolgozunk vele, minden alkalommal új megfejtést tartogat számunkra. S persze, ilyen a prózai mű alapján a Duncan Sheik énekes-zeneszerző és...

StarDust: A Musical Show

StarDust: A Musical Show: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-18
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.1 km távolságra Budapest központjától
25 világhírű musical, 33 feledhetetlen dal, 70 művész a színpadon és egy 150 perces, nagyszabású, látványos előadás - ez a StarDust: A Musical Show, amelyre Magyarországon eddig még soha nem volt példa! Az egyedülálló...

IX. Református Zenei Fesztivál

IX. Református Zenei Fesztivál: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
A 2004-ben indított zenei fesztivál ugyanazt a szándékot és gondolatot hordozta és hordozza ma is: megőrizni, megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen és az utókor számára.

Pálinka portya Kuruc program a Csokoládé Múzeumban

Pálinka portya Kuruc program a Csokoládé Múzeumban: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-25
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

14.8 km távolságra Budapest központjától
A Rákóczi Fejedelmi Pálinka Udvarház Pálinkakóstoló Portyára hívja Önt a budapesti Csokoládé Múzeumban!

Mondod-e még a szót, szeretlek?

Mondod-e még a szót, szeretlek?: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Kádek Heny és Gáspár András remek játékával valamint a szerző „belebeszéléseivel” egy humoros, ironikus és szomorkás cikkekből szerkesztett, zenés darabot élvezhet a közönség. V. Kulcsár Ildikót elsősorban...

Nyitott színpadi programok

Nyitott színpadi programok: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-18 - 2012-05-18
Kulturális program Felvétel a túrába

1.9 km távolságra Budapest központjától
Első nyitott színpad jellegű eseményünk május 18-án, pénteken lesz este 7 órától.

Musicalmesék

Musicalmesék: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
2009 novemberétől Musicalmesék címmel tart varázskoncertet gyerekeknek Janza Kata, Kékkovács Mara és Polyák Lilla közös albumukon megtalálható gyerekmusical- és filmslágerekből - vendégük Szabó Dávid lesz.

Múzeumok Majálisa 2012

Múzeumok Majálisa 2012: Ünnepi - Majális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-20
Ünnepi - Majális program Felvétel a túrába

1.7 km távolságra Budapest központjától
A tizenhetedik Múzeumok Majálisa egyedi programkínálatával Budapest kiemelt kulturális fesztiválja, mely nem csak a hazai, hanem a külföldről hozzánk látogató nagyközönség számára is a tartalmas kikapcsolódást, a...

Floralia 2012 Római tavaszünnep Aquincumban és XV. Aquincumi Költőverseny

Floralia 2012 Római tavaszünnep Aquincumban és XV. Aquincumi Költőverseny: Hagyományőrző program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-20
Hagyományőrző program Felvétel a túrába

5.7 km távolságra Budapest központjától
Az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum XXIII. alkalommal rendezi meg a római kor egyik legkedveltebb ünnepét, a Floraliát. Fiatal virágkötők az olimpia éve alkalmából sportot idéző kompozícióikkal díszítik fel...

Náthán gyermekei

Náthán gyermekei: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-06-02
Kulturális program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
Réges-régen élt egy férfi Keleten, három fia volt, akiket egyformán szeretett. Amikor közeledett a halála, sokat töprengett azon, hogy őseitől örökölt bűvös erejű gyűrűjét melyikükre hagyja.

Hat hét hat tánc

Hat hét hat tánc: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Hat hét hat tánc a Thália Színházban!

Az ötödik Sally

Az ötödik Sally: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
A Virágot Algernonnak írója ebben a történetben egy többszemélyiségű nő küzdelmén keresztül mutatja be, hogyan juthatunk el önmagunk teljes elfogadásáig.

Fejedelmi Csokoládé kóstoló túra

Fejedelmi Csokoládé kóstoló túra: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-06-30
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

14.8 km távolságra Budapest központjától
A túra az épület főbejáratánál, a csokoládé szökőkútnál kezdődik. Minden vendég felszúr pálcikára egy marcipán, vagy csokoládé golyót, amit aztán a csokoládé szökőkútból bugyogó csokoládéba márt, és elfogyaszt. A...

XV. Aquincumi Költőverseny

XV. Aquincumi Költőverseny: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

5.7 km távolságra Budapest központjától
Az Aquincumi Költőverseny díjkiosztóján a díjazott klasszikus formában írt pályaműveket neves színészek adják elő.

Gryllus Vilmos - Tavaszi daloskönyv

Gryllus Vilmos - Tavaszi daloskönyv: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

7.7 km távolságra Budapest központjától
2012. Május 19.-én Gryllus Vilmos koncert a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban!

Fábián Juli és Zoohacker

Fábián Juli és Zoohacker: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
2012. Május 19.-én Fábián Juli és Zoohacker koncert a Millenárison!

Anti Fitness Club Koncert

Anti Fitness Club Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Május 19.-én Anti Fitness Club koncert a PECSA-ban!

Minket nem lehet elfelejteni

Minket nem lehet elfelejteni: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Minket nem lehet elfelejteni című Bodrogi - Voith show a József Attila Színházban!

Ismét Pitypangtúra-Rejtélyek a Nyulak-szigetén 2012

Ismét Pitypangtúra-Rejtélyek a Nyulak-szigetén 2012: Sport program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Sport program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Hogy miért hívták a Margitszigetet korábban a Nyulak szigetének?

Középkori Gyereknap

Középkori Gyereknap: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-19 - 2012-05-19
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

4.3 km távolságra Budapest központjától
A bátor lovagok és furfangos apródok világába csöppenhetnek azok a gyerekek, akik május 19-én szüleikkel ellátogatnak a budapesti Savoya Parkba.

Orfeusz alászáll

Orfeusz alászáll: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
A porban és unalomban fuldokló amerikai kisváros a közege és helyszíne Tennessee Williams történetének. Az olasz bevándorló borkereskedő és szeszcsempész lánya, a Lady, férjét Jabe-et, a város nagyhatalmú, sötét múltú...

Paraszt Dekameron

Paraszt Dekameron: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
A József Attila Színház és a Gór Nagy Mária Színitanoda közös produkciója a Paraszt Dekameron.

XIV. Plein Art Kortárs Művészetek Fesztiválja

XIV. Plein Art Kortárs Művészetek Fesztiválja: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-21
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Ismét várja látogatóit a Budapest Kultuccájává alakult Ráday utcában tizennegyedik alkalommal megvalósuló Plein – Art Kortárs Művészetek Fesztivál.

Szabadságot Mókusnak

Szabadságot Mókusnak: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Szabadságot Mókusnak című darab a Magyar Színházban!

Római emlékek

Római emlékek: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

5.7 km távolságra Budapest központjától
A Közép-Duna vidéken Vindobonától Aquincumig c. kiadvány könyvbemutatója 2012. április 20-án 11.00 órakor az Aquincumi Múzeumban! Ne hagyja ki!

Kölcsönlakás visszajár

Kölcsönlakás visszajár: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Philip egy kissé naiv, korántsem macsó típusú aki saját lakásában is csak tébláboló könyvkiadó. Akire egyszer, egyetlenegyszer rámosolyog a szerencse.

Jutalomjáték

Jutalomjáték: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Kulturális program Felvétel a túrába

1.6 km távolságra Budapest központjától
A Jutalomjáték az egyik, esztendőnként felújított Broadway vígjáték, a belőle készült film a videotékák bestsellere. Ez annak is köszönhető, hogy parádés főszerepét elsőre, filmen és színpadon Jack Lemon játszotta.

III. Grillázs Majális és Vásár

III. Grillázs Majális és Vásár: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-20 - 2012-05-20
Helyi program Felvétel a túrába

9.4 km távolságra Budapest központjától
Idén harmadszor kerül megrendezésre a Grillázs Majális és Vásár Budapesten.

Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-21 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Hegedűs a háztetőn a Vígszínház nagyszínpadán.

Az ember tragédiája

Az ember tragédiája: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-21 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Az ember tragédiája a Nemzeti Színházban!

Boccaccio: Ördögöt a pokolba

Boccaccio: Ördögöt a pokolba: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-05-21 - 2012-06-25
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Krúdy Gasztro Színház bemutatkozó előadása a nagy sikerre való tekintettel továbbra is látható a Laci! Konyha!-ban.

A pestis

A pestis: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-22 - 2012-05-22
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
A Nobel-díjas Albert Camus a világ szinte minden nyelvén megjelent regényét, A pestist Francis Huster állította színpadra.

Biológiai Sokféleség Világnapja

Biológiai Sokféleség Világnapja: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-22 - 2012-05-22
Helyi program Felvétel a túrába

3 km távolságra Budapest központjától
A változatosság kedvéért – Ünnepeljük együtt a Biológiai Sokféleség Világnapját!

Abigél Musical az Operett Színházban

Abigél Musical az Operett Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-06-09
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A musical új aspektusból közelít a csodálatos szívet melengető, síros-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése...

Csongor és Tünde

Csongor és Tünde: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-06-01
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Csongor és Tünde a Vígszínház Háziszínpadán.

A pillangók szabadok

A pillangók szabadok: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-05-23
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Leonard Gershe édes-bús, szívmarcangoló szerelmi története a Thália Színház Új Stúdiójában.

Az isteni Sarah

Az isteni Sarah: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-08-26
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Az isteni Sarah című előadás a Belvárosi Színházban!

Varidance - Montázs

Varidance - Montázs: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-05-23
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
A Harangozó-díjjal kitüntetett Vári Bertalan a hangulatok, érzelmek megjelenítője, úgy hozza létre színpadi alkotásait, mint a megrázott kaleidoszkóp a különleges szín- és formavilágú képeket. A Montázs –...

St. MARTIN koncert a 38.Tavaszi Müvészeti Fesztiválon

St. MARTIN koncert a 38.Tavaszi Müvészeti Fesztiválon: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-23 - 2012-05-23
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

8 km távolságra Budapest központjától
2012. május 23.-án 19 órakor "Föld szélén, közepén" című St. Martin koncert lesz a Klauzál Gábor Művelődési Központban.

Gyanús mozgások

Gyanús mozgások: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-24 - 2012-05-24
Kulturális program Felvétel a túrába

2.6 km távolságra Budapest központjától
Gyanús mozgások a Magyar Színházban!

A kellékes

A kellékes: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-24 - 2012-05-24
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Eberhard Streul egy színházi kellékes nagy estjéről szóló monológját Parti Nagy Lajos írta át magyar színpadra. Bieder József kellékes előadás után teszi a dolgát: pakol az üres színpadon, s felnézve, váratlanul...

Gardenia

Gardenia: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-24 - 2012-05-24
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A Gardénia részleges családtörténet: négy generációnyi lengyel nő drámája, közülük a legidősebb 1920-ban, lánya 1942-ben, az ő lánya 1962-ben, a legfiatalabb pedig 1982-ben született. Miközben végigélik a huszadik...

És Rómeó és Júlia ... a Centrál Színházban

És Rómeó és Júlia ... a Centrál Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-24 - 2012-05-24
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Ketten vannak a világot jelentő deszkákon. Összesen ketten. Shakespeare világát jelentik.

New York-i komédiák

New York-i komédiák: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-25 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Felnőttünk, megházasodtunk, gyerekeink születtek, eltelt a fél élet. Ez tiszta röhej. Hiába tekergetjük a fejünket, hiába csűrjük-csavarjuk, nincs menekvés.

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-25 - 2012-06-07
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Látványos díszletek és jelmezek között két hungarikumot, a magyar bort és a magyar operettet ünneplő gálaműsor várja a zenés színház kedvelőit.

Markos-Nádas Show

Markos-Nádas Show: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-25 - 2012-05-25
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Kabaréest Markos Györggyel és Nádas Györggyel - a humor nagyágyúi májusban ismét a RaM Colosseum nagyszínpadán!

Koldusopera musical

Koldusopera musical: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-25 - 2012-06-07
Előadás program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A Soho legmélyén - koldusok, kurvák és bűnözők világában - Bicska Maxi, a sármos rablógyilkos titokban feleségül veszi Jonathan Jeremiah Peachum, a koldushálózatot működtető üzletember egyetlen leányát. A viktoriánus...

Az élet mint olyan

Az élet mint olyan: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Békésen alvó házaspár egy széles, nagy, hitvesi duplaágyban. Az éjszaka közepén a férfi hirtelen felriad: roppant nyomást érez a mellén. Ez infarktus - gondolja - és akkor itt a vég. S itt a számvetés ideje. Úgy érzi...

Berzsián és Dideki

Berzsián és Dideki: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-26
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Képzeljetek el egy várost, ahol Ribizli, a repülő kutya világít. Ahol az élet olyan, akár egy cirkuszi kavalkád. A vidám forgatagtól csak Berzsián, a híres jobbladaköltő marad távol, mivel évek óta egyetlen verset sem...

A mi utcánk - Avenue Q

A mi utcánk - Avenue Q: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
A darab főszereplői a Muppet Show sztárjaihoz hasonlatos szeretetreméltó bábfigurák, akik akárcsak mi, úgy bolyonganak a felnőtt élet útvesztőjében - csakhogy az ő kalandjaik sokkal szórakoztatóbbak!

Városligeti Gyermeknap 2012


2012-05-26 - 2012-05-27
Helyi program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár huszonkettedik alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben.

Deva Premal & Miten with Manose estje

Deva Premal & Miten with Manose estje: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-26
Kulturális program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
Deva Premal – akinek kristálytiszta hangja rendkívüli spirituális légkört teremt – harmadik alkalommal érkezik Magyarországra. Elválaszthatatlan társa – Miten – spirituális balladák szerzője és...

7. Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásár

7. Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásár: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-28
Kiállítás program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
A Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásáron megtekintheti, kipróbálhatja és meg is vásárolhatja a kiszemelt játékokat.

1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-07-08
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy című bohózat a Madách Színházban!

Gyermeknap 2012

Gyermeknap 2012: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-26 - 2012-05-26
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

9.3 km távolságra Budapest központjától
Ezen a délutánon a Kultúrkúria igazi főszerepet biztosít a csemetéknek, hogy érezzék, nekik szól minden előadás, muzsika és játék.

Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-27 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

3.3 km távolságra Budapest központjától
Tizenkét esküdtnek döntenie kell egy apagyilkossággal vádolt fiú sorsa fölött.

Gyereknapi kavalkád a Millenárison 2012


2012-05-27 - 2012-05-27
Kulturális program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
A Gyereknapi Kavalkád idén is nagyon sok színes programmal várja a gyerekeket.

Gouba - Gozsdu Bazár Gyereknap 2012

Gouba - Gozsdu Bazár Gyereknap 2012: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-27 - 2012-05-27
Helyi program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
A Gouba – Gozsdu Bazár szervezői és kiállítói május 27-én, vasárnap a gyerekek kedvében szeretnének járni.

XIII. Gyermeknap a Reitteri szabadtéri gyermekparkban

XIII. Gyermeknap a Reitteri szabadtéri gyermekparkban: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-05-27 - 2012-05-27
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

5.5 km távolságra Budapest központjától
Szuper program várja a gyermekeket 2012 május 27-én, vasárnap a reitteri szabadtéri, ugrálóváras gyermekparkban!

Reklámzabálók éjszakája 2012

Reklámzabálók éjszakája 2012: Előadás program  Budapest fővárosban
2012-05-28 - 2012-05-28
Előadás program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
Idén is várja a reklámfalókat az immáron 11. alkalommal jelentkező rendezvény.

VI. Csepeli Gyermekmajális


2012-05-28 - 2012-05-28
Helyi program Felvétel a túrába

8.9 km távolságra Budapest központjától
Idén is várja a gyermekeket a Csepeli Gyermekmajális a csepeli Gyermek Ifjúsági és Sport Centrumban, a Kis-Duna partján.

Budafoki Mesterségek Ünnepe 2012


2012-05-28 - 2012-05-28
Hagyományőrző program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Lampionos, fáklyás csónakos felvonulás a Dunán a Hajómolnárok ünnepére emlékezve, mesterségek utcája, ügyességi játékok, csúzlizda, kézzel hajtható körhinta, papírhajó készítés, festés várja az érdeklődőket a Budafoki...

Vadnyugati Gyermeknap 2012

Vadnyugati Gyermeknap 2012: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-05-28 - 2012-05-28
Helyi program Felvétel a túrába

4.3 km távolságra Budapest központjától
A Savoya Park bevásárlóközpont ingyenes gyereknapi programja érdekes és izgalmas vadnyugati kaladokat tartogat a kicsiknek és a nagyoknak.

Francia rúdugrás

Francia rúdugrás: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-28 - 2012-06-04
Kulturális program Felvétel a túrába

1.2 km távolságra Budapest központjától
Mohácsi István: Francia rúdugrás a Centrál Színházban!

Lili bárónő

Lili bárónő: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-29 - 2012-06-02
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A gróf, aki komornyikot alakít, egyébként sikeres színpadi szerző; a lány, aki szerelmes lesz a komornyikba, színésznői álmokat dédelget.

Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-29 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A darab színhelye az álmok és szerelmek erdeje, s benne a tisztás: a földi emberek és a láthatatlan szellemvilág mágikus találkozóhelye.

Szerelmem, Erdély Wass Albert est

Szerelmem, Erdély Wass Albert est: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-30 - 2012-05-30
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
Az összeállítás középpontjában a második világégés után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait, a megkapaszkodással járó gyötrelmeket...

Malek Andrea - Most Bossanova

Malek Andrea - Most Bossanova: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-30 - 2012-05-30
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2 km távolságra Budapest központjától
Malek Andrea koncert lesz az Orfeum Clubban 2012. Május 30.-án!

Zséda - Kertesi Ingrid koncert

Zséda - Kertesi Ingrid koncert: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-30 - 2012-05-30
Kulturális program Felvétel a túrába

0.8 km távolságra Budapest központjától
Kertesi Ingrid és ZSÉDA, a magyar klasszikus és a könnyűzene legismertebb Dívái, első alkalommal adnak közös koncertet. Az egyedülálló, fergetegesnek ígérkező produkcióban Mozart, Bach, Schubert, Bizet, Mascagni,...

Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-05-31 - 2012-05-31
Kulturális program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
A jávai luxushotelben felhőtlenül nyaral a hetvenéves trónörökös, a gavallér szállítmányozó, a hajdani operaprimadonna, arisztokraták és szélhámosok, amikor felüti fejét a bubópestis.

Dán Vonósnégyes koncertje

Dán Vonósnégyes koncertje: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-05-31 - 2012-05-31
Komolyzenei program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
Hangverseny Dánia Európai Uniós Elnöksége tiszteletére május 31-én 19:30 órai kezdettel.

Gastro Trade Expo 2012

Gastro Trade Expo 2012: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-06-01 - 2012-06-02
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

4.9 km távolságra Budapest központjától
Idén nyáron sem maradhat el a SYMA Rendezvényközpontban a vendéglátóipari szakma nagyrendezvénye, a Kreatív Konyha Fórum folytatásaként bemutatkozó Gastro Trade Expo.

VIII. Budai Gourmet 2012

VIII. Budai Gourmet 2012: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-06-01 - 2012-06-03
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

2 km távolságra Budapest központjától
A Sziget Kulturális Szervezőiroda rendezvénye idén is várja a táplálkozásukra igényes, különleges étkeket kedvelő ínyenceket.

Dining Guide Food Show 2012

Dining Guide Food Show 2012: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-06-01 - 2012-06-03
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
A Dining Guide étteremkalauz és a Sziget Szervezőiroda rendezésében zajló esemény- sorozat legfőbb célja, hogy Budapestet a régió kulináris fővárosává tegye.

83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok

83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-02 - 2012-06-06
Kulturális program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén is megrendezésre kerül az Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú rendezvénye.

Egészségliget 2012

Egészségliget 2012: Egészség és életmód program  Budapest fővárosban
2012-06-02 - 2012-06-03
Egészség és életmód program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Idén 8 alkalommal kerül megrendezésre az egészséges életmódot középpontba helyező rendezvény.

26. Súlycsoportos Kyokushin Karate EB

26. Súlycsoportos Kyokushin Karate EB: Sport program  Budapest fővárosban
2012-06-02 - 2012-06-02
Sport program Felvétel a túrába

5 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 02.-án 26. Súlycsoportos Kyokushin Karate EB a SYMA-ban!

Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-02 - 2012-06-03
Kulturális program Felvétel a túrába

3.5 km távolságra Budapest központjától
Feketeszárú cseresznye a József Attila Színházban!

Garami Funky Staff koncert

Garami Funky Staff koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-02 - 2012-06-02
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.8 km távolságra Budapest központjától
2012-ben az első koncertet június 2-án, szombaton 21 órakor a Garami Funky Staff adja.

Szabó Balázs: Széken és ágon, Énekelt versek Pilinszky Jánostól

Szabó Balázs: Széken és ágon, Énekelt versek Pilinszky Jánostól: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-04 - 2012-06-04
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
2012 Június 4-én Szabó Balázs koncert a Művészetek Palotájában!

Alexandrov Koncert

Alexandrov Koncert: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-05 - 2012-06-05
Kulturális program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 5-én az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara lép fel a budapesti Papp László Sportarénában.

IX. Napfényes fesztivál 2012

IX. Napfényes fesztivál 2012: Egészség és életmód program  Budapest fővárosban
2012-06-05 - 2012-06-05
Egészség és életmód program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
A Városligetben idén 9. alkalommal rendezik meg az egészség, egyensúly, teljesség jegyében zajló Napfényes fesztivált.

V. Judafest Vircsaft

V. Judafest Vircsaft: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-05 - 2012-06-05
Kulturális program Felvétel a túrába

1.8 km távolságra Budapest központjától
Ötödik alkalommal rendezik meg a zsidó kultúra ünnepét a VII. kerületben.

Nemzetiségi Fesztivál 2012

Nemzetiségi Fesztivál 2012: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-06-05 - 2012-06-05
Fesztivál program Felvétel a túrába

5.2 km távolságra Budapest központjától
Színvonalas, ingyenes hagyományőrző fesztivál zenés-táncos folklór programokkal a Babér utcában!

Koldusopera a Thália Színházban

Koldusopera a Thália Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-06 - 2012-06-06
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A keserű történet különleges formában kerül bemutatásra. Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperája a zenés színház egyik remekműve. Egyszerre opera, musical és operett, valamint mindezek paródiája. Az előadás azonban...

A Columbus Club júniusi programjai

A Columbus Club júniusi programjai: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-06 - 2012-06-29
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

0.5 km távolságra Budapest központjától
Júniusban is számos jazz, pop -és rockzenei koncerttel várja a szórakozni vágyókat a Columbus Club.

Michael Angelo Batio koncert

Michael Angelo Batio koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-07 - 2012-06-07
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.2 km távolságra Budapest központjától
Michael Angelo Batio koncert 2012. Június 7-én a PECSA-ban!

Gourmet Fesztivál 2012

Gourmet Fesztivál 2012: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-06-07 - 2012-06-10
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

1.9 km távolságra Budapest központjától
Idén is Magyarország legjobb éttermeivel, valamint borászataival, a legfinomabb pálinkákkal, sajtokkal, szalámikkal, sonkákkal, mézekkel és egyéb javakkal az ország minden részéből várja a fesztivál az érdeklődőket a...

Abigél a Thália Színházban

Abigél a Thália Színházban: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-06-09
Kulturális program Felvétel a túrába

1.5 km távolságra Budapest központjától
A musical új aspektusból közelít a csodálatos szívet melengető, síros-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése...

Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-09-02
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Városmajorban kerül sor az Abigél színpadi változatának szabadtéri bemutatójára.

IV. Geonapok - Ásványbörze és Földtudományos Hétvége

IV. Geonapok - Ásványbörze és Földtudományos Hétvége: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-06-10
Kiállítás program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
Háromnapos, ingyenesen látogatható rendezvény a földtudományok jegyében, ásványkiállítással és börzével, előadásokkal, valamint interaktív gyerekprogramokkal.

V. Cseh Sörfesztivál

V. Cseh Sörfesztivál: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-06-12
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

1 km távolságra Budapest központjától
A Cseh Köztársaság kulturális, gasztronómiai és idegenforgalmi rendezvénye immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre.

FilMharmónikusok 2.0 - Az új dimenzió

FilMharmónikusok 2.0 - Az új dimenzió: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-06-08
Komolyzenei program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 8.-án FilMharmónikusok 2.0 - Az új dimenzió a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon!

Ismerős Arcok Koncert

Ismerős Arcok Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-08 - 2012-06-08
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

9.3 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 8.-án Ismerős Arcok lemezbemutató koncert a Klebelsberg Kultúrkúriában!

Ferencvárosi Fesztivál 2012

Ferencvárosi Fesztivál 2012: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-09 - 2012-06-13
Kulturális program Felvétel a túrába

2.4 km távolságra Budapest központjától
Ferencváros számára a kiemelt rendezvények sorában az egyik legfontosabb esemény a júniusban megrendezésre kerülő Ferencvárosi Fesztivál.

Magna Cum Laude Akusztikus Koncert

Magna Cum Laude Akusztikus Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-09 - 2012-06-09
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.3 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 9.-én Magna Cum Laude Akusztikus Koncert a MOM Kulturális Központban!

Pannon Bországgyűlés Borfesztivál 2012

Pannon Bországgyűlés Borfesztivál 2012: Borászati program  Budapest fővárosban
2012-06-10 - 2012-06-12
Borászati program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
A Városligetben megrendezett Bországgyűlés immár 11 éve örvendezteti meg a borkedvelőket.

Heaven Street Seven - HEY, JUNE

Heaven Street Seven - HEY, JUNE: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-12 - 2012-06-12
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
2012 Június 12-én Heaven Street Seven koncert a Művészetek Palotájában!

Szenteltvíz és kokain

Szenteltvíz és kokain: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-12 - 2012-06-12
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Szenteltvíz és kokain című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2012. Június 12.-én.

Te furcsa katona

Te furcsa katona: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-14 - 2012-06-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 14.-én Te furcsa katona című Moldova György komédia a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Los Vivancos

Los Vivancos: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-15 - 2012-06-15
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. június 15-én 20.30-kor Los Vivancos – 7 testvér világszenzáció a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Adrenaline Mob koncert

Adrenaline Mob koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-15 - 2012-06-15
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 15.-én Adrenaline Mob koncert a PeCsa Music Clubban!

Háy János - Lovasi András: A kéz

Háy János - Lovasi András: A kéz: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-16 - 2012-06-16
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Háy János - Lovasi András: A kéz a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

VilágVeleje Nyár 2012


2012-06-16 - 2012-06-17
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.3 km távolságra Budapest központjától
Idén is zenei programokkal várják az érdeklődőket az Orczy Parkban.

Mága Zoltán és a Budapesti Operettszínház

Mága Zoltán és a Budapesti Operettszínház: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-16 - 2012-06-16
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.9 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 16.-án új 100 állomásos koncertkörútra indul Mága Zoltán és a Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretével a Budapesti Operettszínház legkiválóbb művészei.

Óbudai Nyár 2012

Óbudai Nyár 2012: Rendezvénysorozat program  Budapest fővárosban
2012-06-17 - 2012-08-27
Rendezvénysorozat program Felvétel a túrába

3.8 km távolságra Budapest központjától
Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza az Óbudai Nyár rendezvénysorozata. Idén június 17-étől egészen augusztus 27-éig élvezheted a koncerteket, színházi előadásokat, kiállításokat és a többi kultúrprogramot.

Evanescence koncert

Evanescence koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-18 - 2012-06-18
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 18.-án Evanescence koncert a Petőfi Csarnokban!

A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-19 - 2012-06-19
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Pál utcai fiúk a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Vad Fruttik - HEY, JUNE

Vad Fruttik - HEY, JUNE: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-21 - 2012-06-21
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
2012 Június 21-én Vad Fruttik koncert a Művészetek Palotájában!

Finito

Finito: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-21 - 2012-06-21
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 21.-én Finiot a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Szentivánéji tüzek és szerelmek - 7 boszorka van

Szentivánéji tüzek és szerelmek - 7 boszorka van: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-22 - 2012-06-22
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. június 22-én, pénteken 20.30-kor Szentivánéji tüzek és szerelmek című koncert-show a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Lépésről lépésre

Lépésről lépésre: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-23 - 2012-06-23
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 23.-án Lépésről lépésre című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

VI. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál

VI. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál: Sport program  Budapest fővárosban
2012-06-23 - 2012-06-24
Sport program Felvétel a túrába

3.6 km távolságra Budapest központjától
A Dragon Aktív Kft. a Magyar Sárkányhajó Szövetség szakmai támogatásával és más közreműködők segítségével rendezi meg a III. Magyar Bajnokság - "B" liga, Magyar Kupa, Marathon Kupa futamokat.

Világszép nádszál kisasszony a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Világszép nádszál kisasszony a Városmajori Szabadtéri Színpadon: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-06-24 - 2012-06-24
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 24.-én Világszép nádszál kisasszony a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

KRAMER kontra KRAMER

KRAMER kontra KRAMER: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-26 - 2012-07-03
Kulturális program Felvétel a túrába

1.4 km távolságra Budapest központjától
AVERY CORMAN: Kramer kontra Kramer Világpremier a Belvárosiban!

Sting Koncert 2012

Sting Koncert 2012: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-26 - 2012-06-26
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
Sting visszatérve saját műfajához, a legnagyobb slágereivel turnéra indul, amelyeket Budapesten is előad, június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Meseautó

Meseautó: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-26 - 2012-06-26
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Június 26.-én Meseautó a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Julio Iglesias koncert

Julio Iglesias koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-27 - 2012-06-27
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
Julio Iglesias 2012. június 27-én a BudapestAréna színpadán énekli el legnagyobb slágereit és ad káprázatos koncertet.

Érinthetetlenek

Érinthetetlenek: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-28 - 2012-07-01
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
A maffiafőnök életekről és milliókról dönt, a feleség pogácsát süt, de inkább süttet, míg szeretett lányuk szerelmes lesz a város legdörzsöltebb rendőrnyomozójába. New York, az 1960-as években.

Duran Duran Koncert

Duran Duran Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-06-28 - 2012-06-28
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
A Duran Duran hosszú európai távolléte után visszatér, és 2012. június 28-án a Budapest Sportarénában ad koncertet.

Férfi és Nő

Férfi és Nő: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-06-29 - 2012-08-18
Kulturális program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
Férfi és Nő című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Bál a Savoyban a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Bál a Savoyban a Városmajori Szabadtéri Színpadon: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-05 - 2012-07-05
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Bál a Savoyban a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Zenés Állatkerti Esték 2012

Zenés Állatkerti Esték 2012: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-07-06 - 2012-08-17
Helyi program Felvétel a túrába

3.4 km távolságra Budapest központjától
Az előző évek sikeres állatkerti hangversenysorozatait követően ebben az évben is szabadtéri koncertekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat és Növénykert.

Egy szoknya egy nadrág - Molnár Dixieland Band

Egy szoknya egy nadrág - Molnár Dixieland Band : Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-07 - 2012-07-07
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Egy szoknya egy nadrág - Molnár Dixieland Band 2012. Július 07.-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

A Cigányprímás

A Cigányprímás: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-07 - 2012-07-07
Kulturális program Felvétel a túrába

3.8 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 07.-én A Cigányprímás tekinthető meg a Zichy udvar kertjében!

I love musical

I love musical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-10 - 2012-07-10
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 10.-én I love musical című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-12 - 2012-07-12
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Szomorú vasárnap a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2012. Július 12.-én.

Rhoda Scott és Varnus Xavér koncert

Rhoda Scott és Varnus Xavér koncert: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-12 - 2012-07-12
Komolyzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 12.-én Rhoda Scott és Varnus Xaver koncert a Papp László Arénában!

Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál 2012

Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál 2012: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-07-12 - 2012-08-09
Fesztivál program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 12 - Augusztus 9 között rendezik meg idén a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivált.

MÁV Szimfonikusok Zenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

MÁV Szimfonikusok Zenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-12 - 2012-07-12
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 12.-én MÁV Szimfonikusok Zenekar koncertje a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Báthory Erzsébet - Vámpír asszony

Báthory Erzsébet - Vámpír asszony: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-13 - 2012-07-15
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. július 13-án és 15-én 20.30-kor Vámpírasszony című előadás lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Indul a bakterház

Indul a bakterház: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-14 - 2012-07-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 14.-én Indul a bakterház a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Eastwicki boszorkányok

Eastwicki boszorkányok: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-14 - 2012-07-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Eastwicki boszorkányok a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2012. Július 14.-én.

Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje

Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-14 - 2012-07-14
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.8 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 14.-án Udvaros Dorottya és Dés László közös koncertje a Zichy Udvar kertjében!

Mumus

Mumus: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-07-15 - 2012-07-15
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 15.-én a Mumus című darab a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Szent István Király Szimfónikus Zenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Szent István Király Szimfónikus Zenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-16 - 2012-07-16
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Szent István Király Szimfónikus Zenekar koncertje 2012. Július 16.-án a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

Budapesti Vonósok a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Budapesti Vonósok a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-19 - 2012-07-19
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Budapesti Vonósok koncertezik 2012. Július 19.-én a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

A Rózsák háborúja

A Rózsák háborúja: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-19 - 2012-08-30
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Rózsák háborúja című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Monte Cristo grófja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Monte Cristo grófja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-20 - 2012-07-22
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. 07.20-22.-én Monte Cristo Grófja című musical a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon!

Egy kicsit ide, egy kicsit oda - Bíró Eszter és Falusi Mariann estje

Egy kicsit ide, egy kicsit oda - Bíró Eszter és Falusi Mariann estje: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-21 - 2012-07-21
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Bíró Eszter és Falusi Mariann estje a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Micimackó meséi

Micimackó meséi: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-07-22 - 2012-07-22
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Micimackó meséi a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Budapest Klezmer Band a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Budapest Klezmer Band a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-23 - 2012-07-23
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Budapest Klezmer Band koncert 2012. Július 23.-án a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

Mona Marie mosolya

Mona Marie mosolya: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-24 - 2012-07-24
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 24.-én Mona Marie mosolya a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Zorba

Zorba: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-26 - 2012-07-29
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. július 26-án és 29-én 20.30-kor Zorba című előadás lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Mr. és Mrs.

Mr. és Mrs.: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-26 - 2012-07-26
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Mr. és Mrs. a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Fugato Orchestra a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Fugato Orchestra a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-26 - 2012-07-26
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Fugato Orchestra koncert 2012. Július 26.-án a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

Prímás párbaj - a 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének Koncertje

Prímás párbaj - a 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének Koncertje: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-26 - 2012-07-26
Komolyzenei program Felvétel a túrába

1 km távolságra Budapest központjától
Nyáresti Koncertek a Hilton Dominikánus Udvarában. "Prímás párbaj" a 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének Koncertje.

A Bermuda háromszög botrány

A Bermuda háromszög botrány: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-07-28 - 2012-07-28
Kulturális program Felvétel a túrába

3.8 km távolságra Budapest központjától
2012. Július 28-án A Bermuda háromszög botrány című komédia a Zichy udvar kertjében!

Bryan Adams koncert

Bryan Adams koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-29 - 2012-07-29
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
Bryan Adams több mint három évtizede nyűgözi le világszerte rajongóit toplistás dalaival és energikus fellépéseivel. 2012. július 29-én a BudapestArénában ad koncertet.

Budapest Bár a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Budapest Bár a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-07-30 - 2012-07-30
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Budapest Bár koncert 2012. Július 30.-án a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

G3 - Joe Satriani, Steve Vai, Steve Morse

G3 - Joe Satriani, Steve Vai, Steve Morse: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-01 - 2012-08-01
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
2012. augusztus 1-én a BudapestAréna színpadán játszik a G3 formáció, mely napjaink legjobb gitárosait sorakoztatja fel. Az alapító Joe Satriani mellett Steve Vai és Steve Morse mutatja be virtuóz gitárjátékát.

Operett Csillagok Éjszakája a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Operett Csillagok Éjszakája a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-02 - 2012-08-02
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Operett Csillagok Éjszakája 2012. Augusztus 08.-án a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

15. Sambosi-Törley Jazzfesztivál

15. Sambosi-Törley Jazzfesztivál: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-02 - 2012-08-03
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

6 km távolságra Budapest központjától
2012-ben is megrendezésre kerül a Sambosi-Törley Jazzfesztivál.

The Blues Brothers, avagy a macsó tesók

The Blues Brothers, avagy a macsó tesók: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-03 - 2012-08-05
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. augusztus 3-án és 5-én 20 órakor The Blues Brothers, avagy a macsó tesók koncert lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

20. Sziget Fesztivál 2012

20. Sziget Fesztivál 2012: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-08-06 - 2012-08-12
Fesztivál program Felvétel a túrába

4.8 km távolságra Budapest központjától
A Sziget Fesztivál magyar és nemzetközi sztárokkal és színes programmal vár minden Sziget rajongót 2012 augusztusában is.

Magyar Virtuózok Kamarazenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

Magyar Virtuózok Kamarazenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-06 - 2012-08-06
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
Magyar Virtuózok Kamarazenekar koncertezik 2012. Augusztus 06.-án a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

Neil Simon - Kapj el!

Neil Simon - Kapj el!: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-09 - 2012-08-10
Kulturális program Felvétel a túrába

2.3 km távolságra Budapest központjától
Neil Simon: Kapj el! című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

100 Tagú Cigányzenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon

100 Tagú Cigányzenekar a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-09 - 2012-08-09
Komolyzenei program Felvétel a túrába

3.7 km távolságra Budapest központjától
100 Tagú Cigányzenekar koncertezik 2012. Augusztus 09.-én a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon!

Budapest Klezmer Band Koncert a Hilton Dominikánus Udvarban

Budapest Klezmer Band Koncert a Hilton Dominikánus Udvarban: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-09 - 2012-08-09
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

1 km távolságra Budapest központjától
Budapest Klezmer Band Koncert a Hilton Dominikánus Udvarban 2012. Augusztus 9-én!

Puccini: Turandot

Puccini: Turandot: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-10 - 2012-08-12
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
2012. augusztus 10-én és 12-én 20 órakor Puccini: Turandot lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

VIRSKY - A név, amely átírta a tánctörténelmet

VIRSKY - A név, amely átírta a tánctörténelmet: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-12 - 2012-08-12
Kulturális program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
A Moiseyev Táncegyüttes legnagyobb ellenfele 10 év után ismét Magyarországon!

Nils Holgerson csodálatos utazása a vadludakkal

Nils Holgerson csodálatos utazása a vadludakkal: Gyermek és Családi program  Budapest fővárosban
2012-08-12 - 2012-08-12
Gyermek és Családi program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Nils Holgerson csodálatos utazása a vadludakkal a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Mohácsi István: Francia rúdugrás

Mohácsi István: Francia rúdugrás: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-14 - 2012-08-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Mohácsi István: Francia rúdugrás a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Padödö Koncert a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Padödö Koncert a Városmajori Szabadtéri Színpadon: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-16 - 2012-08-16
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Augusztus 16-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon koncertezik a Padödö.

Mesterségek Ünnepe 2012

Mesterségek Ünnepe 2012: Rendezvénysorozat program  Budapest fővárosban
2012-08-17 - 2012-08-20
Rendezvénysorozat program Felvétel a túrába

0.4 km távolságra Budapest központjától
A Budavári Palota minden évben 4 napon keresztül, biztosan az egész ország figyelmének középpontjában áll. Közel 800 mester és több, mint 80 000 látogató tölti a hagyományok jegyében ezt a pár napot a Mesterségek...

VI. Európai Kerti Vasutak Találkozója

VI. Európai Kerti Vasutak Találkozója: Helyi program  Budapest fővárosban
2012-08-20 - 2012-08-21
Helyi program Felvétel a túrába

6 km távolságra Budapest központjától
Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Magyar Vasúttörténeti Park területén.

19. Országos Diákfilmszemle 2012

19. Országos Diákfilmszemle 2012: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-21 - 2012-08-27
Kulturális program Felvétel a túrába

7.7 km távolságra Budapest központjától
19. alkalommal rendezik meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.

TOTO Koncert

TOTO Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-21 - 2012-08-21
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Augusztus 21.-én TOTO koncert a PECSA-ban!

A mizantróp

A mizantróp: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-23 - 2012-08-24
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A mizantróp című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

II. Budavári Sörfesztivál 2012

II. Budavári Sörfesztivál 2012: Gasztronómiai program  Budapest fővárosban
2012-08-25 - 2012-08-28
Gasztronómiai program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Második alkalommal rendezik meg 2012-ben a Budavári Sörfesztivált.

XIV. Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál

XIV. Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-25 - 2012-08-29
Kulturális program Felvétel a túrába

9.3 km távolságra Budapest központjától
Pesthidegkúti Nyári Művészeti fesztivál, immár a 14. alkalommal!

A templom egere

A templom egere: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-25 - 2012-08-25
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
Szegény, mint a templom egere, mondogatjuk, és fogalmunk sincs, kit értünk alatta. Fodor László, a régi Vígszínház sikeres házi szerzője erre keresi a választ híres, de régóta nem játszott vígjátékában.

VIII. Buda Eliberata 2012

VIII. Buda Eliberata 2012: Hagyományőrző program  Budapest fővárosban
2012-08-26 - 2012-08-28
Hagyományőrző program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg Buda Eliberata címmel kétnapos rendezvényt, mely Buda török uralma alóli felszabadításának állít emléket.

Jethro Tull's Ian Anderson koncert

Jethro Tull's Ian Anderson koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-26 - 2012-08-26
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.1 km távolságra Budapest központjától
2012. Augusztus 26.-án Jethro Tull's Ian Anderson koncert a Budapest Kongresszusi Központban!

XVI. Vegetáriánus Fesztivál 2012

XVI. Vegetáriánus Fesztivál 2012: Fesztivál program  Budapest fővárosban
2012-08-27 - 2012-08-28
Fesztivál program Felvétel a túrába

7.7 km távolságra Budapest központjától
A Vegetáriánus Fesztivált, mely táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, relaxációs- és táncfoglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko és bio szemléletű termékbemutatót...

XV. Zsidó Nyári Fesztivál 2012

XV. Zsidó Nyári Fesztivál 2012: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-27 - 2012-09-05
Kulturális program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
A magyar zsidó kultúrát bemutató illetve számos más népek kulturális hagyományait is befogadó multikulturális programsorozat a Zsidó Nyári Fesztivál 2012-ben is várja vendégeit!

Benkó Dixieland Band koncert a Városmajorban

Benkó Dixieland Band koncert a Városmajorban: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-08-28 - 2012-08-28
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Augusztus 28.-án Benkó Dixieland Band koncert lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Temperamento - Szentpéteri Csilla Band és DuDance

Temperamento - Szentpéteri Csilla Band és DuDance: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-08-29 - 2012-08-29
Kulturális program Felvétel a túrába

2.5 km távolságra Budapest központjától
Szentpéteri Csilla Band & DuDance Latin Táncegyüttes közös produkciója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2012. Augusztus 29.-én!

ARC Plakátkiállítás 2012

ARC Plakátkiállítás 2012: Kiállítás program  Budapest fővárosban
2012-09-01 - 2012-09-22
Kiállítás program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Az évente kiírt pályázaton az alkotók képi formában, közéleti, társadalmi kérdésekben nyilváníthatják ki véleményüket.

Rákász Gergely and PR-Evolution D.C.: Clair de Lune

Rákász Gergely and PR-Evolution D.C.: Clair de Lune: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-09-04 - 2012-09-04
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
2012. Szeptember 4.-én Rákász Gergely nad PR-Evolution D.C.: Clair de Lune a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

VAMP, a vámpírmusical

VAMP, a vámpírmusical: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-09-07 - 2012-09-08
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
VAMP, a vámpírmusical a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál - 2012

Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál - 2012: Borászati program  Budapest fővárosban
2012-09-12 - 2012-09-16
Borászati program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
2012-ben is várja vendégeit a 21. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál! Lezárult egy 20 éves történetet. Itt az idő, hogy elkezdődjön egy új időszámítás, egy új korszak…

Il Divo Koncert

Il Divo Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-09-20 - 2012-09-20
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
Az Il DIVO budapesti koncertje 2012. szeptember 20-án kerül megrendezésre a Papp László Budapest Sportarénában.

Mary Poppins

Mary Poppins: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-09-21 - 2012-10-14
Kulturális program Felvétel a túrába

2.2 km távolságra Budapest központjától
A Madách Színház bemutatja Disney és Cameron Mackintosh: MARY POPPINS című musicaljét P. L. Travers történetei és Walt Disney filmje alapján.

Cavalero Lovas Show

Cavalero Lovas Show: Lovas program  Budapest fővárosban
2012-09-29 - 2012-09-30
Lovas program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
A turné bővülése miatt a szervezők az eredetileg 2012. április 21. és 22. időpontokra, a Papp László Sportarénába meghirdetett fellépésüket szeptember 29-re és 30-ra módosították.

OMEGA - 50 ÉVES jubileumi nagykoncert

OMEGA - 50 ÉVES jubileumi nagykoncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-10-06 - 2012-10-06
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2012. Október 6-án OMEGA - 50 ÉVES jubileumi nagykoncert a budapesti Papp László Sportarénában!

Richard Clayderman Koncert

Richard Clayderman Koncert: Komolyzenei program  Budapest fővárosban
2012-10-14 - 2012-10-14
Komolyzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
A világhírű zongoristát nem kell senkinek bemutatnunk, hiszen évtizedek óta töretlen sikere hazánkban is ismert. Rengeteg hazai rajongója van, akik közül minden bizonnyal a legtöbben nem hallhatták őt négy évvel...

Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton- 2012

Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton- 2012: Sport program  Budapest fővárosban
2012-10-15 - 2012-10-20
Sport program Felvétel a túrába

0.3 km távolságra Budapest központjától
Az elmúlt két évtized alatt a Szupermaraton fogalommá, márkanévvé, a szabadidő sport versenyek meghatározó eseményévé vált, és kiváló példája az emberek országhatárok nélküli, békés építő együttműködésének

Dead Can Dance Koncert

Dead Can Dance Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-10-17 - 2012-10-17
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
16 év után újra Budapesten a DEAD CAN DANCE. 2012. október 17-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet Lisa Gerrard és Brendan Perry együttese.

Earth Wind & Fire Koncert

Earth Wind & Fire Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-11-06 - 2012-11-06
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

4.9 km távolságra Budapest központjától
2012. November 06.-án Earth Wind & Fire koncert a Syma Csarnokban!

Szentpétervári Balett - Csipkerózsika

Szentpétervári Balett - Csipkerózsika: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-11-10 - 2012-11-10
Kulturális program Felvétel a túrába

2 km távolságra Budapest központjától
2012. November 10-én a Budapesti Kongresszusi Központban Csipkerózsika a Szentpétervári Balett előadásában!

Szentpétervári Balett - Diótörő

Szentpétervári Balett - Diótörő: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-11-11 - 2012-11-11
Kulturális program Felvétel a túrába

2 km távolságra Budapest központjától
2012. November 11-én a Szentpétervári Balett előadásában a Diótörő című előadás tekinthető meg a Budapesti Kongresszusi Központban!

Szentpétervári Balett - Hattyúk Tava

Szentpétervári Balett - Hattyúk Tava: Kulturális program  Budapest fővárosban
2012-11-11 - 2012-11-11
Kulturális program Felvétel a túrába

2 km távolságra Budapest központjától
2012. November 11-én a Szentpétervári Balett előadásában a Hattyúk Tava tekinthető meg a Budapesti Kongresszusi Központban!

Lionel Richie Koncert

Lionel Richie Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-11-21 - 2012-11-21
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2012. November 21.-én Lionel Richie koncert a Papp László Sportarénában!

Cserháti Zsuzsa emlékkoncert

Cserháti Zsuzsa emlékkoncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-12-27 - 2012-12-27
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
2012. December 27.-én Cserháti Zsuzsa emlékkoncert a Papp László Sportarénában!

Edda Koncert

Edda Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-12-28 - 2012-12-28
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2012. December 28.-án Edda Koncert a Papp László Sportarénában!

CHARLIE 65. - Csak a zene van

CHARLIE 65. - Csak a zene van: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-12-30 - 2012-12-30
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.3 km távolságra Budapest központjától
Ünnepi Charlie koncert a Papp László Sportarénában 2012. December 30.-án!

Demjén Koncert

Demjén Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2012-12-30 - 2012-12-30
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2012. December 30-án ismét Demjén Ferenc koncert a Papp László Arénában!

LGT Koncert

LGT Koncert: Könnyűzenei program  Budapest fővárosban
2013-02-15 - 2013-02-15
Könnyűzenei program Felvétel a túrába

5.4 km távolságra Budapest központjától
2013. Február 15-én LGT koncert a Papp László Sportarénában!

Budapest főváros (Budapest tájegység tájegységben) hírek fontossági sorrendben

Békéscsaba a márciusi budapesti Utazás 2012 kiállításon

Békéscsaba a márciusi budapesti Utazás 2012 kiállításon: Hírek program  Budapest fővárosban
2009-01-01 - 2020-12-31

6.9 km távolságra Budapest központjától
Békéscsaba, a gasztronómiai és kulturális értékeiről ismert, és napjainkra egyre közkedveltebb turisztikai célpont, rendhagyó és egyedülálló eszközökkel népszerűsíti jelenlétét a márciusi budapesti Utazás 2012...

Superbrands az Aquaworld

 Superbrands az Aquaworld: Hírek program  Budapest fővárosban
2009-01-01 - 2020-12-31

10.6 km távolságra Budapest központjától
A Superbrands a világ legjelentősebb márkaértékelési rendszere, mely 87 országban azonos ismérvek alapján díjazza a vezető márkákat. A márkaerő, ismertség, megbecsültség és tradíció tekintetében élen járó márkáknak...

Átadták a Budafoki Borvárost

Átadták a Budafoki Borvárost: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-04-21 - 2012-05-19

0.3 km távolságra Budapest központjától
A híres hazai borvidékeket, a borospincék sajátosságait mutatja be a Budafoki Borváros, amelynek avatóünnepségét csütörtökön tartották.

Kelemen Károly: Átfestett ikonok

Kelemen Károly: Átfestett ikonok: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-03 - 2012-07-01

1.6 km távolságra Budapest központjától
Átfestett ikonok címmel holnap nyílik Kelemen Károly kiállítása az Ernst Múzeumban, melyen a művész mintegy 100 műve látható, Gulyás Gábor kurátori koncepciója mentén mutatva be a Munkácsy-díjas képzőművész...

Minden korábbinál több program várható 2012-ben az Urbitális Majálison

Minden korábbinál több program várható 2012-ben az Urbitális Majálison: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-05-31

0.3 km távolságra Budapest központjától
Május 1 - 31. között az Urbanissimus Egyesület koordinálásában kerül megrendezésre az immáron hagyományosnak számító Urbitális Majális, melynek idei központi gondolata Budapest, mint a kreativitás és design városának...

Új Budapestinfo Pont a Bazilikánál

Új Budapestinfo Pont a Bazilikánál: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-05-21

0.8 km távolságra Budapest központjától
Újabb Budapestinfo Pont várja a fővárosba látogató turistákat.

Megszorítás és innováció a Szigeten

Megszorítás és innováció a Szigeten : Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-04 - 2012-08-12

4.8 km távolságra Budapest központjától
Bár a Sziget Fesztivál 20. születésnapjára igazi sikertörténetet írt – amit többek közt az idén januárban elnyert, Európa Legjobb Nagyfesztiválja díj is bizonyít – az évek során a szervezők számos pofont...

Különleges nosztalgiajárat indul Budapesten

Különleges nosztalgiajárat indul Budapesten: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-06 - 2012-05-20

0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén tavasztól őszig kabrióbusszal utazhat, aki Zugligetbe vagy Hűvösvölgybe tart.

Részben megnyitott a Tüskecsarnok

Részben megnyitott a Tüskecsarnok: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-07 - 2012-05-21

0.3 km távolságra Budapest központjától
Tizenhat évi kényszerszünet után szombaton - még ha csak részben is, de - birtokba vehették a lágymányosi Tüskecsarnokot a sportoló gyerekek és felnőttek.

Megkezdődött a Vidámpark nyári szezonja

Megkezdődött a Vidámpark nyári szezonja: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-08 - 2012-05-22

0.3 km távolságra Budapest központjától
Májustól már minden nap nyitva tart a színes programokat kínáló Vidámpark a fővárosban.

Megnyílt a 101 éves Víztorony

Megnyílt a 101 éves Víztorony: Hírek program  Budapest fővárosban
2012-05-10 - 2012-10-01

2.4 km távolságra Budapest központjától
Megnyílt Budapest régi-új attrakciója, a Margitszigeti Víztorony.

Budapest főváros (Budapest tájegység tájegységben) magazinja

Júniusban minden megtörténhet

Júniusban minden megtörténhet: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Örvendezésre csábít bennünket a június! Remélhetőleg sokakat megigéz e csodálatos nyári hónap virág illata. Pünkösd hava az egyház számára az öröm ünnepét jelenti, így számos vigadozó népszokás fűződik hozzá. A...

Tiszta erőből Nyár!

Tiszta erőből Nyár!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Beköszöntött a július, a nyár második hónapja. Egyre melegebbek a napok, s reméljük, elfeledhetjük végre az esős hétvégéket is. Sokan már csomagolnak a nyaralásra, mások még csak reménykedve tervezgetnek, de az...

Finálé augusztusban

Finálé augusztusban: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Elérkezett az idei nyár harmadik, egyben utolsó hónapja. Bár az időjárás július végére igencsak ősziesre fordult, bízunk benne, hogy igazi, csattanós augusztusi fináléval búcsúzhatunk majd a vakációtól.

Kóstoljunk az őszbe!

Kóstoljunk az őszbe! : Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A nyári fináléra visszatért a napsütés, mely nemcsak a strandolóknak, fesztiválozóknak vagy a nyaralóknak kedvezett, de a terményeknek is. Kékült a szilva, gömbölyödtek a kerti tökök, édesedett a szőlő, hogy az ősz...

Búcsú a téltől

Búcsú a téltől: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
"Ember, ne félj: nő már a nap! A jégfogú szél nem harap. A koldus is dúdolva jár, ragyog rongyán a napsugár. A gond sem él mindig, ne hidd, ragadd meg és a hóra vidd..." (Áprily Lajos: Nő már a nap)

Tavaszi programkosár

Tavaszi programkosár : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
"Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled - a földből a virágokat előhúzzák a tündérek." (Végh György: Virághozó április) Április (ősi magyar nevén Szelek hava), a latin aperire szóból származik, melynek...

Programeső májusban

Programeső májusban: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A népi mondás szerint a májusi eső aranyat ér. Idén ebben a hónapban is záporozni fognak a jobbnál jobb programok, melyekből most egy kis ízelítővel szolgálunk.

20 év, 20 érv, sikertörténet - Budavári Borfesztivál

20 év, 20 érv, sikertörténet - Budavári Borfesztivál: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Mintha csak pár éve lett volna, hogy először tárult ki a Borfesztivál kapuja a Vörösmarty téren az akkor még csak néhány száz bizonytalan, kíváncsiskodó fővárosi ember előtt. Megtippelni sem lehet, hogy 20 év alatt...

Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár

Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
Fényjáték, bejgli, belga csoki, ingyenes WIFI és flashmob. Karácsonyi Vásár újdonságokkal, a hagyományőrzés jegyében. 66 faház, közel 130 árus kézműves portékái, zenés-táncos színpadi programok, fűszeres téli italok,...

Minden, ami víz! - Aqua Expo 2012

Minden, ami víz! - Aqua Expo 2012: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4.9 km távolságra Budapest központjától
Első ízben kerül megrendezésre ilyen kiállítás Magyarországon.

Kihirdették Magyarország Ízkosarát

Kihirdették Magyarország Ízkosarát: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
Selyemfűméz, som lekvár, aszalt szilva szörp fahéjjal, ladányi büdöske sajt, hagyományos sertés vékony kolbász: ezeket az ízeket választotta az a 3000 szavazó, akik a 2. Kézműves Magyar Ízek Vásár kóstolóturné...

Epona Spanyol Lovasiskola a Budai Várban

Epona Spanyol Lovasiskola a Budai Várban: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Az Epona Spanyol Lovasiskola világszínvonalú bemutatói május ötödikétől heti rendszerességgel ismét megtekinthetők a Budai Vár Oroszlános udvarában.

Pannon Bormustra - Lezárult a nevezés, jöhet a verseny

Pannon Bormustra - Lezárult a nevezés, jöhet a verseny: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
Lezárult a nevezés hazai borszakma legnagyobb presztízsű versenyére, a Pannon Bormustrára. A borok most arra várnak, hogy a hazai szakemberekből és a neves nemzetközi ítészekből álló zsűri kiválassza közülük a...

Múzeumok Éjszakája 2011

Múzeumok Éjszakája 2011: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4449.9 km távolságra Budapest központjától
Az ország 277 múzeumában és kiállítóhelyén összesen kétezer program várja a látogatókat az idei, kilencedik múzeumok éjszakáján, amelyet rendhagyó módon két napon, vidéken június 18-án, Budapesten június 24-én...

Szombaton VinAgora Borgála a Boscolóban!

Szombaton VinAgora Borgála a Boscolóban!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.3 km távolságra Budapest központjától
VinAgora Borgála 2011 Budapesten. Az évről-évre egyre népszerűbb, egész napon át tartó exkluzív gála lehetőséget teremt a nagyközönségnek is, hogy megkóstolja a VinAgora Borversenyre nevezett több, mint 500 féle bort.

Budapesti Nyári Fesztivál 2011 - Közel száz program Budapesten!

Budapesti Nyári Fesztivál 2011 - Közel száz program Budapesten!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Budapesti Nyári Fesztivál egyedi, csak a helyszínein látható előadásokat, bemutatókat, hazai és külföldi sztárok koncertjeit kínálja a fesztivál ideje alatt, számos ingyenesen látogatható programkínálata mellett.

Nyereményjáték a Freddie Mercury 2011 emlékkoncertre

Nyereményjáték a Freddie Mercury  2011 emlékkoncertre: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.5 km távolságra Budapest központjától
2011. július 29. pénteken 20:30-kor Egy bohém rapszódiája – 2011-ben harmadszor a Margitszigeten! Nyerjen jegyet erre a szuper koncertre és legyen Ön is részese a Queen Varázslatnak!

I love Robin Hood - a musical újra a Margitszigeten

I love Robin Hood - a musical újra a Margitszigeten: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.5 km távolságra Budapest központjától
Robin Hood, a tolvajok fejedelmének legendás története augusztus 5-én és 12-én újra látható a Margitsziget romantikus környezetében.

I love Margitsziget - I love Budapesti Nyári Fesztivál

I love Margitsziget - I love Budapesti Nyári  Fesztivál: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Budapesti Nyári Fesztivál 2011 az idei nyár Zöld Fesztiválja! Színes Zöld Világ, ahol a kultúra, a sport és a szórakozás együttese várja a családokat, kiemelt figyelmet fordítva a környezet, a természet és...

Nyereményjáték a 20. Budapesti Nemzetközi Borfesztiválon

Nyereményjáték a 20. Budapesti Nemzetközi Borfesztiválon: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
JÁTSZON VELÜNK ONLINE augusztus 29-től szeptember 6-ig- és nyerjen 5 db páros jegyet a 20. Budapesti Nemzetközi Borfesztiválra!

KIRÁLYI VÁSÁR – őszköszöntő forgatag a Király utcában

KIRÁLYI VÁSÁR – őszköszöntő forgatag a Király utcában: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


1.7 km távolságra Budapest központjától
Szeptember 10-11-én a Királyutca Designutca Klaszter szervezésében először kerül megrendezésre Budapesten a Királyi Vásár, mely az antik-és bolhapiac, a shopping night, illetve mesterségek vására mellett vonzó...

BUDAFOK BORVÁROS - Testet ölt az álom, alapkőletétel a Budafoki Borvárosban

BUDAFOK BORVÁROS - Testet ölt az álom, alapkőletétel a Budafoki Borvárosban: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


2.9 km távolságra Budapest központjától
A budafoki föld alatti város csodálatos világában tíz híres – a Badacsonyi, Balatonboglári, Egri, Etyek-Budai, Mecsek-aljai, Somlói, Soproni, Szekszárdi, Tokaj-Hegyaljai és Villányi – borvidék jellemző...

Édes Napok 2011 - bonbonkészítés, csokoládé-bor kurzus, Csokoládé Múzeum, szakmai workshopok, koncertek és bulik

Édes Napok 2011 - bonbonkészítés, csokoládé-bor kurzus, Csokoládé Múzeum, szakmai workshopok, koncertek és bulik: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
A 2011. szeptember 16-18 között, a Budai Várban megrendezésre kerülő eseményen a magyar kézműves csokoládémanufaktúráktól a legismertebb nemzetközi édességmárkákon át a legjobb magyar cukrászatokig a szakma teljes...

A hely, ahol a nyár soha nem ér véget! - Ramada Resort – Aquaworld

A hely, ahol a nyár soha nem ér véget! - Ramada Resort – Aquaworld: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


10.1 km távolságra Budapest központjától
Őszi családi üdülések Közép-Európa legnagyobb fedett vízi élményparkjában. Magyarország legnagyobb szálloda és fedett vízi élményparkjában, a Ramada Resort – Aquaworld Budapestben elkezdődött az indián nyár!...

Főszezon kiállítás 2011 nyereményjáték

Főszezon kiállítás 2011 nyereményjáték : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
Szezon után Főszezon? Miért is ne! Csábító kedvezmények, vidám programok - Játék és értékes nyeremények

Vendégbarát Turizmus Világnapja meglepetésekkel

Vendégbarát Turizmus Világnapja meglepetésekkel: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Szeptember 27-e a Turizmus Világnapja. A hazai turisztikai szakma idén széles körű összefogás keretében, számos akcióval igyekszik felhívni a figyelmet a vendégszeretet fontosságára. A vendégszeretet nem kerül...

Egyéjszakás kaland a tudománnyal – rekordszámú résztvevő!

Egyéjszakás kaland a tudománnyal – rekordszámú résztvevő!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Felülmúlta az előzetes várakozásokat a Kutatók Éjszakája hétvégi rendezvényeinek látogatottsága. A programsorozat szervezői szerint csak a budapesti programokon több, mint tízezer látogató fordult meg. Péntek este...

Elkelt a Ferjáncz-relikvia – véget ért az I. Oldtimer és Youngtimer Fesztivál

Elkelt a Ferjáncz-relikvia – véget ért az I. Oldtimer és Youngtimer Fesztivál: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


5.4 km távolságra Budapest központjától
Vasárnapra, a Fesztivál utolsó napjára is gondoskodtak a szervezők programokról. Délelőtt a Rolls–Royce-klub néhány tagja mutatta be autóját, mielőtt budapesti felvonulásra indultak. A délután a Volkswagen...

Aquaworld Budapest - A hely, ahol a nyár sosem ér véget!

Aquaworld Budapest - A hely, ahol a nyár sosem ér véget!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


10 km távolságra Budapest központjától
Nem kell ahhoz a trópusokra utaznunk, hogy egy felejthetetlen nyaralásban legyen részünk akáre télen is. Mindezt átélhetjük Budapesten is a Megyeri híd lábánál, az M0-ás autópálya mellett.

Kepes Róbert emlékkoncert az A38 hajón

Kepes Róbert emlékkoncert az A38 hajón: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.3 km távolságra Budapest központjától
Szeptember 28-án emlékkoncert lesz az A38 hajón az augusztus 4-én váratlanul elhunyt Kepes Róbert basszusgitáros tiszteletére.

Manó? Program? Nem lehetetlen küldetés!

Manó? Program? Nem lehetetlen küldetés!: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Családbarát programokat találni egyszerűnek tűnhet, de valójában szorgos kutatómunka kell a sikerhez. A legfontosabb pont a mindenki számára megfelelő program megtalálása, amiből ugyan sok van, de a legjobb az, ha...

Medical Wellness Sziget és konferencia a Hoventán

Medical Wellness Sziget és konferencia a Hoventán: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


6.9 km távolságra Budapest központjától
Október 11-14. között rendezik meg másodszorra az elsősorban a szállodaiparban dolgozó szakemberek érdeklődésére számot tartó Hoventát.

Munkácsy Krisztus-trilógiája után Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában

Munkácsy Krisztus-trilógiája után Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
Több mint kétszázezren látták Munkácsy Krisztus-trilógiáját a Magyar Nemzeti Galériában.

Őszbúcsúztató MNG Extra

Őszbúcsúztató MNG Extra: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
2011. november 4-én, pénteken este ismét 10 óráig várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria.

A Diótörő, ahogy még senki sem látta…

A Diótörő, ahogy még senki sem látta…: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A világhírű Szentpétervári Állami Balett magyarországi turnéja!

Új győztesek a THEODORA MAGYAR KUPÁBAN Értékelések a főszereplőktől!

Új győztesek a THEODORA MAGYAR KUPÁBAN Értékelések a főszereplőktől!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


4.5 km távolságra Budapest központjától
A 3. Theodora Magyar Kupa mind a női, mind a férfi csapatok számára rendkívüli izgalmakat tartogatott.

A Budapesti Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet bemutatja: Sangre Nueva & Jóvenes Flamencos

A Budapesti Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet bemutatja: Sangre Nueva & Jóvenes Flamencos: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.4 km távolságra Budapest központjától
A flamenco legjava gitárra, énekre és táncra komponálva. Egyetlen alkalommal most december 13-án Budapesten is látható az a táncegyüttes, amely produkciójával az UNESCO világörökség részévé emelte a flamenco táncot....

Megnyitotta kapuit a Szamos új büszkesége

Megnyitotta kapuit a Szamos új büszkesége: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.6 km távolságra Budapest központjától
November 29-én nyitotta meg kapuit a Vörösmarty téri Szamos Gourmet Ház, amely egyszerre cukrászda, kávézó és csokoládé manufaktúra. Új üzletében a Szamos bepillantást enged vendégei számára a kézműves bonbonkészítés...

A legszebb ajándék egy felejthetetlen élmény!

A legszebb ajándék egy felejthetetlen élmény!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
Előszilveszterezzen a 100 Tagú Cigányzenekarral december 30-án a Budapest Kongresszusi Központban!

Karácsonyi Kreatimm vásár - Design elvitelre!

Karácsonyi Kreatimm vásár - Design elvitelre!: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


2.4 km távolságra Budapest központjától
2011. december 10-11-én, szombaton és vasárnap 10-től 20 óráig jubileumi karácsonyi vásár lesz az Iparművészeti Múzeumban.

Torkos Csütörtök 2012. február 23-án

Torkos Csütörtök 2012. február 23-án: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A korábbi évek hagyományait követve, a Magyar Turizmus Zrt. 2012-ben is meghirdeti a Torkos Csütörtök akciót, amely idén február 23-ára esik.

Krimi és konyhaművészet - Gyilkosság a vacsorán interaktív vacsoraszínház

Krimi és konyhaművészet - Gyilkosság a vacsorán interaktív vacsoraszínház : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Magyarországon és Közép-Európában egyedülálló műfaj, az interaktív vacsoraszínház 2012-ben tovább folytatódik. A Gyilkosság a vacsorán sorozatban ráadásul 2 új darab is terítékre került immár magyar szerzők...

Aquaworld Kajak Ergométeres és Sárkányhajó Kupa a hétvégén

Aquaworld Kajak Ergométeres és Sárkányhajó Kupa a hétvégén: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


10.6 km távolságra Budapest központjától
Február 4-én tartja a 2012-es szezon első hivatalos versenyét a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). Az AQUAWORLD kajak ergométeres kupán 5 számban mérhetik össze felkészültségüket a női és férfi felnőtt és ifjúsági...

Csütörtöktől FeHoVa

Csütörtöktől FeHoVa: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


6.9 km távolságra Budapest központjától
Csütörtökön nyitja meg kapuit a 19. FeHoVa. Az idén több mint 12 ezer négyzetméteren, 200 kiállító részvételével a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban zajló kiállítást Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az...

Brazil Karnevál lesz a PECSÁ-ban

Brazil Karnevál lesz a PECSÁ-ban: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4.2 km távolságra Budapest központjától
2012. március 10.-én garantált a jó hangulat kortól-nemtől függetlenül mindazoknak, akik eljönnek a Brazil Karneválra, amely aktuális helyszíne a megújult PeCSa Music Hall. A komplexum tökéletes otthona ennek a...

Színházak éjszakája első alkalommal Budapesten

Színházak éjszakája első alkalommal Budapesten: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Első alkalommal rendezik meg Budapesten a színházak éjszakáját: március 31-én tizenhárom fővárosi teátrumban várják a közönséget különleges programokkal.

Magyar kaviár a 3. Kézműves Magyar Ízek Vásár nyitórendezvényén

Magyar kaviár a 3. Kézműves Magyar Ízek Vásár nyitórendezvényén: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
Nagyközönség előtt először március 9-én, a 3. Kézműves Magyar Ízek Vásárán mutatkozik be a magyar kaviár, amit a rendezvény mindhárom napja alatt meg lehet majd vásárolni.

Töretlen a magyar ízek sikere

Töretlen a magyar ízek sikere: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Sikeres volt a 3. Kézműves Magyar Ízek Vására a Millenárison, amely teljesítette a rendezvénytől már-már megszokott számokat. A 17 ezer látogató a harmadik vásáron is több tízmillió forinttal segítette a magyar...

Víz Világnapja 2012

 Víz Világnapja 2012: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Már két évtizede, hogy az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciájának felhívására március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánították. Azóta ezen a napon minden évben kiállításokkal, rendezvényekkel emlékeztetik az...

Kézműves Magyar Ízek a Tavaszi Fesztiválon

Kézműves Magyar Ízek a Tavaszi Fesztiválon: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
Áprilisig íncsiklandó hazai ízek árasztják el a Vörösmarty teret.

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál – számokban

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál – számokban: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Március 26-án este a Charles Dutoit vezényelte Royal Philharmonic Orchestra koncertjével zárult a 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál.

Centrál Színház: visszatér a Jó zsaru – rossz zsaru

Centrál Színház: visszatér a Jó zsaru – rossz zsaru: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
Stohl András és Szabó Győző párosa ismét látható a Jó zsaru – rossz zsaru című előadásban, amely csaknem egy éve volt utoljára műsoron a Centrál Színházban. Keith Huff amerikai drámaíró kétszereplős darabja...

Visszatértek a fények, elkezdődik a fenntartható jövő!

Visszatértek a fények, elkezdődik a fenntartható jövő!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.1 km távolságra Budapest központjától
Március 31-én este fél kilenckor ismét kialudtak a világ nagyvárosainak díszfényei. Világszerte 6494 város csatlakozott a hatodik alkalommal megrendezett WWF Föld Órája akcióhoz. A 2007-ben Sydney-ből indult...

Újra Magyarországon a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház

Újra Magyarországon a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Tavaly Magyarország nagyvárosain végigsöpört a „Grúz Vihar”. A Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház 22 alkalommal lépett színpadra: mindenhol teltház és óriási ováció fogadta a világhírű együttest. 2012...

Sikerrel zárt a Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren

 Sikerrel zárt a Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
Nagy sikerrel zárt Húsvéthétfőn a Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérő programja, a Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren. Március 19-től április 9-ig naponta átlagosan 5000 ember fordult meg a standok környékén, ami az...

Indul a vásári szezon a Király utcában!

Indul a vásári szezon a Király utcában!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Április 14-15-én folytatódik a Királyi Vásár rendezvénysorozat, amely múlt szeptemberben ezreket vonzott a Király utcába egyetlen hétvége alatt.

Az űrből nézve is csak egy Földünk van?

Az űrből nézve is csak egy Földünk van?: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Radikális lépésekre van szükség világszerte – figyelmeztet a WWF által kétévente kiadott tanulmány, amelyet idén egy űrállomásról mutattak be! A növekvő fogyasztás, az erőforrások egyre intenzívebb használata...

Múzeumok majálisa a múzeumok seregszemléje

Múzeumok majálisa a múzeumok seregszemléje: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


1.7 km távolságra Budapest központjától
A Magyar Nemzeti Múzeum 2011-ben is megrendezi a múzeumok hagyományos seregszemléjét a Múzeumok Majálisát. A sorrendben tizenhatodik Majális egyedi programkínálatával Budapest kiemelt kulturális fesztiválja, mely nem...

Kortárs szobrok a Városligeti Csónakázótavon

Kortárs szobrok a Városligeti Csónakázótavon: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


3.6 km távolságra Budapest központjától
Három évig tartó tervezés és előkészítés után május 24-én megnyílt a Városligeti Csónakázótó vizére épített 14 európai uniós ország 25 alkotójának műveiből álló Art on Lake - Művészet a tavon című kiállítás.

Világbajnokságra készül a magyar sárkányhajó válogatott

Világbajnokságra készül a magyar sárkányhajó válogatott: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
2011. augusztus 2. és 8. között az Amerikai Egyesült Államokbeli Tampa-Bay ad otthont a 10. Sárkányhajó Világbajnokságnak. Kűzdelmes felkészülés után a tavalyi Sárkányhajó EB-n aranyérmet nyert Premier Open és a két...

A fénypolarizációtól a boszorkánykenőcsig - Kutatók Éjszakája 2011

A fénypolarizációtól a boszorkánykenőcsig - Kutatók Éjszakája 2011: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.8 km távolságra Budapest központjától
Szeptember 23-án máskor nem látogatható különleges helyszínekkel, érdekes kísérletekkel, hihetetlen programokkal vár a legnagyobb tudományos ismeretterjesztő fesztivál! Fedezd fel Te is, mit tartogat számodra ez az...

Nagy Sportágválasztó az ősszel

Nagy Sportágválasztó az ősszel: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


10 km távolságra Budapest központjától
Az iskolákban tombol a nyári szünet, zajlanak a sportegyesületek nyári edzőtáborai. Mindeközben javában folynak a IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó előkészületi munkái, a fővárosi rendezvény mellett pedig ősszel is...

Királyi Vásár: hangulatból ötös!

Királyi Vásár: hangulatból ötös!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


1.7 km távolságra Budapest központjától
Fantasztikus hangulatban zajlott le hétvégén a Király utcai civilek első nagyszabású rendezvénye, a Királyi Vásár.

Kulturális Örökség Napjai 2011-ben

Kulturális Örökség Napjai 2011-ben: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
1984-ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja címmel egyedülálló kezdeményezés indult útjára, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek...

30 000 fölötti látogatószámmal zárult az Édes Napok Fesztivál!

 30 000 fölötti látogatószámmal zárult az Édes Napok Fesztivál! : Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Az elmúlt években gasztro fesztiválok nagy választékából szemezgethettek az érdeklődők, de egy dolog valahogy mindig hiányzott: kimaradt az édesség! Ezt a hiányt pótolandó került megrendezésre szeptember 16-18. között...

A Percossa díjat kapott!

A Percossa díjat kapott!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
A Percossa, holland ritmusszínházi társulat közelmúltban megkapta „A Benelux államok legjobb ütős csapata” díjat, melyre a holland szakmai magazin, a Slagwerkkrant olvasói jelölték.

Meseautók a valóságban

Meseautók a valóságban : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


5.4 km távolságra Budapest központjától
Az I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer Fesztivál 2011. szeptember 23–25-én kerül megrendezésre a Papp László Budapest Sportarénában.

Idén már hatodik alkalommal Múzeumok Őszi Fesztiválja

Idén már hatodik alkalommal Múzeumok Őszi Fesztiválja: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén hatodik alkalommal kerül sor a Múzeumok Őszi Fesztiváljára, amelynek keretében mintegy százhetven múzeum fog össze, hogy hat héten át különböző színes és változatos programokat kínáljanak kicsiknek és nagyoknak...

Business Travel Show újra a Budapesti Vásárközpontban!

Business Travel Show újra a Budapesti Vásárközpontban!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


6.9 km távolságra Budapest központjától
IX. Business Travel Show kiállítás, workshop, konferencia üzleti utazóknak és utaztatóknak! Idén száznál is több kiállító és rekordszámú hosted buyer, azaz szakmai vásárló készülődik az október 12-13-án zajló Business...

Sajtótájékoztató az Egy nyári éj mosolya című bemutató kapcsán

Sajtótájékoztató az Egy nyári éj mosolya című bemutató kapcsán: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
Az Egy nyári éj mosolya című bemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatót kedden a Centrál Színház. Puskás Tamás, a színház igazgatója – az esemény felvezetéseként – egy csokor sárga rózsával köszöntötte az...

Világszenzáció a Centrál Színházban - Egy nyári éj mosolya

Világszenzáció a Centrál Színházban - Egy nyári éj mosolya: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
A Centrál Színház október 14-én bemutatja Stephen Sondheim örökzöld musicaljét, az Egy nyári éj mosolyát. Az előadás - Magyarországon szinte egyedülálló módon - a West Enden és a Broadway-n is nagy sikerrel játszott...

Véget ért a IX. Business Travel Show

Véget ért a IX. Business Travel Show: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Csütörtök este zárt az üzleti utaztatók éves hazai seregszemléje, amelyre az idén a tavalyinál 30 %-kal többen látogattak ki. Sok kiállító ítélte sikeresnek a rendezvényt, amelyen jövőre is részt kíván venni, és a...

Cabaret újra a Centrál Színházban. Már több, mint tízezren láthatták!

 Cabaret újra a Centrál Színházban. Már több, mint tízezren láthatták!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
A Cabaret című előadás, mely szeptemberben elnyerte a Színikritikusok Díját, októbertől újra látható a Centrál Színházban.

Frida Ősbemutató

Frida Ősbemutató: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


1.5 km távolságra Budapest központjától
Október 26-án lesz látható a Spinóza Színházban Frida Kahlo életéről szóló opera ősbemutatója, mely nemzetközi együttműködés keretében kápráztatja el a közönséget.

Novemberi bánat, hiedelmek, derü, várakozás és remény

Novemberi bánat, hiedelmek, derü, várakozás és remény: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Lassan bizony októbernek vége, és az évszak halad tél felé. Még hörpintünk a bágyadt napsütésbe, s minden korty a szomjas emberé. Látod ma már ajándék a napfény, a melengető langyos levegő. Szélcsend ül rá fáradt...

Megötszöröződött Magyarország turisztikai kincseinek rajongótábora!

Megötszöröződött Magyarország turisztikai kincseinek rajongótábora!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Ötszörösére „hizlalta” Magyarország turisztikai kínálatának rajongótáborát Márton-liba a Magyar Turizmus Zrt. Márton-napi Libato(u)r és Újborünnep akciójának keretében!

Sikeres Márton napi borfesztivál a Gellért Szállóban

Sikeres Márton napi borfesztivál a Gellért Szállóban: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


1.5 km távolságra Budapest központjától
Rendkívüli érdeklődés kísérte a Danubius Hotel Gellértben megrendezett Márton napi borfesztivált. A Gellért vendégszeretetét 900 látogató élvezhette.

Töretlen az érdeklődés a magyar ízek iránt

Töretlen az érdeklődés a magyar ízek iránt: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


2.1 km távolságra Budapest központjától
A hétvégén 15 000-en kóstolták végig Magyarország ízeit a Kézműves Magyar Ízek Vásárán a Millenárison.

Lezajlott az első magyarországi fedélzeti borverseny

Lezajlott az első magyarországi fedélzeti borverseny: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


2.3 km távolságra Budapest központjától
A Business Traveller Hungary magazin hagyományteremtő szándékkal idén első ízben rendezte meg Magyarországon a Cellars in the Sky – Égi Borospincék versenyt.

Segíts Mesekönyvvel! – Országos gyűjtőakció

Segíts Mesekönyvvel! – Országos gyűjtőakció: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


2.2 km távolságra Budapest központjától
Ezzel a felhívással fordul az Allee Bevásárlóközpont kicsikhez és nagyokhoz egyaránt.

Ünneplőben decemberben

Ünneplőben decemberben: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. (Juhász Gyula)

Az eutanáziáról egy előadás kapcsán

Az eutanáziáról egy előadás kapcsán: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
Orvosok és színészek párbeszéde a Centrál Színházban – Brian Clark: Mégis, kinek az élete? című drámája kapcsán

Jótékonysági Hop on Hop off Mikulás járat gyerekeknek

Jótékonysági Hop on Hop off Mikulás járat gyerekeknek: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Indul a jótékonysági Mikulás járat gyerekeknek, és még a zsiráfok is jóllaknak!

Újév régi-új programokkal

Újév régi-új programokkal: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Január (Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első hónapja. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. Az új esztendő kapujában is számos népszokás kötődik...

A hétvégén lesz a XIII. VilágVeleje Fesztivál

A hétvégén lesz a XIII. VilágVeleje Fesztivál: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4.9 km távolságra Budapest központjától
2012. január 14. SYMA Csarnok: Intim Torna Illegál, Irie Maffia feat. AKKEZDET PHIAI, The Carbonfools, Brains, DJ Bootsie. A VilágVeleje Produkció immár 13 éve szervezi a legnagyobb évindító fesztivált, de a...

A Sziget lett Európa legjobb nagyfesztiválja

A Sziget lett Európa legjobb nagyfesztiválja: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a Sziget lett az első az öreg kontinens legjobb fesztiváljait versenyeztető European Festival Awards megmérettetésén. A legnagyobb presztízsű fesztiválelismerés díjátadó...

Dilis Animátor Casting előválogató

 Dilis Animátor Casting előválogató: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


13.7 km távolságra Budapest központjától
A Tiszta Dili Magyarországon egyedülálló módon Casting-ot hirdet!

Minden ami fontos a Széchenyi Pihenő Kártyával kapcsolatban (SZÉP kártya)

Minden ami fontos a Széchenyi Pihenő Kártyával kapcsolatban (SZÉP kártya): Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
2012-től új Cafeteria eszközök jelentek meg, köztük a belföldi pihenés finanszírozására is alkalmas Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya). Sok kérdés merül fel a felhasználókban, ezúton igyekszünk ezekre a kérdésekre...

A Budapesti Tavaszi Fesztivál várja vendégeit

A Budapesti Tavaszi Fesztivál várja vendégeit: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál idén március 16–26. között várja az érdeklődőket.

Budapest a 10. legkedveltebb úti cél a dán FDM Travel ügyfelei körében

Budapest a 10. legkedveltebb úti cél a dán FDM Travel ügyfelei körében: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A dán FDM Travel felmérése szerint 2011-ben Budapest 8 helyet előreugorva bekerült a 10 legkedveltebb nagyvárosi desztináció közé. Fővárosunk olyan előkelő nagyvárosok mellett szerepel, mint Párizs, London, Róma,...

Akvárium néven működik tovább a Gödör Klub eddigi otthona

Akvárium néven működik tovább a Gödör Klub eddigi otthona: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.9 km távolságra Budapest központjától
Februártól Akvárium néven működik a Gödör Klubnak eddig otthont adó Erzsébet téri épület - mondta el az MTI-nek kedden Muraközy Péter, a kulturális centrum leendő programszervezője. Muraközy Pétert február 1-jei...

A Budapesti Tavaszi Fesztivál megtartotta sajtótájékoztatóját

A Budapesti Tavaszi Fesztivál megtartotta sajtótájékoztatóját: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
2012. január 24-én, kedden tartották a fesztiválnyitó sajtótájékoztatóját a Művészetek Palotája Üvegtermében. Az eseményen részt vett Vitézy Zsófia fesztiváligazgató, Kocsár Balázs zenei igazgató, Csomós Miklós...

Ismét Fürdők Éjszakája öt budapesti gyógyfürdőben

Ismét Fürdők Éjszakája öt budapesti gyógyfürdőben: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Öt budapesti gyógyfürdő, a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács és a Király is zenés programokkal várja az érdeklődőket március 10-én a Fürdők Éjszakáján. A fürdőkben hajnali 3-ig húsz DJ, egyebek mellett...

Márciusi programcsokor

Márciusi programcsokor: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Vadvizeket borzol a szél, kék a tükrük, mint az acél: selyemkendő a zöld mező, belé a Nap virágot sző..." (Erélyi József: Tavaszi ország)

Fényes komédia egy vaksötét szobában

Fényes komédia egy vaksötét szobában : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
Március 8-án, csütörtökön mutatja be a Centrál Színház Peter Shaffer Black Comedy című darabját. Az Amadeus és az Equus szerzőjének világhírű bohózata az első néhány perctől eltekintve egy vaksötét szobában...

Megújult a NIVEA Fitness Tour!

Megújult a NIVEA Fitness Tour!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Ne maradj le az ország legnagyobb NIVEA családi sporteseményéről! NIVEA Tour'12 Családi Egészség és Sport Napok 2012. március 25. - április 29.

Megnyitott a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Megnyitott a Budapesti Tavaszi Fesztivál: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Pénteken az Iparművészeti Múzeumban az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással együtt megnyílt a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az eseményen tiszteletét tette a kulturális és politkai közélet...

Zöld Fül Program – a gyerekek környezeti neveléséért

 Zöld Fül Program – a gyerekek környezeti neveléséért : Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Zöld Fül Program néven indul útjára az OBI Magyarország és a WWF Magyarország új kezdeményezése. A program célja az általános iskolás gyerekek környezeti nevelése, amely az erdő- és vízvédelem, valamint a...

Torkos Csütörtök 2012 – Ahogy a részt vevő éttermek látták

Torkos Csütörtök 2012 – Ahogy a részt vevő éttermek látták: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
2012-ben, hetedik alkalommal is nagy sikert aratott a Torkos Csütörtök akció: mintegy 160 ezer vendég torkoskodott ezernél is több hazai étteremben. Vendég és vendéglátó egyaránt megszerette az akciót, a...

Ismét Édes Napok

Ismét Édes Napok: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A tavaly szeptemberben hagyományteremtő szándékkal megrendezett Édes Napok Budapest csokoládé és édességfesztivál idén második kiadással jelentkezik, szeptember 20-23. között, változatlan helyszínen, a Budai Várban,...

Ötórai Csobbanás

Ötórai Csobbanás: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.4 km távolságra Budapest központjától
RiverRide a belföldi turizmus szolgálatában!

Késő barokk impressziók - Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Késő barokk impressziók - Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállításon mutatja be a közép-európai térség legnagyobb 18. századi festőtehetségének, Franz Anton Maulbertschnek, és kiváló tanítványának, Josef Winterhaldernek a műveit.

Téli pihenés az Aquaworldben

Téli pihenés az Aquaworldben: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


10.1 km távolságra Budapest központjától
Nyaralni egyetlen napot, télen, itthon ? Azt mondod – ez lehetetlen! Pedig lehetséges, és nem is kell messzire utazni!

Torkos Csütörtök : február 18.

Torkos Csütörtök : február 18.: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4449.9 km távolságra Budapest központjától
A Fesztiválok Évében is torkoskodhatunk

Földi Paradicsom

Földi Paradicsom: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
A Magyar Nemzeti Galériában 2010. február 6. és 2010. május 2. között kerül bemutatásra a Földi paradicsom. Modern mesterművek a Kasser – Mochary gyűjteményből című kiállítás.

Világok találkozása

Világok találkozása: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
30 éves a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Tavaszi Fesztiválok

Tavaszi Fesztiválok: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Tavaszi fesztiválok - a tavasz a megújulást, és a szabadtéri programokat jelenti, amit minden évben hosszas várakozással, és örömmel köszöntünk.

2010 - a Várhegy Éve

2010 - a Várhegy Éve: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.8 km távolságra Budapest központjától
A Budavári Labirinuts több, mint egy érdekes fővárosi turisztikai helyszín, több mint történelmi mítoszok és hadügyi titkok temetője: egy igazi és izgalmas bolyongás lehet a saját életünkben, világunkban,...

Virágból szőtt élet

Virágból szőtt élet: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


3.9 km távolságra Budapest központjától
Csapody Vera emlékkiállítása március 29. és július 29. között! Tekintse meg Ön is!

Tavaszi Emlékhadjárat Rendezvénysorozat

Tavaszi Emlékhadjárat Rendezvénysorozat: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
A Történelmi Lovas Egyesület által 1986-ban alapított Tavaszi Emlékhadjáratot, Közép- Európa legjelentősebb katonai hagyományőrző- és kulturális rendezvénysorozatát Magyarországon az idén 22. alkalommal 2010. április...

Séta a dinoszauruszokkal

Séta a dinoszauruszokkal: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


5.4 km távolságra Budapest központjától
200 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok uralták a Földet. Most visszatérnek, hogy bebarangolják Európa arénáit egy különleges, új produkcióban.

Műemléki Világnap: Rejtett kincseink

Műemléki Világnap: Rejtett kincseink: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Ismét lesz turisztikai akciónap a Műemléki Világnapon

Idén is Nyitott Pince Napok

Idén is Nyitott Pince Napok : Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Az immár hagyománnyá vált nagy sikerű Nyitott Pince Napok célja a pincelátogatás népszerűsítése és a hazai borturizmus élénkítése.

7. Tér-Film-Zene Fesztivál

7. Tér-Film-Zene Fesztivál: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
7. éve, hogy a nyári hónapok szórakoztató szezonjának egyik legnagyobb attrakciója: a Tér-Film-Zene Fesztivál Országszerte rendezvénysorozat.

Országos rendezvény a Nemzeti Vágta

Országos rendezvény a Nemzeti Vágta: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


3.3 km távolságra Budapest központjától
A Nemzeti Vágta a magyar települések legnagyobb seregszemléje

Labdarúgó Világbajnokság az Aquaworldben

Labdarúgó Világbajnokság az Aquaworldben: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


10.1 km távolságra Budapest központjától
Igazi stadionos szurkolás szívmelengető, népegyesítő illúziójával kísérheted figyelemmel a futball Világbajnokság valamennyi mérkőzését az Aquaworld Vízibirodalomban.

Öntsünk tiszta sört a pohárba!

Öntsünk tiszta sört a pohárba!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4449.9 km távolságra Budapest központjától
A Tökéletes Csapolás kezdeményezés célja, hogy a vendéglátóhelyeken az előírásoknak megfelelően betartsanak minden higiéniai és csapolástechnikai irányelvet, ennek eredményeként pedig javuljon a csapolt sör minősége...

3. VinAgora Borgála

3. VinAgora Borgála: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


2.4 km távolságra Budapest központjától
Az évről-évre egyre népszerűbb, egész napon át tartó exkluzív gála lehetőséget teremt a nagyközönségnek is, hogy megkóstolja a VinAgora Borversenyre nevezett több mint 500 féle bort.

Magyarország Borkirálynője

Magyarország Borkirálynője: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Magyarország Borkirálynőjének első nyilvános bemutatkozása a koronázást követően a budavári Bor- és Pezsgőfesztiválon lesz.

Szüreti fesztiválokkal köszönt be az ősz

Szüreti fesztiválokkal köszönt be az ősz: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Szeptember első napja nem hagyott kétséget arról, hogy tényleg beköszöntött az ősz. Azonban senki se keseredjen el emiatt, hiszen kezdődnek a vidám őszi fesztiválok, szüreti napok, ezerszínű őszi túrák.

Ünnepi forgatag a Budai Várban

Ünnepi forgatag a Budai Várban: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén 19 éves a Budavári Borfesztivál, Közép-Európa egyik legrangosabb, legnépszerűbb szakmai rendezvénye, művészeti fesztiválja, ahol a számtalan eseményt az emberiség leginkább kultikus terméke, a bor fogja össze.

Idén is sikeres volt a Budavári Borfesztivál

Idén is sikeres volt a Budavári Borfesztivál: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Idén 19. alkalommal került megrendezésre a 19. Budavári Borfesztivál.

Tér-Film-Zene Fesztivál 2010 értékelése

Tér-Film-Zene Fesztivál 2010 értékelése: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A rendezvénysorozat rövid értékelésére Jánosi Katalint, a fesztivál kommunikációs vezetőjét kértük fel.

Ősz a gasztronómiai rendezvények jegyében

Ősz a gasztronómiai rendezvények jegyében: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Ország szerte színes program kavalkádot tartogat az október fiataloknak, időseknek, családoknak egyaránt! Összeállításunkkal arra biztatjuk Önöket, látogassanak el a fesztiválok valamelyikére, és élvezzék ki a fáradt...

Királyi Borház és Pincemúzeum

Királyi Borház és Pincemúzeum: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


0.6 km távolságra Budapest központjától
Reneszánsz királyi borpince a föld alatt

Elindult a Bongo Kids Club a Ramada Aquaworld Vizibirodalomban

Elindult  a Bongo  Kids  Club  a Ramada Aquaworld Vizibirodalomban: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


10.1 km távolságra Budapest központjától
A Ramada Aquaworldben sok szeretettel várnak minden kedves látogatót a Bongo Kids Club játszóházban! Itt kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat!

Ismét közeleg az Advent

Ismét közeleg az Advent: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Bár a novemberi időjárás olykor még a tavaszt idézi, és az ablakon kitekintve még hihetetlennek tűnik, de ismét közeleg az év vége és hamarosan kezdetét veszi az adventi készülődés.

A nyaralást már fizethetjük Széchenyi Pihenő Kártyával is?

A nyaralást már fizethetjük Széchenyi Pihenő Kártyával is?: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A kormány tervei alapján várhatóan már a nyári szezontól használható lesz a Széchenyi Pihenő Kártya.

Liget Kártya

Liget Kártya: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Programok nagy kedvezménnyel a budapesti Városligetben

Vissza a természethez

Vissza a természethez: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


4449.9 km távolságra Budapest központjától
Egyre népszerűbb a falusi turizmus

Mozduljunk ki!

Mozduljunk ki!: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Végre itt a jó idő: a hosszabb nappalok, virágzó természet, lengébb ruházat és a szabadtéri rendezvények időszaka. Jó, mozduljunk ki, de merre? Ehhez adunk pár ötletet, segítséget, és konkrét program javaslatot a...

Húsvéti Programok

Húsvéti Programok: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


4449.9 km távolságra Budapest központjától
Mindjárt itt a tavaszi szünet, és vele együtt a húsvét is! Szeretné feleleveníteni a húsvéti népszokásokat, hagyományokat?

Műemléki Világnap

Műemléki Világnap: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Műemléki Világnap alkalmából április 17-18.-i hétvégén országszerte mintegy 200 műemlék, kiállítóhely, múzeum nyitja meg kapuit díjmentesen, vagy 110Ft/fő kedvezményes belépődíjjal a látogatók előtt.

Műemléki Világnap rossz szervezéssel

Műemléki Világnap rossz szervezéssel: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Műemléki Világnap egy remek kezdeményezés, ezért vasárnap a kedvezményt kihasználva a várban meglátogattuk a Budapesti Történeti Múzeumot.

Húsvét Ünnepkör

Húsvét Ünnepkör: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Húsvét eredete a régmúltba nyúlik vissza. A kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, azonban a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének, termékenységgel összefonódó máig megmaradt pogány ünnepe is egyben.

Hamarosan lezárul a 3,5 milliárdos fejlesztés Nyírbátorban

Hamarosan lezárul a 3,5 milliárdos fejlesztés Nyírbátorban: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


4 km távolságra Budapest központjától
2011. április 27. és május 4. között várja a látogatókat Budapesten az a kiállítás, mely a hazánkban egyedülálló turisztikai beruházás, a nyírbátori Hit és egészség kiemelt projekt májusi lezárását vetíti előre.

Markó-festmények a Magyar Nemzeti Galériában

 Markó-festmények a Magyar Nemzeti Galériában: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.5 km távolságra Budapest központjától
Megérkeztek külföldről a Markó-festmények a Magyar Nemzeti Galériába.

Ki a szabadba!

Ki a szabadba!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Végre itt a szikrázó napsütés, a levegőben finom virág illat terjeng, kellemesek az esték. Aligha találunk kifogást egy jó hangulatú hétvége eltöltésére a szabadban. Mindegy, hogy vidéket, vagy a fővárost választjuk,...

Vakációó! A nyár elkezdődött?

Vakációó!  A nyár elkezdődött? : Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Élvezze ki mindenki, aki teheti a felhőtlen vakációt, a természetjárásokat, új barátságokat, és felfedezéseket, a vidám nyári napokat.

A szüzek fürdője - Szecessziós Hullám séta a Gellértben

A szüzek fürdője - Szecessziós Hullám séta a Gellértben: Magazin bemutatkozó program  Budapest fővárosban


1.5 km távolságra Budapest központjától
Ha Barcelonában járunk, ámulva bámuljuk Gaudí csodálatos építészetét, ha Brüsszelben, akkor Horta szecessziós remekeiben gyönyörködünk, de vajon észrevesszük-e ebben a káprázatos építészeti stílusban felhúzott,...

Kultúrpezsgés – Ferencvárosi nyár

Kultúrpezsgés – Ferencvárosi nyár: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


4.4 km távolságra Budapest központjától
Ferencváros kulturális-művészeti élete gazdag hagyományokkal rendelkezik. Szinte egész évben pezseg a kulturális és közösségi programok sokasága.

Valódi kalandtúrák: utazás kisgyermekkel

Valódi kalandtúrák: utazás kisgyermekkel: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Bár a kalandtúra szó hallatán elsőre vadregényes tájak, vadvízi evezés, hegymászás és egyéb extrém sportok jutnak az eszünkbe, mégsem lepődünk meg azon, hogy Szikszay Zsuzsa, a kisgyermekes szülőknek szóló Parentia...

Duna party 2011

Duna party 2011: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.7 km távolságra Budapest központjától
Duna party zárja a magyar soros EU-elnökséget

Nagy siker volt a Borgála a Boscoloban

Nagy siker volt a Borgála a Boscoloban: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


2.3 km távolságra Budapest központjától
Elegáns, nívós, hasznos és felejthetetlen volt a 4. VinAgora Borgála.

Magyar Dal Napja 2011 - Új helyszínekkel és új ötletekkel

Magyar Dal Napja 2011 - Új helyszínekkel és új ötletekkel: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Szeptember 11-én ünnepeljük a Magyar Dal Napját. A rendezvény 4. születésnapjához érkezik és a már megszokott ősz eleji hétvégén ismét országot átívelő zeneünneplésben lesz részünk.

Színpompás október programesővel

Színpompás október programesővel: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
"Áttetsző, üveges lett a lomb a fán, bibor és barna és csont- szín porcelán. Tartják a fák japáni csészéiket, félvén moccanni – oh, ha leesik egy! Csupa fény a gyümölcsös és reszketés, mint egy üveg- és lámpa-...

Business Travel Show – minden eddiginél nagyobb

Business Travel Show – minden eddiginél nagyobb : Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


6.9 km távolságra Budapest központjától
102 kiállító, 110 külföldi túraszervező és a nyitás előtt csaknem 2000 regisztrált látogató – a 9. Business Travel Show-n hatalmas érdeklődésre számít a szervező, a többek közt a Turizmus Panorámát, a Turizmus...

Utazás egy hóemberrel

Utazás egy hóemberrel: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Cliff Richard, a Celtic Woman, Hayley Westenra, a King's Singers, a Nightwish, Placido Domingo és más világsztárok feldolgozása után, közel 30 év elteltével végre Magyarországra is megérkezik A Hóember!

Gyógyító vizeken: Magyarország gyógyvíznagyhatalom!

Gyógyító vizeken: Magyarország gyógyvíznagyhatalom!: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


4449.9 km távolságra Budapest központjától
Képzeljék el, mit gondolhatnak a külföldiek országunkról, milyen csodás dolgunk van: kitűnő gasztronómia, szép nők, gyönyörű főváros, finom borok, és mindennek tetejébe télen-nyáron forró gyógyító vizek az ország...

Megkezdődtek a Centrál Színház következő bemutatójának, Peter Shaffer: Black Comedy című darabjának próbái.

Megkezdődtek a Centrál Színház következő bemutatójának, Peter Shaffer: Black Comedy című darabjának próbái.: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


1.2 km távolságra Budapest központjától
Első alkalommal szerepel a Centrál Színház színpadán a Kossuth-díjas Blaskó Péter, akit elmondása szerint kifejezetten inspirál, hogy összetett, nagy koncentrációt igénylő feladatról van szó.

Multi-Pay cafetéria az univerzális kártyarendszer

Multi-Pay cafetéria az univerzális kártyarendszer: Magazin ajánló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A Multi-Pay kidolgozott egy olyan rendszert, amelynél a munkáltató megadja a cafeteria-keretre vonatkozó legfontosabb paramétereket (például a dolgozói éves keretet, a választható elemeket és a szolgáltatókat), majd...

Ember-rengeteg a FeHoVán

Ember-rengeteg a FeHoVán: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Csütörtökön nyitott, vasárnap zárt és eközben több mint negyvenezer embert látott vendégül a 19. FeHoVa a HUNGEXPO-n. És akkor a kutyákról még nem is beszéltünk…

Több ezren buliztak az ötödik Fürdők Éjszakáján

Több ezren buliztak az ötödik Fürdők Éjszakáján: Magazin beszámoló program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
Március 10-én ötödik alkalommal rendezték meg a Fürdők Éjszakáját. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. öt helyszínes, elektronikus zenei rendezvényének idei első állomása közel kétezer ötszáz látogatót vonzott – köztük...

Ütős nap volt a tegnapi

Ütős nap volt a tegnapi: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A vasárnap az ütős hangszerek, az egzotikus hangulatok és a családi programok jegyében telt a Művészetek Palotájában.

Különleges előadások a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Különleges előadások a Budapesti Tavaszi Fesztiválon: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A debreceni Csokonai Színház, a Kodály Filharmonikusok közreműködésével és Kocsár Balázs vezényletével, március 21-én...

Tavaszi tárlatok, köztéri meglepetés koncertek, szecessziós séta a Budapesti tavaszi Fesztiválon

Tavaszi tárlatok, köztéri meglepetés koncertek, szecessziós séta a Budapesti tavaszi Fesztiválon: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


0.3 km távolságra Budapest központjától
A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül négy kiállítás is várja az érdeklődőket Budapest múzeumaiban.

Strandnyitás az Aquaworldben

Strandnyitás az Aquaworldben: Kiemelt hírek program  Budapest fővárosban


10.6 km távolságra Budapest központjától
Az Aquaworld Vízibirodalom a közelgő hosszú hétvégére és a ragyogó napsütésre tekintettel április 27-én megnyitotta szabadtéri medencéit. 2011-ben az „Év Élményfürdőjévé” választott és a fürdők közül...

Programok Budapest fővárosban típus szerinti osztásban:

Program archívum Budapest:

Budapest környéki programok:

 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Budapest kiemelt szállás ajánlatok

Ramada Resort Aquaworld Budapest

Ramada Resort Aquaworld Budapest

4 csillagos hotel

10.3 km távolságra Budapest központjától

Már 14.100 Ft/fő/éj-től

Alfa Art Hotel

Alfa Art Hotel - a Duna felől

3 csillagos superior hotel

8.2 km távolságra Budapest központjától

Már 7.750 Ft/fő/éj-től

Hotel Castle Garden

Hotel Castle Garden

4 csillagos hotel

1.5 km távolságra Budapest központjától

Már 11.000 Ft/fő/éj-től

Aktuális programok

Marcus Miller Koncert

Marcus Miller Koncert

2012-05-23 - 2012-05-23

Komolyzenei program

5.3 km távolságra Budapest központjától

Swing and Roll Fesztivál

Swing and Roll Fesztivál

2012-05-18 - 2012-05-18

Könnyűzenei program

2.1 km távolságra Budapest központjától

Programeső májusban

Programeső májusban

2012-05-01 - 2012-06-03

Magazin ajánló program

0.3 km távolságra Budapest központjától

Urbitális Belvárosi Majális 2012

Urbitális Belvárosi Majális 2012

2012-05-25 - 2012-05-28

Rendezvénysorozat program

0.3 km távolságra Budapest központjától

A Rajkó Cigányzenekar és Népiegyüttes

A Rajkó Cigányzenekar és Népiegyüttes

2012-04-14 - 2012-06-29

Kulturális program

0.5 km távolságra Budapest központjától

Három Nővér

Három Nővér

2012-05-04 - 2012-06-03

Kulturális program

3.4 km távolságra Budapest központjától

Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

2012-05-05 - 2012-05-18

Előadás program

1.4 km távolságra Budapest központjától

Esőember

Esőember

2012-05-15 - 2012-05-21

Előadás program

1.4 km távolságra Budapest központjától

Pletykafészek

Pletykafészek

2012-05-17 - 2012-06-09

Előadás program

1.2 km távolságra Budapest központjától

Látnivalók Budapest környékén

Aquaworld

Aquaworld

Aquapark

10.3 km távolságra Budapest központjától

Centrál Színház

Centrál Színház

Színház

1.2 km távolságra Budapest központjától

Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed (1987)

Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed (1987)

Világörökség

0.3 km távolságra Budapest központjától

Szentendrei Szabadtéri Múzeum (Skanzen)

Szentendrei Szabadtéri Múzeum (Skanzen)

Tájház és skanzen

16.3 km távolságra Szentendre központjától

Emese Park

Emese Park

Különleges hely

16.1 km távolságra Szigethalom központjától

Csokoládé Múzeum

Csokoládé Múzeum

Múzeum

14.8 km távolságra Budapest központjától

Boldogasszony szerb templom

Boldogasszony szerb templom

Templom

30.6 km távolságra Ráckeve központjától

Rám-szakadék

Rám-szakadék

Természeti érték

Visegrádi Fellegvár

Visegrádi Fellegvár

Vár és várrom

25 km távolságra Visegrád központjától