A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet 1991-ben lett védetté nyilvánítva, területe 7832,7 hektár. Ebből fokozottan védett 499 hektár. A Tájvédelmi Körzet a Dunántúli-dombvidék nagy tájának a nyugati felében a Belső-Somogy középtájon helyezkedik el. Keleten a Külső-Somogy és a Zselic, nyugaton a Kelet-Zalai dombság határolja a Dunántúlnak ezt a Balaton és Dráva között fekvő részét.
A területen fellelhető vízfolyások a Balaton vízgyűjtő területéhez tartoznak. Legjelentősebb ilyen a Boronka-patak. Bár domborzati viszonyai alapján majdnem sík vidék, növényvilága mégis rendkívül változatos. Az éghajlat elsősorban a gerinctelen állatoknak kedvez. Az eddigi kutatások eredményeképpen sok védett kérész, sáska, lepke, bogár, erdei hangya, zengőlégy, fürkészlégy, pók és szitakötő fajt fedeztek fel.
A területen az első világháború után a Hunyadiak létrehozták a gazdasági kisvasutat, kialakították a halastórendszert és bevezették a tervszerű erdőgazdálkodást. A nagyrészt erdők borította, vízfolyások szabdalta, halastavak tarkította Tájvédelmi Körzet háborítatlanságában az is közrejátszott, hogy a németek 1944-ben háromszoros aknazárat telepítettek a területre melyet 1956-ig folyamatosan szervezett aknaszedő alakulatok semlegesítettek. Az erdőben ismét éledeznek
a hajdani puszták; Cserfekvés, Virágospuszta, Szőkepuszta, Háromház, Kopárpuszta, Kakpuszta.
Az országos kék túra útvonala, valamint a Mesztegnyőről induló, egykori gazdasági vasút a terület felfedezésének legnépszerűbb módja.
A természeti értékek mellett a vonzerők másik csoportját az ember alkotta vonzerők képezik, amelyek évtizedek, évszázadok, évezredek alatt alakultak ki, vagy hozták létre. Ezek közé tartoznak a kulturális sajátosságok és emlékek, az épített környezet. A terület a somogyi tájra jellemző műemlék, vagy műemlék jellegű templomokkal, kastélyokkal, kúriákkal, múzeumokkal rendelkezik.
