A Lellétől 3 km-re található Kishegy a környék egyik legkiválóbb bortermelő vidéke. Tüzes, tisztán kezelt borai az ország legjobbjaival vetekednek. A hangulatos pincék erős vonzást gyakorolnak a borkedvelőkre, így a Lellétől délre fekvő, évezredes szőlőkultúrára visszatekintő Kishegyre a turisták nagy számban látogatnak.
A hegy lábánál egy öreg gémeskutat lelünk. Ennyi maradt a török időkben elnéptelenedett Al- és Felgamás falvakból. Innen már gyalog érdemes folytatni az utat, fel egészen a kápolnáig.
Szent Donátnak, a szőlősgazdák védőszentjének tiszteletére 1758-ban felszentelt barokk kápolna belső berendezésével, a késő barokk faoltárral mint egy kis ékszer díszíti a hegyet. Vele szemben, a Jankovich család vincellérházából lett csárdában ételt-italt kaphat a betérő, s ráadásként a déli partról a legszebb panorámában gyönyörködhet.
A túlsó partot Badacsonytól Tihanyig látjuk, s előtte a mindig más és más színét mutató tavat. Csak aki ezt látta, mondhatja el magáról, hogy lám, én láttam a Balatont. Évszakonként, napszakonként különböző arcát mutatja. Hol mélyzöld, hol mint a gyöngyház, olykor pedig olyan kék, hogy nem tudni, hol végződik a víz, és hol kezdődik az ég. Érthető hát, miért él annyi festő a tó környékén. Ezt a gyönyörűséget nem lehet elmesélni, legfeljebb talán megfesteni.
A Kishegy másik nevezetessége a Parkerdő. Különösen ajánlott benne egy séta a városi embernek. A kánikulában is hűs levegő felüdít, a csend pedig elfeledteti az autót, a telefont, a televíziót és a civilizáció más vívmányait. Furcsa ebben az erdőben csak egy van, a neve: Parkerdő. Pedig akkora, hogy a vállalkozó kedvű vándor elsétálhat benne akár Pécsig anélkül, hogy egyszer is el kellene hagynia a fákat.
Kishegy Balatonlelle - Balatonlelle természeti értékTekintse meg látnivaló ajánlónkat Balatonlelle településen természeti érték kategóriában.Ha nem jó a frissítés kattintson ide
Frissítve: 2009. november 16.
Forrás: www.balatonlelle.hu
Szálláshelyek és akciók a Kishegy közelében, Balatonlelle városában
Kiemelt program - Balaton déli part, BalatonlelleBabel Sound Fesztivál 2012További részletek: Babel Sound Fesztivál 2012 >>
|
Hirdetés
Kiemelt látnivalók Balatonlelle
További természeti érték
Nem található a városban más természeti érték!
Kiemelt látnivalók 30 km-en belül
További látnivalók
Aktuális programok 30 km-en belül
Jókai Mór Emlékház állandó kiállítása Balatonfüred Kiállítás 23.9 km távolságra 2011-10-12 - 2012-10-12 Állandó kiállítás a balatonfüredi Városi Múzeumban Balatonfüred Kiállítás 24 km távolságra 2011-10-12 - 2012-10-12 Kiemelt programok 30 km-en belül
Balatonfüred Ünnepi - Pünkösdi 23.8 km távolságra 2012-05-25 - 2012-05-28 Badacsonytomaj Rendezvénysorozat 17.8 km távolságra 2012-05-19 - 2012-05-19 Hírlevél feliratkozás
Kérem, a megadott e-mail címemre havi rendszerességgel küldjenek tájékoztatást legújabb akcióikról, programokról és turisztikai hírekről.
Szolgáltatások
Hasznos információk
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Segítség, hogyan kezdje el |
||||||||||||||||||||||||||||||||


























