Balaton déli part szállások, programok és látnivalók (Balaton)

Bemutatjuk Balaton déli part válogatott szálláshelyeit, program és látnivaló kínálatát. Programok, látnivalók 1 helyen az UtazzItthon.hu-n.

A Balaton déli partján a víz fokozatosan mélyül, sok helyen 500 méterre is besétálhatunk úszás nélkül. A part menti sáv kifejezetten sekély, ahol még a legkisebb gyerekek is tudnak pancsolni az alig fél méteres vízben. Ezért választják a kisgyermekes családok gyakran a déli partot nyaralásuk helyszínéül. Kicsik-nagyok egyaránt élvezhetik a balatonlellei Napfény Strand- és Élményfürdőt.
A Balaton déli partja több mint száz éve kedvelt üdülőhely, hiszen teljes hosszát strandok és kikötők foglalják el. A simogatóan lágy homok és a lassan mélyülő medence különösen a kisgyermekes családoknak, a meleg vizet, az egész napos lubickolást kedvelőknek és az úszni nem vagy gyengén tudóknak kínál jó fürdőzési lehetőséget.
Ezen kívül számos program, kulturális és szórakozási lehetőség várja a vendégeket.
A nagy üdülőtelepülések sorozata Siófoktól Fonyódig tart,ahol nyáron a turisták tömege fordul meg, ezért ezt a partszakaszt a fürdőzést, és a nyüzsgő nagyvilági életet,  szórakozást keresők részesítik előnyben. Fonyód után a már kevésbé mozgalmas partszakaszokon inkább családias hangulatú üdülőhelyek találhatók.

Balaton déli part tájegység kiemelt városai

Balatonboglár Balatonboglár
"Aki a gyerekeket szereti, Balatonboglárra hozza őket." A Bécsi Boglári Fürdőegylet már a 19. század 30-as éveiben így  csalogatta a városba a kikapcsolódni vágyókat. A város vezetése igyekszik...
Balatonföldvár Balatonföldvár
Balatonföldvár a Somogy megye északi részén, Balaton déli partján helyezkedik el. A település szerkezetét alapvetően meghatározza, hogy a fürdőhelyet előre elkészített tervek alapján építette ki alapítója, Széchényi Imre gróf. ...
Balatonlelle Balatonlelle
A város a Balaton déli partjának egyik legősibb települése. A legrégibb magyar nyelvemlékben, a Tihanyi Apátság 1055. évi alapítólevelében már található utalás a Lelle területén lévő Szent Kelemen Bazilikára, mely...
Fonyód Fonyód
A leg-ekből több is van a kedvelt üdülőhelyen: a Berzsenyi-kilátóból nyílik a legteljesebb panoráma a Balaton-Felvidékre, itt van a Balaton-part leghosszabb, 464 méteres mólója, és egyik legnagyobb strandja. Az Asóvár...
Siófok Siófok
A déli oldal legnagyobb települése 17 kilométeres sávban húzódik a part mellett, kikötőjét valamennyi balatoni hajójárat érinti, innen indulnak a sétahajók is. Keresettek az Arany -, és Ezüstpart szállodái, hangulatos...
Zamárdi Zamárdi
A Balaton közelsége, a víz, annak állati és növényi élővilágának meghatározó szerepe az ember életében, már az őskorban vonzotta a közösségeket. Ennek következménye, hogy a Balaton környékén sokkal sűrűbben leltek...
További települések: Balatonaliga, Balatonberény, Balatonfenyves, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonvilágos, Szántód


Balaton déli part tájegység kiemelt látnivalói

Tojásmúzeum
Siófok Múzeum
Központ: 2.4 km távolságra
A Balaton part leghosszabb mólója
Fonyód Különleges hely
Központ: 0.2 km távolságra
Galamb-sziget híddal
Balatonföldvár Különleges hely
Központ: 0.6 km távolságra
Szántódpuszta
Szántód Különleges hely
Központ: 1.3 km távolságra
Jókai park
Siófok Park és kert
Központ: 2.5 km távolságra
Rózsaliget
Siófok Park és kert
Központ: 2.7 km távolságra
Fenyvesi Kisvasút
Balatonfenyves Aktív szabadidő és kalandpark
Központ: 0.2 km távolságra
Galerius Élményfürdő és Wellness Központ
Siófok Fürdő és strand
Központ: 1 km távolságra
Platánfasor
Balatonföldvár Természeti érték
Központ: 0.5 km távolságra
Rádpuszta
Balatonlelle Különleges hely
Központ: 5.7 km távolságra
Hősök Kápolnája
Zamárdi Templom
Központ: 1.6 km távolságra
Sipos hegyi kilátó
Fonyód Aktív szabadidő és kalandpark
Központ: 0.6 km távolságra
Várdomb és Gömbkilátó
Balatonboglár Természeti érték
Központ: 0.5 km távolságra
József Attila Emlélkmúzeum
Balatonszárszó Múzeum
Központ: 0.5 km távolságra
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Balaton déli part tájegység kiemelt és aktuális csomagajánlatai

Hotel Azúr Siófok
Pünkösd a Hotel Azúrban, Hotel Azúr - szállás Siófok
Már 19.800 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29

Vértes Konferencia és Wellness Hotel Siófok
Pünkösdi hétvége a Vértes**** Konferencia és Wellness Hotelben, Vértes Konferencia és Wellness Hotel - szállás Siófok
Csak 14.950 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszó
Pünkösd, Két Korona Konferencia és Wellness Hotel - szállás Balatonszárszó
Már 12.900 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Jókai Villa Siófok
Pünkösdi hétvége, Jókai Villa - szállás Siófok
Csak 13.950 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Hotel Azúr Siófok
Kettőt Fizet, Hármat Kap, Hotel Azúr - utazás Siófok
Már 11.967 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-03 - 2012-12-24

Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszó
Wellness Hétvége a Balatonon, Két Korona Konferencia és Wellness Hotel - utazás Balatonszárszó
Már 12.450 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-01 - 2012-12-21

Hotel Familia Zamárdi
Júniusi spórolós csomag strandoláshoz, Hotel Familia - utazás Zamárdi
Csak 7.500 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-15 - 2012-07-11

Hotel Familia Zamárdi
Elő-utószezoni akció min. 4 éjszakától, Hotel Familia - utazás Zamárdi
Csak 5.498 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-05-01 - 2012-10-18
Hotel Azúr Siófok
Nyárköszöntő a Hotel Azúrban, Hotel Azúr - szállás Siófok
Már 15.150 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-07-01

Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Balatonszárszó
Újra vár a balatoni nyár!, Két Korona Konferencia és Wellness Hotel - szállás Balatonszárszó
Már 11.900 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-09-30

Hotel Kiss Family Balatonföldvár
Egy hetes AKCIÓS Nyaralás Balatonföldváron , Hotel Kiss Family - szállás Balatonföldvár
Már 5.600 Ft/fő/éj-től
A csomag reggelit tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-03 - 2012-09-02

Hotel Azúr Siófok
Azúr Családi Pihenés, Ötöt fizet, hetet kap, Hotel Azúr - szállás Siófok
Már 12.300 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-30
Conference& Wellness Hotel Residence Siófok
ALL INCLUSIVE light, Conference& Wellness Hotel Residence - utazás Siófok
Már 16.900 Ft/fő/éj-től
A csomag all inclusivet tartalmaz.
Érvényes: 2011-10-01 - 2012-07-01

Conference& Wellness Hotel Residence Siófok
Residence Relax Hétvége, Conference& Wellness Hotel Residence - utazás Siófok
Már 22.450 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-10-01 - 2013-01-03

Conference& Wellness Hotel Residence Siófok
Residence Szerelmes Hétvége, Conference& Wellness Hotel Residence - utazás Siófok
Már 20.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2011-10-01 - 2013-01-03

Best Western Janus Boutique Hotel & SPA Siófok
Janus Romantic csomag, Best Western Janus Boutique Hotel & SPA - utazás Siófok
Már 14.000 Ft/fő/éj-től
A csomag reggelit tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-10 - 2012-11-04

Balaton déli part tájegység szállások és szállásfoglalás

Conference& Wellness Hotel Residence
Siófok 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Vízközeli
ALL INCLUSIVE light
Már 16.900 Ft/fő/éj-től
Augusztus 20.
Csak 24.950 Ft/fő/éj
Last minute all Inclusive pünkösd
Csak 21.950 Ft/fő/éj
Hotel Azúr, Siófok
Siófok 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát Exkluzív
Nyárköszöntő a Hotel Azúrban
Már 15.150 Ft/fő/éj-től
Pünkösd a Hotel Azúrban
Már 19.800 Ft/fő/éj-től
Kettőt Fizet, Hármat Kap
Már 11.967 Ft/fő/éj-től
Hotel Familia
Zamárdi 3 csillagos hotel
Család- és gyerekbarát Vízközeli
Hotel Panoráma
Siófok 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát
Ráér még hazamenni!
Csak 11.633 Ft/fő/éj
Nyárelő
Csak 10.900 Ft/fő/éj
Nyári hétköznapok
Csak 15.600 Ft/fő/éj
Két Korona Konferencia és Wellness Hotel
Balatonszárszó 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Vízközeli
Wellness Hétvége a Balatonon
Már 12.450 Ft/fő/éj-től
Újra vár a balatoni nyár!
Már 11.900 Ft/fő/éj-től
Pünkösd
Már 12.900 Ft/fő/éj-től
Vértes Konferencia és Wellness Hotel
Siófok 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Bababarát Vízközeli
Wellness, ahogy Te szereted
Csak 16.450 Ft/fő/éj
Egy csepp romantika
Már 13.900 Ft/fő/éj-től
BL Apartments & Yachtclub,  Balatonlelle - főépület
Balatonlelle apartman
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Kedvezményes ajánlat
Már 7.500 Ft/fő/éj-től
7 éjszakás ajánlat
Már 6.000 Ft/fő/éj-től
Hotel Azúr Prémium
Siófok 4 csillagos hotel
Wellness Vízparti Exkluzív Sport és szabadidő turizmus
Azúr Prémium Kupa
Már 36.500 Ft/fő/éj-től
Prémium Évszakok
Már 24.313 Ft/fő/éj-től
Prémium Hármat Fizet Négyet Kap
Már 18.938 Ft/fő/éj-től
Hotel Kiss Family
Balatonföldvár 3 csillagos hotel
Üzleti Család- és gyerekbarát Vízközeli
Kedvezményes pihenés
Már 5.600 Ft/fő/éj-től
Egy hetes Nyaralás Balatonföldváron
Már 7.560 Ft/fő/éj-től
Hotel Yacht Club***superior, Siófok - főbejárat
Siófok 3 csillagos superior hotel
Wellness Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
Pünkösdi mulatság vízen és vízparton
Már 14.900 Ft/fő/éj-től
Jókai Villa
Siófok 4 csillagos hotel
Bababarát Exkluzív Vízközeli
Pünkösdi hétvége
Csak 13.950 Ft/fő/éj
Kerékpárral a Balaton körül
Csak 12.900 Ft/fő/éj
Konferencia és Családi Hotel, Balatonszárszó
Balatonszárszó 3 csillagos hotel
Üzleti Sport és szabadidő turizmus Vízközeli
Szindbád Wellness Hotel, Balatonszemes
Balatonszemes 3 csillagos hotel
Wellness Bababarát Család- és gyerekbarát Vízközeli
Családi wellness napok
Már 10.900 Ft/fő/éj-től
PÁRnap
Már 11.900 Ft/fő/éj-től
Pünkösd
Már 13.900 Ft/fő/éj-től
Tópart Hotel, Balatonvilágos - kert
Balatonvilágos 3 csillagos hotel
Wellness Üzleti Vízparti Család- és gyerekbarát
Pünkösd
Már 12.450 Ft/fő/éj-től
Villa Campana, Siófok - bejárat
Siófok panzió
Városlátogató Vízközeli
Pünkösdkor a Balatonon...
Csak 7.475 Ft/fő/éj
Villa Mediterrana, Siófok
Siófok apartman
Bor- és gasztroturizmus Vízközeli
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső


Érvényesség:
-

Hány éjszakát szeretne eltölteni?
Maximum mennyit szán 1 fő-re?:
Hely:

Szállás típusok: 













Turisztika: 



















Csomagtípus: 
























Egyéb:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás (Pl. kutya bevihető)
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:

Balaton déli part kiemelt programjai

Nem található a keresési feltételnek megfelelő program!

Program kereső

Hely:

Program típusok: 
































Érvényesség:
-

 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Aktuális programok
Hajókirándulások Balatonon

Hajókirándulások Balat...

Siófok, Sport

5.7 km távolságra a központtól

2012-01-01 - 2013-01-01

WINK Maraton 2012

WINK Maraton 2012

Siófok, Sport

2.3 km távolságra a központtól

2012-05-19 - 2012-05-19

Pannónia Fesztivál 2012

Pannónia Fesztivál 2012

Szántód, Fesztivál

1.4 km távolságra a központtól

2012-05-24 - 2012-05-27

Balaton Sound Fesztivál 2012

Balaton Sound Fesztivá...

Zamárdi, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-07-12 - 2012-07-15

Balatoni Szezonnyitó 2012

Balatoni Szezonnyitó 2012

Siófok, Fesztivál

2.7 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-28

XVI. Méta Fesztivál

XVI. Méta Fesztivál

Balatonboglár, Ünnepi - Pünkösdi

0.9 km távolságra a központtól

2012-05-26 - 2012-05-28

Balatonföldvári Pünkösdölő és Földvár Napja 2012

Balatonföldvári Pünkös...

Balatonföldvár, Ünnepi - Pünkösdi

0 km távolságra a központtól

2012-05-27 - 2012-06-16

Bor és Kenyér Ünnepe 2012

Bor és Kenyér Ünnepe 2012

Siófok, Gasztronómiai

2.3 km távolságra a központtól

2012-08-17 - 2012-08-20

Balatonboglári Szüreti Fesztivál 2012

Balatonboglári Szüreti...

Balatonboglár, Borászati

0 km távolságra a központtól

2012-08-17 - 2012-08-20

Kiemelt Lastminute ajánlatok

Ugorj le a Balatonra! (1 éj)

Hotel Wellamarin, Zamárdi Hotel Wellamarin, Zamárdi
Kedvezményes pihenés
2012-05-19 - 2012-05-19
Ár: Már 16.800 Ft/fő/éj-től

Családbarát hétvége (2 éj)

Balatonlelle-Rádpuszta Csárda Balatonlelle-Rádpuszta Csárda, Balatonlelle
Kedvezményes pihenés
2012-03-05 - 2012-05-29
Ár: Csak 6.125 Ft/fő/éj

4=5 éjszakás akció (5 éj)

Hotel Holiday Hotel Holiday, Siófok
Kedvezményes pihenés
2012-05-11 - 2012-05-24
Ár: Csak 5.800 Ft/fő/éj

Kiemelt tavaszi ajánlatok

Családi wellness napok (minimum 2 éj)

Szindbád Wellness Hotel, Balatonszemes Szindbád Wellness Hotel, Balatonszemes
Családi kedvezmény
2012-01-01 - 2012-06-29
Ár: Már 10.900 Ft/fő/éj-től

2-3 éjszakás ajánlat (2-3 éj)

Hotel Familia Hotel Familia, Zamárdi
Kedvezményes pihenés
2011-05-01 - 2012-10-17
Ár: Csak 8.495 Ft/fő/éj

7 éjszaka a Balatonnál (7 éj)

Napfény Hotel, Balatonlelle Napfény Hotel, Balatonlelle
Belföldi nyaralás
2012-05-25 - 2012-09-01
Ár: Már 4.838 Ft/fő/éj-től

Kiemelt nyári ajánlatok

Újra vár a Balatoni nyár (4-5 éj)

Két Korona Konferencia és Wellness Hotel Két Korona Konferencia és Wellness Hotel, Balatonszárszó
Belföldi nyaralás
2012-05-25 - 2012-09-29
Ár: Már 12.900 Ft/fő/éj-től

Balatoni hétköznapok (3-5 éj)

Balatontourist Part Hotel, Balatonlelle Balatontourist Part Hotel, Balatonlelle
Kedvezményes pihenés
2012-04-27 - 2012-09-29
Ár: Már 4.050 Ft/fő/éj-től

7 éjszaka a Balatonnál félpanzióval (7 éj)

Napfény Hotel, Balatonlelle Napfény Hotel, Balatonlelle
Belföldi nyaralás
2012-05-25 - 2012-09-01
Ár: Már 6.413 Ft/fő/éj-től