Bács-Kiskun szállások, programok és látnivalók (Dél-Alföld)

Bemutatjuk Bács-Kiskun válogatott szálláshelyeit, program és látnivaló kínálatát. Programok, látnivalók 1 helyen az UtazzItthon.hu-n.

"Azért vagyunk a világon" - idézzük gyakran Tamási Áront - "hogy valahol otthon legyünk benne". Számunkra ez az otthon Bács-Kiskun megye. Megyénk vendégszerető városaiban, községeiben számos értékes hagyományra találunk, amelyet nemzedékek gazdagítottak, formáltak.
Megyénkben számos közösség fedezte fel és élteti tovább a borhoz, a speciális ételkülönlegességek elkészítéséhez kötődő ünnepeket. Velük együtt büszkén vállaljuk ezeknek a kezdeményezéseknek a felkarolását, ezeknek a táji, vagy a lokális jellegzetességeknek a bemutatását. A megye borainak nemcsak az ízük kiváló, de minden tekintetben állják a versenyt az ország más borvidékeivel, a különleges illat és zamatanyagok keltette kellemes hatás mellett megjelenésben, szépségben is.
A nagyhírű és nagy tekintélyű nemzetközi gasztronómusok a magyar konyhát a világ legjobb öt konyhája közé sorolják. Ebből is tudunk megyei különlegességeket kínálni. Az itt élő emberek velük született vendégszeretettel kínálják szőlőik, pincéik kincseit, fogadják a hozzájuk betérő vendégeket. Május végén Hajósra invitáljuk a kiváló borok kedvelőit az Orbán Napi Mulatságra, a hagyományos borünnepre. Július elején, Baján, a "vizek és ízek városában" a helybéliekkel együtt várhatja azt a pillanatot, amikor bográcsok ezrei alatt fellobban a tűz, és bennük fő a hamisíthatatlan bajai halászlé. Kalocsa ősszel a fűszerpaprika ünnepére csábít. Hívjuk nyáron a rémi kakas pörkölt főző versenyre, ősszel a kiskunfélegyházi liba fesztiválra, a kiskőrösi szüreti napokra, télen a keceli virágfesztiválra.

Bács-Kiskun tájegység kiemelt városai

Baja Baja
A Guiness-rekordok könyvébe is bekerült a híres bajai halászlé , melyet 2000 bográcsban főznek a mediterrán hangulatú belvárosban, minden évben, július második szombatján. A Duna és mellékága, a Sugovica...
Kalocsa Kalocsa
Bács-Kiskun megyében, a Duna partjához közel. A város egyike a négy magyarországi római katolikus érsekségi székhelynek. Legnevezetesebb épületei közé tartoznak a székesegyház, az érseki palota és a csillagászati obszervatórium. Kalocsa...
Kecskemét Kecskemét
"Hírős város" -ként is szokás emlegetni Bács-Kiskun megye székhelyét. A kecskeméti barackpálinka, a színes kerámia díszekkel ékes szecessziós épületek és a "Kodály- módszer" teszik messze földön ismertté. A világ...
Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza
A helység létezését először 1389-ben kelt királyi oklevél említi "Feledhaz" néven. E középkori falut és a környékén levő kun földek egy részét Zsigmond király feleségének Borbálának ajándékozta, ettől kezdve az...
Soltvadkert Soltvadkert
A település a Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában az 53-as és 54-es közutak kereszteződésében fekszik.
További települések: Akasztó, Bugac, Hajós, Jakabszállás, Kecel, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kunadacs - Alsóadacs, Kunfehértó, Kunszentmiklós, Lajosmizse, Lakitelek, Tiszakécske


Bács-Kiskun tájegység kiemelt látnivalói

Magyarkert - Magyarország öko-központja
Jakabszállás Aktív szabadidő és kalandpark
Központ: 1.4 km távolságra
Kecskeméti Fürdő
Kecskemét Aquapark
Cifra Palota
Kecskemét Műemlék
Központ: 0.5 km távolságra
Katona József Színház
Kecskemét Színház
Központ: 0.3 km távolságra
Nagytemplom
Kecskemét Templom
Központ: 0.2 km távolságra
Városháza
Kecskemét Műemlék
Központ: 0.2 km távolságra
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
Kiskunmajsa Aquapark
Központ: 2.8 km távolságra
Móra Ferenc Emlékház
Kiskunfélegyháza Múzeum
Központ: 0.8 km távolságra
Csipkeház és Csipkemúzeum
Kiskunhalas Múzeum
Petőfi Sándor Emlékszoba
Kiskunfélegyháza Múzeum
Központ: 0.7 km távolságra
Bugacpuszta
Bugac Természeti érték
Központ: 6.3 km távolságra
Tisza-parti Termálfürdő
Tiszakécske Fürdő és strand
Központ: 1.3 km távolságra
Kiskunsági Nemzeti Park
Természeti érték
Sáfrik-féle Szélmalom
Kiskunhalas Műemlék
Központ: 1 km távolságra
Kiskunság gasztronómiája, paprikás kalács
Tájjellegű ételek és gasztronómia
Nem található a keresési feltételnek megfelelő látnivaló!


Bács-Kiskun tájegység kiemelt és aktuális csomagajánlatai

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar Lajosmizse
Pünkösdi király választás a Geréby Kúriában, Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar - szállás Lajosmizse
Már 11.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Hotel Három Gúnár Kecskemét
Pünkösd, Hotel Három Gúnár - szállás Kecskemét
Már 10.250 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-30

Gedeon Tanya Panzió Jakabszállás
Pünkösd, Gedeon Tanya Panzió - szállás Jakabszállás
Csak 19.500 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28

Hotel Három Gúnár Kecskemét
Pünkösd, Hotel Három Gúnár - szállás Kecskemét
Már 9.875 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-30
Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel Kecskemét
Pihentető hétköznapok, Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel - utazás Kecskemét
Csak 13.750 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-25 - 2012-12-28

Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel Kecskemét
Hétvégi lazítás óriási kedvezménnyel!, Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel - utazás Kecskemét
Már 9.900 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-02-17 - 2012-12-31

Duna Wellness Hotel Baja
Hétvégi kikapcsolódás, Duna Wellness Hotel - utazás Baja
Csak 9.900 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-05-16 - 2012-06-30

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar Lajosmizse
Tavaszi hétköznapok, Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar - utazás Lajosmizse
Már 9.450 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-03-18 - 2012-05-31
Hotel Három Gúnár Kecskemét
Nyaralás Kecskeméten, Hotel Három Gúnár - szállás Kecskemét
Már 9.500 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-01 - 2012-10-31

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar Lajosmizse
Nyaralás a Geréby Kúriában, Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar - szállás Lajosmizse
Már 9.980 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-30
Duna Wellness Hotel Baja
Tavaszváró csomag 10% előfoglalási kedvezménnyel, Duna Wellness Hotel - utazás Baja
Már 7.155 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-01 - 2012-05-31

Duna Wellness Hotel Baja
Tavaszváró csomag, Duna Wellness Hotel - utazás Baja
Már 7.950 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-04-01 - 2012-05-31

Hotel Három Gúnár Kecskemét
Lazító hétvége, Hotel Három Gúnár - utazás Kecskemét
Már 12.800 Ft/fő/éj-től
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-06 - 2012-10-31

Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel Kecskemét
Wellness csomag, Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel - utazás Kecskemét
Csak 17.250 Ft/fő/éj
A csomag félpanziót tartalmaz.
Érvényes: 2012-01-25 - 2012-12-31

Bács-Kiskun tájegység szállások és szállásfoglalás

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar
Lajosmizse 3 csillagos hotel
Üzleti Család- és gyerekbarát Lovas Kastély, kúria
Nyaralás a Geréby Kúriában
Már 9.980 Ft/fő/éj-től
Tavaszi hétköznapok
Már 9.450 Ft/fő/éj-től
Gedeon Tanya
Jakabszállás panzió
Falusi turizmus Család- és gyerekbarát Lovas
Kedvezményes családi hétvége
Csak 13.000 Ft/fő/éj
Pusztai romantika
Csak 17.000 Ft/fő/éj
Pünkösd
Csak 19.500 Ft/fő/éj
Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel
Kecskemét 4 csillagos hotel
Wellness Üzleti Városlátogató Bababarát Család- és gyerekbarát
Wellness csomag
Csak 17.250 Ft/fő/éj
Nászutas ajánlat
Csak 17.675 Ft/fő/éj
Pihentető hétköznapok
Csak 13.750 Ft/fő/éj
Háry Hotel bejárat
Kecskemét 3 csillagos hotel
Üzleti Városlátogató Olcsó
Malom Hotel
Kiskunfélegyháza 3 csillagos hotel
Városlátogató Bababarát Gyógyüdülés Család- és gyerekbarát
Nem található a keresési feltételnek megfelelő szállás!

Szállás kereső


Érvényesség:
-

Hány éjszakát szeretne eltölteni?
Maximum mennyit szán 1 fő-re?:
Hely:

Szállás típusok: 













Turisztika: 



















Csomagtípus: 
























Egyéb:

TOVÁBBI KERESÉSI FELTÉTELEK BEÁLLÍTÁSA ↓↓
Általános szolgáltatások
Baba- és gyermekbarát szolgáltatások
Éttermi szolgáltatások
Gyógy és wellness szolgáltatások
Konferencia szolgáltatások
Sport és szórakozás szolgáltatások
Szoba felszereltsége
Fizetési lehetőségek
Étkezés
Extra szolgáltatás (Pl. kutya bevihető)
Gyermek kedvezmény

 
Speciális ajánlataink:

Bács-Kiskun kiemelt programjai

A Magyarkert Programközpont ajánlatai
Jakabszállás Helyi
Központ: 0 km távolságra
2012-04-25 - 2012-09-08
Szeretetkoncert  Magyarországért és Magyarországi versek és dalok Jakabszálláson a Magyarkertben
Jakabszállás Magazin ajánló
Központ: 0 km távolságra
2012-05-05 - 2012-06-09
Nem található a keresési feltételnek megfelelő program!

Program kereső

Hely:

Program típusok: 
































Érvényesség:
-

 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Aktuális programok
A Magyarkert Programközpont ajánlatai

A Magyarkert Programkö...

Jakabszállás, Helyi

0 km távolságra a központtól

2012-04-25 - 2012-09-08

Szeretetkoncert  Magyarországért és Magyarországi versek és dalok Jakabszálláson a Magyarkertben

Szeretetkoncert Magya...

Jakabszállás, Magazin ajánló

0 km távolságra a központtól

2012-05-05 - 2012-06-09

Falunap

Falunap

Falunap

km távolságra a központtól

2012-05-27 - 2012-05-27

Kultúráról és értékekről szabadon...

Kultúráról és értékekr...

Kiskunhalas, Kulturális

0 km távolságra a központtól

2012-02-22 - 2012-09-01

Csodálatos Baja

Csodálatos Baja

Baja, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-06-29 - 2012-10-26

VI. Akasztói Sziki Napok

VI. Akasztói Sziki Napok

Akasztó, Gasztronómiai

0 km távolságra a központtól

2012-06-22 - 2012-06-23

XVI. Sör-Fürdő Fesztivál

XVI. Sör-Fürdő Fesztivál

Kiskunmajsa, Fesztivál

0 km távolságra a központtól

2012-08-03 - 2012-08-05

XXXII. Orbán-napi Borünnep

XXXII. Orbán-napi Borü...

Hajós, Borászati

0 km távolságra a központtól

2012-05-25 - 2012-05-27

Pünkösdi Kórusfesztivá...

Baja, Fesztivál

0.6 km távolságra a központtól

2012-05-28 - 2012-05-28

Kiemelt tavaszi ajánlatok

Kecskeméti városlátogatás (3 éj)

Hotel Három Gúnár Hotel Három Gúnár, Kecskemét
Kedvezményes pihenés
2012-01-06 - 2012-10-30
Ár: Már 10.567 Ft/fő/éj-től

Pusztai romantika (1 éj)

Gedeon Tanya Gedeon Tanya Panzió, Jakabszállás
Nászutas
2011-02-01 - 2012-12-30
Ár: Csak 17.000 Ft/fő/éj

Hétköznapi kiruccanás a Sugovica partján (3-5 éj)

Duna Wellness Hotel Duna Wellness Hotel, Baja
Kedvezményes pihenés
2012-05-16 - 2012-06-29
Ár: Csak 6.467 Ft/fő/éj

Kiemelt nyári ajánlatok

Kedvezményes családi hétvége (2 éj)

Gedeon Tanya Gedeon Tanya Panzió, Jakabszállás
Családi kedvezmény
2010-01-01 - 2012-12-30
Ár: Csak 13.000 Ft/fő/éj

Relax napok (5 éj)

Duna Wellness Hotel Duna Wellness Hotel, Baja
Kedvezményes pihenés
2012-05-16 - 2012-06-29
Ár: Csak 6.300 Ft/fő/éj

Nászutas ajánlat (2 éj)

Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel, Kecskemét
Nászutas
2012-01-25 - 2012-12-30
Ár: Csak 17.675 Ft/fő/éj